Most, egy héttel az újévvárás után engem ért a megtisztelő feladat, hogy megírjam az év első vezércikkét. Mit is kívánhatnék magamnak, családomnak és önnek, kedves olvasó, az új, 2015. esztendőre? Örömöt, egészséget, békességet, megértést és együttérzést, barátokat, támaszokat és anyagi javakat! De ezen túlmenően kívánok még bátorítón szorító kezet, szeretetteljes ölelést, kedves szót és elismerést, bocsánatkérést és megbocsátást, csüggedés helyett kitűzött célokat, bánat helyett boldogságot. Álmatlan éjszakák helyett ébren álmodást, ábrándok helyett megvalósított álmokat. Legyen minden ember önmaga, merje vállalni azt, ami miatt e világra született! Legyen álmunk, tervünk — jövőnk! Ne hagyjuk, hogy mások pálcát törjenek felettünk, ne ítélkezzünk, és ne éljünk úgy, hogy mások elítélhessenek bennünket!

Pilinszky János ezt írja az egyik versében: „Minden tetőről látni a napot.” Induljunk hát el, fel a tetőre, lessük meg a napsugarakat, és egymást segítve a felfelé vezető úton ne felejtsünk el mosolyogni, szeretetet adni... Mert lehet bármilyen zord a világ, és az ember a számára kijelölt utat járhatja egyedül vagy a szeretteivel, az „utazás” módját, miértjét és célját ő maga határozza meg. Mindenki előtt ott áll az út, ki-ki előtt már ki van taposva, mások előtt sűrűn be van nőve gazzal — de ott van. Kanyarog, mint a sivatagi folyó a homokdűnék között. Néhol szinte nyílegyenes, könnyűnek tűnhet, de jaj, jöhet még fordulat, hajtűkanyar! Készüljünk fel tehát az új esztendőben ránk váró útra, vegyük a hátunkra a vándorköpenyünket, és induljunk el bátran! Legyünk jobb emberek, és ha az utunk során néha fájó, nehezen átléphető korlátok emelkednek elénk, akkor is igyekezzünk feljebb, mindig csak feljebb, a nap felé!

Minden kedves olvasónknak sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok!