home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Miért fontos a szűrővizsgálat?
Tóth Lívia
2015.03.23.
LXX. évf. 11. szám
Miért fontos a szűrővizsgálat?

Március 20-a a mellrák elleni küzdelem országos napja. Az erre vonatkozó kezdeményezést két évvel ezelőtt azzal a céllal indították útjára, hogy ráirányítsák a figyelmet a betegség korai felismerésének fontosságára. Ebből az alkalomból a múlt héten dr. Tatjana Karać, a nagykikindai Közegészségügyi Intézet szakembere, dr. Surján Gusztáv, a Zentai Egészségház, valamint dr. Vasas Mihály, a Zentai Közkórház igazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szűrővizsgálatok eddigi eredményeit.

A szűrési program elsősorban azért fontos, mert az emlőrák azok közé a betegségek közé tartozik, amelyek a korai stádiumban viszonylag sikeresen gyógyíthatóak. Az Észak-bánáti körzetben 2013-ban 757 daganatos beteget (404 férfit és 353 nőt) vettek nyilvántartásba. Közülük 109 személynél fedeztek fel emlőrákot, Zentán 23 személynél diagnosztizálták a kórt. Ez a körzet esetében az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva 11, Zenta község területén pedig 30 százalékos növekedés.

Szintén 2013-ban a különféle daganatos betegségeknek a körzetben 557, Zenta községben 99 halálos áldozata volt. Az Észak-bánáti körzetben 45, Zentán 13 személy hunyt el mellrákban. A Tisza-parti községben ez sajnos többszöröse az egy évvel korábbi számnak, 2012-ben ugyanis 2 személy esett a betegség áldozatául. Ezek a rideg tények, melyek mögött emberi életek találhatóak, vagyis nem tekinthetünk rájuk egyszerű adatokként.

A mellrákszűrést a Zentai Egészségház és a Zentai Közkórház szakemberei közösen bonyolítják le. A kórháznak ezen a téren már másfél évtizedes gyakorlata van. A vizsgálatot a szerbiai egészségügyi minisztérium rendelte el. Zenta községben az első ciklus 2013. január 31-én kezdődött és húsz hónapig tartott, a program második szakasza pedig január elején indult és két év múlva fejeződik be. A mammográfiára 235 ötven és hatvankilenc év közötti hölgy ment el, az érintett populáció 39 százaléka, és tíz esetben volt szükség további vizsgálatokra. A laikus olvasó számára a csaknem 40 százalékos részvétel bizonyára kevésnek tűnik, de a szakemberek ezt jó eredménynek tartják, mert ez az adat a világ más országaiban is 35 és 50 százalék között alakul. Az illetékesek mégis arra kérik a lakosságot, hogy minél nagyobb arányban vegyen részt a szűrővizsgálatokon.

Az emlőrákkal a fejlett és a fejlődésben lévő országokban egyaránt küzdenek. A rendelkezésre álló statisztikai kimutatások alapján a világban évente 1 670 000 hölgynél alakul ki ez a betegség, 522 000-en bele is halnak. A kór főleg az ötven éven felülieket veszélyezteti.

Nálunk az ötvenedik életévüket betöltött nők kétévente végeztethetik el a mammográfiai vizsgálatot. A szervezett program jelenleg ötven szerbiai községben folyik. Ugyanilyen fontos azonban az önvizsgálat is, melyet a hölgyeknek havonta egyszer el kellene végezniük — akár a fiatalabb korosztályhoz tartozóknak is. Talán nem ártana ilyen témájú előadásokat is szervezni, melyeken az érdeklődők elsajátíthatnák a helyes önvizsgálat módszerét.


Dr. Vasas Mihály, dr. Surján Gusztáv, dr. Tatjana Karać és Borbély Ferenc alpolgármester (Urbán Gábor felvétele)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..