„Mindannyian űrhajósok vagyunk”
Bíró Tímea
2021.04.16.
LXXVI. évf. 15. szám
„Mindannyian űrhajósok vagyunk”

1980. május 26-a emlékezetes nap az emberiség, de főként Magyarország történetében, hiszen elhagyta a Földet a Szojuz—36 űrhajó, melynek a kabinjában Valerij Nyikolajevics Kubaszov mellett Farkas Bertalan ült. Április 12-e a nemzetközi űrhajózás napja, ennek kapcsán beszélgettünk az első magyar űrhajóssal, aki a világűrből tekinthette meg a Földet.

* Ha jól tudom, nem vadászpilóta szeretett volna lenni. Hogyan került mégis a levegőbe?

— Soha nem akartam pilótáskodni, és az én gyerekkoromban az űrhajózásról szó sem lehetett. Gagarin 1961-ben repült a világűrbe, ekkor én általános iskolás voltam, és ez annyira távol álló dolog volt számomra, hogy még gondolni sem lehetett arra, hogy valaha én a világűrbe kerülök. Aztán úgy alakult az életem, hogy a gimnáziumi padtársam mindenáron vadászpilóta szeretett volna lenni, és magával hívott. Mivel a tanulással sosem volt problémám, úgy gondoltam, kipróbálom. Elmentünk az orvosi vizsgálatokra, ahol az orvosok felelőssége óriási, hiszen lehetőséget adnak arra, hogy vadászpilóta lehess. A padtársamat vérnyomásproblémák miatt eltanácsolták, én pedig mosolyogva mentem az egyik kísérletről a másikra, és bent maradtam, holott nem is akartam vadászpilóta lenni. Az élet néha produkál ilyen dolgokat. Abban az időben Nyíregyházán volt egy MHS-repülőtér, ahová meghívtak, hogy ismerkedjek meg a repüléssel, az elmélettel, és ha minden úgy alakul, ha merem vállalni, és ha a szüleim is beleegyeznek, akkor a tanulmányaimat folytatva egyszer majd vadászpilóta leszek. Az élet valóban ezt hozta.


Farkas Bertalan

* Miért szerette meg a repülést?

— Úgy gondolom, hogy bárki, aki megtapasztalja, hogy milyen nem utasként ülni a repülőn, hanem felszállni a géppel, és elhagyni a Földet, az azt vallja, hogy ez egy csodálatos érzés. Az elmélet elsajátítása mellett az ember alaposan megismerkedik a műszerekkel, de amikor először elszakadtam a Földtől — ami óriási élmény volt —, akkor még a műszereket is összekevertem, és az oktatóm biztatott, hogy ne izguljak, bele fogok jönni. Később, amikor ez már folyamatossá vált, és repülőtáborokban képeztek bennünket, gondoskodtak számunkra a megfelelő technikai feltételekről, mindig bonyolultabb, nagyobb gépekkel repülhettünk, akkor már lehetetlenség volt ezt abbahagyni.

* Mesélne az Interkozmosz programról? Milyen feltételeknek kellett eleget tenni?

— Abban az időben, amikor a szovjet kormány elindította az Interkozmosz programot, akkor csak a vadászpilóták közül lehetett űrhajósjelölteket beválogatni. A magyar kormány ezt örömmel aláírta, így részese lett egy nemzetközi, békés célú űregyüttműködésnek, mely 1976-ban indult. Az Interkozmosz program első csoportjában csehszlovák, NDK-s és lengyel űrhajósok voltak, a második csoportban pedig Bulgária, Magyarország, Vietnám, Kuba, Mongólia és Románia szerepeltek. A fizikai állóképesség mellett még nagyon sok minden kellett ahhoz, hogy eljuss a Csillagvárosig. Magyarországon kilencvenöten jelentkeztünk, és mindig csökkent a létszám, kiestek mellőlünk a vadászpilóta társaink. Huszonheten maradtunk, aztán ez a szám tizenegyre, majd hétre csökkent, 1978-ra pedig négyen maradtunk. ’78 január közepétől február közepéig Moszkvában, a Csillagvárosban voltunk, ahol egy hónapon keresztül olyan vizsgálatsorozaton mentünk át, amelyet Magyarországon nem lehetett volna elvégezni. A négy emberből kiválasztották Magyari Bélát és engem, így az év márciusában elkezdhettük az űrhajós-felkészítést, mely nagyon összetett és kimerítő volt. Túlélési gyakorlatokból, kísérletekből állt, és az elméleti rész volt az egésznek a csúcsa, hiszen meg kellett ismerkedni a rakétarendszerekkel, a kozmikus navigációval, a kozmikus aerodinamikával. Nem gondoltam volna, hogy valaha is űrhajós leszek, de amikor már bekerül az ember a huszonhét jelölt közé, akkor onnan már nem szeretne kiesni. Odahaza mindig mondtam a családomnak, nem biztos, hogy eljutok addig, ameddig szeretnék, de hadd csináljam végig, ha lehet, hiszen ez egy óriási kihívás az életemben. Mondtam nekik, ne izguljanak, ki fogok esni, aztán szerencsére nem így történt, eljutottam a világűrbe, és onnan is szerencsésen visszaérkeztem az űrhajós barátommal, parancsnokommal együtt.

* Milyen érzés volt megtapasztalni a súlytalanságot?

— Mivel először kerültem a világűrbe, egy óriási kérdőjel volt, hogyan fogom elviselni. Lenn az orvosok megpróbálnak felkészíteni, noha jól tudják, hogy minden emberi szervezet más és más. Elméletben fel lehet készülni a súlytalanságra, de gyakorlatban majd a világűrben dől el, ki hogyan viselkedik, hogyan birkózik meg ezzel az állapottal. Nagyon sok mindent megcsináltam a Földön, pörögtem, forogtam a hintákon, a világűrben pedig az első néhány óra egy kicsit bonyolult volt, de később folyamatosan megszoktam, és a start után egy nappal, mire az űrállomáshoz kapcsolódtunk, akkor már egészen jól éreztem magam a súlytalanság állapotában. Amikor az űrállomáson levő két űrhajóssal találkoztunk és megöleltük egymást, kijelentették, hogy nem lesz velem semmi probléma ezen a téren, és én ennek nagyon megörültem. Előbb-utóbb az ember hozzászokik ehhez az állapothoz, de nem mindegy, mennyi idő alatt és milyen körülmények árán. Szerencsére nekem ez nagyon rövid időn belül sikerült, így miután beúsztunk az űrállomásba, és váltottunk néhány szót, már hozzá is láttam az orvosbiológiai kísérletek elvégzéséhez. Nem sok időnk, nyolc napunk volt a pihenésre, de nem is akartam pihenni.

* Kívülről látta a bolygónkat, és biztosan gyönyörű volt a látvány. Mi az, ami a leginkább belevésődött az emlékezetébe, milyen képek élnek önben?

— Talán az maradt meg leghangsúlyosabban, amikor megpillantottam Magyarországot és az egész Kárpát-medencét. Amikor az űrhajós kollégákkal beszélgettem erről, akkor mindannyian azt mondták, hogy a világűri repülés során mindenki a saját országát kereste. Egy szovjet vagy egy amerikai űrhajósnak ez nem okoz gondot, hiszen nagy területekről beszélünk, de Magyarország esetében ez mindössze 93 000 négyzetkilométer, mely a világűrből borzasztóan kicsinek tűnik. A Magyarország körüli Kárpát-hegységrendszert csodálatosan lehetett látni, üdvözölni, és felemelő volt, hogy Magyarországról milyen sokan tudják, hogy ott keringünk fent a világűrben.

* Milyen volt a földet érés?

— Egy meglehetősen bonyolult földet érési profilt kaptunk, de túléltük. Lenyűgöző érzés volt, amikor kinyitották az űrhajó ajtaját, és belekóstoltunk a Földünket körülvevő atmoszférába. A visszaérkezés mindig egy csodálatos dolog, mindenki meg akart bennünket ölelni, gyönyörű fogadtatásban volt részünk. Egy űrhajós számára ez egy második születésnap, és aki visszajön a Földre, az annyiszor kell hogy születésnapot ünnepeljen, hiszen a világűr okozott már tragédiákat, az űrutazás mindig kockázatos volt és lesz.

* Ez az utazás mennyiben változtatta meg az ön életét? Más szemmel néz a bolygónkra?

— Úgy gondolom, hogy ha az ember eljut a világűrbe, és épségben tér vissza onnan, akkor egy kicsit átalakul benne a korábbi kép, felismeri, hogy milyen lenyűgöző hely a bolygó, ahol már évmilliárdok óta élünk. Egy óriási élmény volt, amikor fent voltam a világűrben, és esténként, a kozmikus éjszakában repülve láttam a kivilágított városokat. Ilyenkor az ember elgondolkodik: milyen nagyszerű dolog, hogy odáig fejlődtünk, hogy űrhajókat, űrállomásokat tervezünk és hozunk létre. Rádöbbenünk, hogy mennyire parányiak is vagyunk fentről nézve, és milyen jó lenne ezt a csodálatos bolygót megőrizni. Földünk hihetetlenül parányi és sérülékeny, nekünk pedig vigyáznunk kell rá. Mindannyian űrhajósok vagyunk, és repülünk a nagyvilágban, csak valaki a Föld vagy a Hold körüli pályára jut el. Az emberi kíváncsiság nagyszerű dolog, mert előreviszi az emberiséget. A mi csodálatos bolygónk az univerzumban olyan, mint egy űrállomás, és a jövő generációjának az a feladata, hogy megóvja, hosszú életet tegyen számára lehetővé.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..