home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Migránslakások Szabadkán?
Fehér Márta
2017.05.30.
LXXII. évf. 21. szám
Migránslakások Szabadkán?

Csendes kis szabadkai utca, az elején a Szent Kereszt felmagasztalása templom, a végén pedig a zombori vasút. A síntől nem messze terül el a Gerontológiai Központ hatalmas udvara. Egyelőre még magas fű és fák, bokrok borítják azt a részt, ahová a migránslakásokat tervezik.

Menekültlakások épülnek Szabadkán — jelent meg a hír április második felében. Az információ nagy felháborodást keltett a Március 27-e utca és környéke lakóinak körében. A Norvég Királyság támogatásával ugyanis az említett utcában épülne fel a hat, egyenként 44 négyzetméteres alapterületű lakás.

Sínen innen és túl is ez volt a téma heteken át. Magam a sínen túli oldalon lakom, így napokon át nem találkoztam olyan itt élő emberrel, aki ne erről beszélt volna. S nem túlzás, ha azt állítom, hogy jócskán paprikás volt a hangulat. 

Rengeteg személlyel beszéltem a témáról. Egyértelmű, hogy az itt lakók félnek. Túl sok rossz hírt hallottak már — mesélte Bosnyák Jelisaveta. S nem arra gondolt, hogy látták a tv-ben a terrortámadásokat bemutató képeket, vagy hogy bizonyos európai nagyvárosoknak milyen problémákkal kell szembesülniük.

* Miért félnek?

— Azért, mert nagyon sok üres ház van erre, meg olyan, ahol csak egy-két ember lakik. Nem mindegy abban a tudatban élni, hogy itt laknak majd a közelünkben. Biztosan nem lesznek bezárva, hanem majd mászkálnak meg sétálnak.

* Konkrétan mitől tartanak?

— Konkrétan attól, hogy bejönnek a házba. Hiszen hallottunk arról, hogy a környező falvakban bementek egy házba megfürdeni, enni. Arról is, hogy leszedik a termést, eldobálják az ételt. Egyébként is sok errefelé a betörés, a bűntény.

* De azt nem migránsok követik el...

— Egyáltalán nem örülök annak, hogy ideköltöztetik őket. Nem hiszek abban, hogy csak néhány családról van szó, rengetegen lesznek. Abban sem hiszek, hogy csak egy évig maradnak. A szomszédjaim is fel vannak háborodva. Félünk tőlük!

Az itt lakók többsége hasonlóan vélekedik. Általánosítani viszont nem szeretnék, természetesen voltak, akik azt mondták, számukra nem okozna gondot, ha migránsok laknának a közelben, sokan hangsúlyozták, hogy a gyerekeken, édesanyákon segíteni kell, és hat család igazán nem okozhat semmilyen gondot. És persze akadtak, akik úgy vélekedtek, hogy itteni embereknek is elkel a segítség... Bizonyára sokkal árnyaltabb képet mutatna a szabadkaiak véleménye, ha nem csak a közelben lakókkal beszélgettem volna.

Az objektumokat azoknak a migránscsaládoknak szánják, akik menedéket kérnek Szerbiában. Nenad Ivanišević szerint főleg kisgyerekes családok élhetnek majd ott. A beruházás összértéke 650 000 euró, ebből 300 000 eurót költenek az építkezésre, a fennmaradó összegből fedezik a rezsiköltségeket és a dolgozók bérét. A projektumot a Norvég Királyság pénzeli, a szabadkai önkormányzatnak és a szerb államnak egy dinárjába sem kerül — hangoztatta a politikus. A projektum lezártával másfél év múlva a lakások a Gerontológiai Központ tulajdonában maradnak, a lakóegységeket senki sem kapja meg lakásként, főként nem a migránsok — tette hozzá Ivanišević. Az építkezés azonnal megkezdődik, amint a város kiadja az építési engedélyt — jelentette be.

Az érintett szabadkaiak aláírásgyűjtést szerveztek, így akarják megakadályozni a migránslakások építését. Balassa Gábor is aláírásokat gyűjtött a terepen.

* Mit tapasztalt, mennyire tájékozottak az emberek?

— Én úgy láttam, tájékozottak. Amint megtudták, mihez gyűjtjük az aláírásokat,  szó nélkül jöttek és aláírtak.

* Tudták, hogy mi épül, milyen pénzből, kiknek?

— Nem sokan kérdezték. Az egyértelműen kiderült abból, amit mondtak, hogy nem akarnak több betelepülőt, nem akarnak több idegent. Más a mentalitásuk, a hozzáállásuk. Azt nem mondhatom, hogy nem férünk el egymás mellett, de az emberek nem akarnak egymás mellett élni velük.

* Mitől félnek?

— Azt mondják, nagyon sok olyan bűntényről hallottak és olvastak, amelyet migránsok követtek el. Félnének a gyerekeiket egyedül utcára engedni, iskolába küldeni. Sőt, a felnőttek is félnek esténként, főleg az idősek. A lakások megépítésével nagyobb veszélyben éreznék magukat, mint jelenleg. Az a háborús környezet, amelyből ezek az emberek érkeznek, biztosan nyomot hagyott bennük.

* Azt mondták, hat lakást építenek, ezekben pedig kisgyermekes édesanyákat helyeznének el. Tőlük is félnek?

— Az emberek nem hiszik el, hogy ez így lenne. Nem tiszta ez az ügy. Attól is tartanak, hogy ezek a családok végül itt maradnának.

* Volt, aki visszautasította a petíció aláírását?

— Hárman.

A petíciót a Március 27-e utca elején levő Szent Kereszt felmagasztalása templomban is alá lehetett írni. A plébánossal is szerettem volna interjút készíteni a témával kapcsolatban, de nem kívánt nyilatkozni.

Összesen 3761 szabadkai polgár írta alá a tiltakozó nyilatkozatot, melyet május 3-án adtak át a város építészeti titkárságán.

 

„Ezúton értesítjük Szabadka polgárait és a közvéleményt is, hogy május 3-án átadtuk a város építészeti titkárságán 3761 polgár tiltakozó nyilatkozatát a migránslakások tervezett építése ellen. Az elégedetlen polgárok tiltakozó jegyzékét továbbítottuk a város polgármesterének és a városi képviselő-testületnek is. Azon polgárok nevében is, akik a hallatlanul rövid időre szabott észrevételi lehetőség ellenére is részt vettek az aláírágyűjtésben, szeretnénk megköszönni, hogy aláírásukkal is alátámasztották: — Nem akarunk migránslakásokat Szabadkán! Követeljük, hogy végre vegyék figyelembe a népakaratot is!” — olvasható a közleményben.

 

A Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai városi szervezete a petíció aláírására biztatta a polgárokat, és közleményben szögezte le, hogy „az elmúlt időszak negatív tapasztalatai tükrében, ami a migránsoknak a Szabadkán, a város környéki tanyákon és erdőkben, gyümölcsösökben való viselkedését illeti, a VMSZ a leghatározottabban elvárja, hogy Szabadkán ne legyen ideiglenes befogadó központ sem, vagyis zárják be a 2015 novemberétől, a Tuki ugarok 23. alatt működő ideiglenes befogadó központot. A szabadkaiaknak az az érdeke, hogy Szabadkára ne szállítsanak, és itt ne állomásoztassanak migránsokat, akiket a kilátástalanság, a jövő nélküli mindennapok felőrölnek, és akik az Európai Unió elhibázott, azóta már tagadott migránshívogató politikájának az áldozatai.

A polgárok kezdeményezése május 4-én eljutott Bunford Tivadarhoz, a szabadkai városi képviselő-testület elnökéhez, aki a vkt következő rendes ülésén napirendre fogja tűzni a kérdést. Minden bizonnyal óriási politikai vitával számolhatunk, melynek előjeleit az elmúlt hetekben már láthattuk, akár a közösségi oldalakon, az internetes hírportálok hozzászólásaiban, akár a politikai közleményekben. A Mozgalom a polgári Szabadkáért felkérte Bunford Tivadart, hogy hívjon össze egy rendkívüli ülést, melyen napirendre kerül egy deklaráció elfogadása. Maglai Jenő frakcióvezető szerint ugyanis a VMSZ látszattevékenységet folytat menekültügyben.

S persze kíváncsian várjuk a szabadkai politikai élet többi szereplőjének állásfoglalását is.


A nyitókép Szabó Attila felvétele

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..