Milák Kristóf világcsúccsal

Milák Kristóf világcsúccsal

Milák Kristóf óriási világcsúccsal lett aranyérmes 200 méter pillangón a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek negyedik napján, szerdán.

A 19 éves magyar versenyző 1:50.73 perces idővel csapott célba, ezzel Michael Phelps 2009-es, 1:51.51-es rekordját adta át a múltnak. A szám másik magyar résztvevője, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás 1:57.10-zel a nyolcadik helyen végzett.


Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Honvéd tinédzsere már a keddi elődöntőben erődemonstrációt tartott, egyedüliként úszott 1:53 perc alatt, 1:52.96-os ideje két éve Budapesten és a 2016-os riói olimpián is aranyérmet jelentett volna. A szerdai döntőben, ahogy azt megjósolta, a szám 2012-es olimpiai bajnoka, a Duna Arénában rendezett vb-n aranyérmes dél-afrikai Chad Le Clos kezdett a legerősebben, de Milák tartotta vele a lépést.


Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ahogyan az elődöntőben, Milák 150 méternél lépett el a többiektől és már az is jól látszódott harminc méterrel a cél előtt, hogy az amerikai legenda világcsúcsa sem lesz igazi ellenfele, elképesztő idővel diadalmaskodott. 

Milák a magyar úszósport 30. nagymedencés világbajnoki aranyát nyerte, a felnőttek között először állhat a dobogó tetején vb-n. A nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében győztes Rasovszky Kristóf és a 200 méter vegyesen sporttörténelmi, sorozatban negyedszer első Hosszú Katinka után ő harmadik magyar világbajnok a Koreai Köztársaságban.


Fotó: MTI/Kovács Tamás

„Egyáltalán nem terveztem, hogy világcsúcs lesz. Chad Le Clos nagyon erősen kezdett, én nem éreztem magam olyan görcsösnek, mint a középdöntőben. Nem görcsöltem rá semmire, az időre sem, egyszerűen meg akartam nyerni, most már van aranyérmem is! Nem merem azt mondani, hogy tökéletes úszás volt, a fal nem jött ki jól. Az úszási sebesség jó volt, akárcsak a tempószám és a ritmus” — nyilatkozott Milák, aki 1:50.73-as idejével közel nyolc tizedet (!) vert a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps 2009-es világrekordjára (1:51.51). „Nagyon jó érzés, azt gondolom, jobban esik, mintha bárki másét döntöttem volna meg.” — fogalmazott Milák.

„Nem tudtam, hogy százötvennél merre járok, azt hittem ott vannak a hátsómban. Az utolsó harminc méteren azért hallottam a közönség reakcióján, hogy nagy lehet az előnyöm, de nem gondoltam, hogy világcsúcs, bár a végén éreztem, hogy jó idő lett” — tette hozzá. Milák Adam Peaty után a második, aki Kvangdzsuban világcsúcsot úszott.

Az MTI érdeklődésére beszélt a jövő évi tokiói olimpiáról is: „Ezek után nem mondom, hogy könnyebb vagy nehezebb lesz készülni, de van így már bennem annyi tapasztalat, hogy az olimpiához még nagyobb háttérrel, még magabiztosabban álljak” — mondta.

A 2017-es világbajnok dél-afrikai Chad Le Clos a vegyes zónában a magyar újságíróknak elképedve dicsérte Milákot és egy szójátékkal — a magyar és a hihetetlen szó angol keverésével — jellemezte az új világbajnokot és világcsúcstartót:  „Hunbelievable”

Milák Kristóf háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok, a 2017-es budapesti vb-n 100 m pillangón ezüstérmes volt, tavaly pedig győzött 200 m pillangón az Európa-bajnokságon.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg HÍREK KÉPEKBEN rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Milák Kristóf világcsúccsal
  • MTI
  • 2019.10.17.
  • LXXIV. évfolyam 42. szám
Milák Kristóf világcsúccsal
  • Kenderesi Vilmos
  • 2019.10.16.
  • LXXIV. évfolyam 42. szám
Facebook

Támogatóink