Rózsa Sándor erejének teljében... - (forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Rózsa_Sándor)

Tulajdonképpen karizmatikus személyüknek köszönhetően beszélhetünk egyáltalán nemzeti hősökként a betyárokról, ezért Rózsa Sándor a Betyársereg örökös vezetője -- olvasható a Magyar Nyelv csoporosulásnak a Facebook közösségi portálon közzétett jegyzetében. Kellőképpen kiemelve azt is, hogy bár több bűntényt is elkövetett, naponta imádkozott, sohasem káromkodott, a köznépnek igazságot osztott, a hatalmaskodókat megbüntette és 150 fős betyárseregével kiverte a szerb megszállókat a Délvidékről az 1848-as szabadságharc idején.
Rózsa Sándor a mai betyárvezetőkhöz hasonlatosan afféle muszájbetyár volt, ugyanis a hatalom kényszerítette a törvénnyel való összeütközésre. Anyját Sánta Erzsébetnek hívták. Apját, Rózsa Andrást, korán elveszítette. Lólopásért felakasztották, és ez nagy hatással volt életének további alakulására, akárcsak az is, hogy élete első botlása miatt igazságtalanul, sőt túlságosan szigorú büntetéssel sújtották. Két meddő tehén ellopása miatt indult ellene 1836-ban eljárás, 23 éves korában. Ekkor került a szegedi börtönbe. A hosszú évek letöltése helyett inkább megszökött, és futóbetyárrá lett. Hírhedt betyárkalandok sokasága kapcsolódott a nevéhez. Üldözői közül két katonát és a makói csendbiztost megölte. Az alföld hatalmas pusztáin, tanyáin bujkált, a Veszelka családnál talált gyakorta menedéket, de bármikor érkezett, a szegedi tanyavilág bármelyik tanyáján kapott ételt és szállást. Legendás alakját a tanyák népe tisztelte, üldözői elől rejtegette. 1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be a királyhoz, mondván, szeretne becsületes életet élni. Kérelmét azonban elutasították.
1848-ban személyesen Kossuth Lajos kereste meg a szegedi betyárvezért, mert a honvédség nem bírt el a Délvidéket megszálló kegyetlenkedő szerbekkel. Rózsa Sándor vállalta a haza megvédésére való felkérést, ezért cserében amnesztiát, menlevelet kapott, melyet Kossuth maga állított ki. Így 1848. október 13-án a Honvédelmi Bizottmány mentelmével csatlakozott a szabadságharchoz 150 fős szabadcsapatával, mely országos hírre tett szert. Még a pesti lapok is arról írtak, hogy csodájára járnak az emberek Rózsa Sándor 150 fős betyárseregének, mely sorra vonult be a délvidéki városokba. A betyárok egytől egyik daliásak, erősek voltak, duzzadó izmokkal. Pompás lovakon ültek, hiszen a puszta legszebb lovai nekik jártak. Bő gatyájuk, ingjük lobogott a szélben, kalapjuk alól tüzes szemek néztek az ámuló nép fiaira és a betyárok iránt azonnal szerelemre lobbanó leányokra. A délvidéki honvédek vezetője, a legendás Damjanich János tábornok is elismerően szólt a betyárseregről, mely a strázsai csatában rommá verte a szerb túlerőt. A gyermekkoruk óta kardforgatásra nevelt szerb granicsároknak esélyük sem volt a számukra teljesen ismeretlen fegyverrel, a karikás ostorral támadó magyar betyárokkal szemben. Az ólomvégű ostorokkal kicsapták a szemüket, vagy a nyakuknál fogva rántották le őket a lóról. A strázsai csata után 637 szerb halott maradt a csatamezőn, miközben arról szóló adat nincs, hogy akár egyetlen betyár is meghalt volna. Miután azonban Kossuth felkérte Rózsa Sándorékat, hogy büntetőszázadként tegyenek rendet néhány délvidéki szerb és román faluban, a kényes, főleg német származású honvédtisztek panaszkodni kezdtek a betyárokra. Tény és való, hogy a puszta fiai Rózsa Sándoron kívül senkire sem hallgattak, ráadásul szerettek jókat inni, gyakran verekedtek, és a szép nőket sem vetették meg, emiatt a katonaemberek szemében fegyelmezetleneknek tűntek.
Panaszkodásaiknak akkor lett meg az eredményük, amikor a románok lakta Ezeres községbe küldte Kossuth a betyárokat azzal az utasítással, hogy csapjanak oda a falu lakóinak, akik a román ortodox pópa felbiztatására megölték a magyar jegyzőt. A betyárok ennek megfelelően büntetni mentek: felgyújtották a községet, mintegy 40 románt megöltek, az ortodox pópát pedig fordítva felültették egy szamárra és fel-alá kergették a faluban, miközben a rekvirált bort itták. Rózsa Sándorék elvégezték, amivel megbízták őket, a betyársereget mégis leszerelték. A szabadságharcban így szervezetten már nem is vettek részt, később azonban a Szeged környéki tanyavilágban újra összeállt a betyárok hada. A szabadságharc leverése után Rózsa Sándort természetesen el akarták fogni, és bár sikerült elmenekülnie, megint bujdosni kényszerült. Az a hír járta róla, hogy forradalmi szervezkedés (ma ezt terrorizmusnak hívják) irányítója, így elfogatása érdekében szokatlanul nagy, 10 000 pengő vérdíjat tűztek ki a fejére. Sokáig ennek ellenére sem sikerült kézre keríteni, mígnem 1857-ben komája, bizonyos Katona Pál szegedi tanyás gazda és áruló bestia kiadta a pandúroknak. Tárgyalását 1859 februárjában tartották. A szabadságharcban való részvétele óta nagy népszerűségnek örvendő betyárt nem merték kivégeztetni, az ítélet életfogytig tartó fogság lett. A büntetést Kufstein várában kezdte letölteni, szigorú őrizettel. Itt 1865-ig raboskodott, majd Theresienstadtban, később Péterváradon tartották fogva. 1868-ban amnesztiával szabadult.
Rózsa Sándor annyira karizmatikus személyiség volt, hogy kufsteini rabsága alatt rengetegen akarták látni. Szabadulása után megpróbált becsületesen élni, de az előítéletek ezt szinte lehetetlenné tették. Így hát megint összeszedte cimboráit. Az elnyomó államot csapolta meg: postakocsikat, vonatokat raboltak ki. A szabadkőműves nagymester, Ráday Gedeon pandúrfőnök végül csapdába csalta, azt ígérve neki, hogy végre felhagyhat a bujkálással és jó oldalra állhat: pandúrvezető lesz Szegeden. A betyárkirálynak mindig ez volt a vágya, ezért besétált az aljas kelepcébe. Amikor bezárult mögötte a szegedi vár kapuja, szuronyok meredtek rá. Az 1872-es per során életfogytig tartó rabságra ítélték. 1873-ban került Gerlahida/Szamosújvár (ma Gherla városa, Románia Kolozs megyéjében) várbörtönébe, mely később, a kommunizmus idejében is a legszigorúbb rendszerű politikai börtönnek számított. Noha a nagy hírű betyárt a börtönfalak mögött is vezérnek kijáró tisztelet övezte, az 1878. november 22-én bekövetkezett haláláig fogoly maradt. Sírja a fogház melletti temetőben található.