home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Minden szerepéből kihozza a PöttyösKatit
Bíró Tímea
2019.11.02.
LXXIV. évf. 44. szám
Minden szerepéből kihozza a PöttyösKatit

A pöttyös autójának köszönhetően nem lehet nem észrevenni az utakon. Így van ez a deszkákon is, a kisugárzásával magára vonzza a nézők figyelmét. Sziráczky Katalin, a Pöttyös Pódium megalapítója és a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja nemrég vonult nyugdíjba, de lendületéből semmit nem veszített.

* Hogyan indultál el a színészi pályán? 

— Meglehetősen messze estem a fától, a nagyszüleim és anyu ugyanis temetőgondnokok voltak, apu pedig autószerelő. Rengeteget játszottunk a gondnokház és a temető körül, nem féltünk a békáktól és a siklókígyóktól, melyek rácsavarodtak a sírkeresztekre. A palicsi általános iskola magyar szakos tanárnője, Bosznai Rozália felfigyelt rám, hogy mennyire szeretem az irodalmat, és milyen jól tudom előadni a verseket. A középiskolai tanulmányaimat egészségügyi nővér szakon végeztem a szüleim sugallatára, de ekkor is jelen volt a mindennapjaimban a művészet, hét és fél éven át néptáncoltam ugyanis a Népkörben, illetve az Életjel Csáth Géza Művészetbaráti Körben szavaltam hét és fél évig Horváth Emma tanárnő kezei között egészen addig, amíg el nem kerültem az újvidéki Művészeti Akadémiára. Nem szakítottam teljes mértékben az egészségüggyel, nagyon foglalkoztat ez a világ, ezért többnyire egészségünk megőrzéséről szóló könyveket olvasok. Orvosok előadásaira járok, kipróbálok különféle termékeket, készítményeket, és igyekszem a környezetemet is erre buzdítani. Az igazi nagy szerelem viszont a színház, az előadó-művészet, a taps, a siker érzése. Szereplés közben megnyugvás és biztonságérzet tölt el, legyen az színpadi darab vagy egy szavalás. A vers egy tömör dráma, fontos számomra, a színházi szerepek esetében pedig az az áldott állapot, ha otthon érzem magam a szerepben, és élvezem, hogy az enyém, hogy művelhetem. Ezek azok a pillanatok, amelyekért csináljuk egy életen át. 

* A Tanyaszínház egyik alapító tagja vagy. Hogyan emlékszel rá vissza, és melyek a legkedvesebb emlékeid róla?

— Az alapításkor, 1978-ban főiskolások voltunk, és Csantavéren kezdtünk. Támogatóktól gyűjtöttük össze az élelmet. Az első évben gyalogoltunk, és egy életre szóló élményt nyújtott az az éjjel, amikor Csantavérről elgyalogoltunk a Palicsi-tó partjára. Később már kerékpárral jártuk be Vajdaságot. Minden egészen más volt, mint mostanság, és az volt a sava-borsa az egésznek. Egyes helyeken azt sem tudták, kik vagyunk, és becsukták előttünk a kaput meg behúzták a függönyöket, ezen persze mi jókat nevettünk. 2002-ben lehetőségem volt ismét tanyaszínházazni, úgyhogy én is a traktoron utaztam a csapattal, sütött ránk a nap, és szerencsére tudtam tartani a tempót a fiatalokkal. Mi akkoriban vásári komédiákat, vidám előadásokat játszottunk, és ezekkel szerettük volna szórakoztatni, nevelni a nézőket.


Sziráczky Katalin (Popov Jovana felvétele)

* Ezután a Szabadkai Gyermekszínházban álltál meg három évre. 

— Igen, ott tanultam és szerettem meg a bábkezelést. Több díjra is szert tettem a gyerekszínházban, de ennek ellenére szerettem volna átmenni a szabadkai Népszínház Magyar Társulatához, ami meg is történt 1985-ben.

* Volt kedvenc szereped, vagy olyan, amelyet szívesen eljátszottál volna? 

— Szeretem a zenés-táncos előadásokat, a vígjátékokat, és általában ezekben alkalmaztak. Belegondoltam már, hogy igazi drámai szerepem még nem is volt, és ezt sajnálom. A Fekete királynőkben és A viharban volt egy kicsit komolyabb hangvételű szerepem, de ízig-vérig drámai nem volt. Bármennyire kicsi szerepről volt is szó, igyekeztem úgy megformálni, hogy jól érezzem magam benne. A mellékszerepekből is ki kell hozni a legjobbat.

* 1991-ben megalapítottad az „egyszemélyes színházadat”, a Pöttyös Pódiumot. Mesélnél erről?

— Rendkívül fontos számomra a Pöttyös Pódium léte, hiszen ez az én misszióm. Örömmel hívják az óvodák, iskolák, művelődési házak, és nagyon szeretik a gyerekek. Valójában még most is egy egyedülálló jelenség Vajdaságban, hiszen ilyesmit csak Branko Kockica csinált Belgrádban, illetve Levente Péter Magyarországon. Ezek interaktív előadások, melyekben 15—20 gyerek szerepet kap, és a színész foglalkozik velük a zenés-bábos jelenetek alatt. Úgy gondolom, hogy erre nagy szükség van, főleg napjainkban, amikor a digitális világban a gyerekek szinte már nem tudnak játszani. A 40-45 perces előadások négytől tizenkét éveseknek szólnak, és sikerélménnyel tölt el, hogy le tudom kötni a figyelmüket. Összesen tizenkét produkcióról van szó, hat magyar, hat pedig szerb nyelven fut, és mindegyiket egyedül állítottam össze, rendeztem meg, illetve a közönség köreiből szerepre vállalkozó gyerekekkel adom elő. A Rotary Klubtól kaptam egy fejmikrofont, ezenkívül minden más felszerelést és a zenei alapok felvételét magam pénzeltem. Állandó jelleggel utazik velem egy hangmester, és rendkívül meg vagyok elégedve a munkájával. Minden előadásomnak külön díszlete van, melyet az édesapám álmodott és alkotott meg, ez huszonnyolc éve tökéletesen funkcionál. Van például egy óriáslegyezőm, amikor kinyitom, az már egy esemény. Igyekszünk élővé varázsolni a díszletet. A vászonból készült háttérelemeket, illetve a darabban szereplő vászonplakátokat mindig Török István palicsi képzőművész készíti el. Kiválóan ráérez az előadásvilágokra, nagyon jót dolgozunk együtt. Rengeteg munkám van a darabok összeállításában, hiszen sok gyerekverset kell elolvasni, válogatni, hogy kirajzolódjon az egésznek a menete. A Pöttyös Pódiumon elhangzanak többek között Kántor Péter, B. Foky István, Siv Wiederberg vagy Ingrid Sjöstrand versei, illetve délszláv költők művei Fehér Ferenc fordításában. A gyerekek nagyon szeretik az óriásbábokat, Lilikét, Lalikát, Mufurckát és Mufurcot, élvezik a velük való játékot.

* Milyen változást hozott neked az, hogy nyugdíjba vonultál? Hogyan érzed magad?

— Meglehetősen féltem tőle, de feltűnt, hogy az utóbbi időben milyen sok ember fejezi ki a kedvességét és a szeretetét irántam, tehát mégsem olyan nagy dráma nyugdíjba vonulni. Nem tudom, mitől érzem ennyire jól magam, hiszen amióta nyugdíjas vagyok, többet dolgozom, mint korábban, viszont nem idegeskedem, lassabb tempót tartok, és sokkal nyugodtabb vagyok. Jól érzem magam az otthonomban, a levegőben, a bőrömben, és végre kellőképpen magam felé tudok fordulni. Különösen jólesik, hogy noha nyugdíjba vonultam szeptember 1-jén, két meglevő előadásban továbbra is játszom, a Lila ákácban és az Osztrigás Miciben, valamint két készülő produkcióban is számítanak rám. Jelenleg a Fekete Péter operett próbafolyamata tart, illetve a tavasszal mutatják be Parti Nagy Lajos feldolgozásában és átiratában a Sógornők című vígjátékot, melyben szintén játszani fogok. Nagyon élvezek mindent, ami színház, de most már lassan több időt szeretnék a családdal tölteni, olvasni, tévézni, a kertemben dolgozni, a díszgalambommal és a kutyáimmal foglalkozni. Nagyon szeretnék szervezett kirándulásokra járni a nyugdíjasokkal, hogy világot lássak.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..