Megboldogult ifjúságom hajnalán, amikor megismertem kedves feleségem, az augusztus hónap nálam a fürjvadászatról szólt. A hajnali felkelő nap első sugarai a harmatos határban mosolyogtak rám. Fürjek putypuruttyolásától zengett a határ minden szeglete. Jöttek az olasz vadászok, sokszor buszokkal. Aki csak egy kicsit is tudott velük értekezni, az mind a társaságukban töltötte az egész napját, sőt nem kevésszer az egész hetét is. Hajnalban fürjeztünk, délben afrikai meg balkáni gerlére vadásztunk, délután aztán megint a fürjvadászat került sorra. Kaptuk a jó napidíjakat meg annak többszörösét borravalóban. Ételre-italra nem volt gondunk, abban is részesültünk a vendégvadászoktól. Csak nekem az udvarlásra már sem időm, sem energiám nem maradt. Sokszor kaptam ezért szemrehányást kedvesemtől. Nem értette, mit lehet jobban szeretni a vadászatban, mint őbenne. Eleinte próbáltam elmagyarázni, hogy a kettő nem ugyanaz, meg nem is kellene, hogy egyik kizárja a másikat. Azt értem el vele, hogy egyszer csak előállt a nagy ötlettel: ő is vadász lesz! Nem is tántorodott el ettől a szándékától egész nyáron. Utánaolvasott, hogy mi minden kell a vadászathoz. A vadak életéről szóló filmeket nézett. Még a ruhatárát is zöldre váltotta. Így ért minket az őszi fácán- meg nyúlvadászat. Már nem is volt más témánk, csak az, hogy mikor megyünk vadászni. Na, gondoltam magamban, elviszlek, de azt megemlegeted! Egy esős éjszaka utáni vasárnap reggel autóba ültünk, és irány a vadászház!
Meg is lepődtek jól a többiek, amikor kedves jövendőbelim előkászálódott az autóból esőkabátban, gumicsizmában, hátitáskával a hátán. Volt abban minden, amire egy vadásznak szüksége lehet! Két kiló krumpli meg egy kiló sütni való kolbász a reggelihez. Fél oldal szalonna, két liter ivóvíz meg két liter víz a kézmosáshoz! Elsősegélydoboz, pulóver (ha netán hideg lenne) meg váltóbakancs. Golyó több dobozzal. Kisbalta, kézifűrész meg kések! Még a régi kétkilós távcsövet is beletettem! Aztán mindezzel a hátán beállítottam a friss szántás közepébe, és már mentünk is vadászni. A kollégák is vették a lapot, a lelőtt nyulakat is rendre neki adták. Nemsokára olyan fáradt volt szépem, hogy szuszogni is alig tudott. Mi meg csak mentünk rendületlenül. Reggelinél is vele vágattuk a botot a nyárshoz, meg a tüzet is vele csináltattuk, mondván, hogy mi kifáradtunk a puskák cipelésébe. De a java még hátravolt, mert délután a vad kibelezését meg nyúzását is megmutattuk neki! Ez már túl soknak bizonyult a finoman cizellált lelkének. Otthon azonnal beült a kádba, a lábait masszírozta és reszkető hangon mondta, nem is gondolta volna, hogy ennyire fárasztó tud lenni az, amit én annyira szeretek. Most már érti, miért alszom el az ölében egy-egy egész napos vadászat után. Valóban nagy élmény kint lenni a természetben, hangulata van a barátokkal való együttlétnek, de az a förtelmesen ragadó sár meg a bűz, amivel a vadtisztítás jár, azt még egyszer nem szeretné újra átélni! Mosolyogva nyugtattam meg, hogy nem baj, majd én feláldozom magam a jövőben is! Ő csak főzzön, meg örüljön nekem, amikor hazaérek!