home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Milyen a jó hír és az igazi nő?
(Tha)
2015.09.13.
LXX. évf. 36. szám
Milyen a jó hír és az igazi nő?

A tiszaszentmiklósi magyar kultúrkör az idén is szervez előadásokat az újságírás iránt érdeklődő diákoknak és fiataloknak. Az első alkalommal a helybeli általános iskola öt tanulója és egy középiskolás fiatal ismerkedett a hír fogalmával és a hírkészítés fortélyaival.

Gyakorlásként előadójuktól, Tóth Líviától, a Hét Nap főszerkesztő-helyettesétől azt a feladatot kapták, hogy a faluban találjanak olyan történéseket, amelyekből hírt fogalmazhatnak. A kis csoport sikeresen kiállta a próbát, információikat főleg plakátokról, kiragasztott hirdetésekből gyűjtötték. A lányok hét, a fiúk pedig két hírt írtak meg.


A hírkészítők

Az esemény a közösen elfogyasztott ebéd után az Ifjúsági Otthonban folytatódott. A tiszaszentmiklósi gyökerű Pósa Tamara a zentai Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskolában érettségizett, tanulmányait szeptembertől Szegeden, marketing-kommunikáció szakon folytatja. A című publicisztikai szövegével, melyet a szülei külföldi munkavállalása, édesanyja távolléte ihletett, a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjére nevezett be. Később úgy gondolta, a téma jóval több mondanivalót rejt magában, mint amennyi az írásba belefért, ezért ugyanezzel a címmel készített egy dokumentumfilmet is. Az alkotás bemutatójának helyszíne Magyarkanizsa volt, majd az érdeklődők Adán és Zentán, most pedig Tiszaszentmiklóson is láthatták.


Sóti Barsi Emese, Pósa Tamara és Pósa Tamás (Dienes Zoltán fotói)

— A szereplőket a környezetemből választottam, ők olyan emberek, akiknek a nevéhez — szerintem — valamilyen jelentős tevékenység fűződik. A húszfős listát végül kilencfősre szűkítettem, volt rajta tanár, pszichológus, színész stb. Az alanyaimnak kérdéseket tettem fel, főleg arról, hogy milyen az igazi nő, hogyan viselkedik különféle szituációkban, majd a válaszokat úgy vágtuk össze, hogy az én hangon ne legyen hallható a filmben. Igaz, magamat sem hagytam ki, mert én is elmondom a véleményemet erről a témáról. Az összeállítást az anyukámnak ajánlottam, mert ő a példaképem, számomra ő az igazi és az egyetlen Nő — mondta Tamara a vetítés után. Azt is megtudtuk tőle, hogy ez az első filmje, újságírással pedig másfél éve foglalkozik, és egyik szakmát sem szeretné abbahagyni. Arra a kérdésre, hogy tervez-e valami hasonlót készíteni a férfiakról is, egy sejtelmes talán volt a válasz.

A felvételek és a vágás Palusek Erik munkája, a műsorban pedig Sóti Barsi Emese és Pósa Tamás is közreműködött.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..