home 2024. október 06., Brúnó napja
Online előfizetés
„Mi meghalni megyünk a színpadra”
(MTVA)
2024.06.18.
LXXIX. évf. 24. szám
„Mi meghalni megyünk a színpadra”

A 35 éves Tankcsapdáról készített koncertfilmmel jelentkezik a Hajógyár

Még mindig nem unják legismertebb slágerüket, a Mennyország touristot, koncertet csak a legvégső esetben mondanak le, a színpadon pedig mindig van legalább négy tartalék gitár, amelyeknek ráadásul saját nevük is van – derül ki abból az exkluzív koncertfilmből, amelyet az idén 35 éves Tankcsapdáról készített a Petőfi Kulturális Ügynökség. A film – amelyben az interjúrészletek mellett 18 Tankcsapda-szám is elhangzik – június 17-én debütált a Hajógyár YouTube-csatornáján.

Többek között a Mennyország tourist is elhangzik abban a koncertfilmben, amely a Petőfi Kulturális Ügynökséghez (PKÜ) tartozó Hajógyár popkulturális csatornán jelent meg az idén 35 éves zenekarról. „Sokszor szokták feltenni nekünk azt a kérdést, hogy nem unjuk-e a Mennyország touristot, ami kötelező tétel a koncerteken. De nem unjuk – pont azért, mert soha nem úgy szólal meg a dal, mint korábban” – mondja Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa az együttes egyik legnépszerűbb, 1999 őszén született slágeréről.

Fotókredit: PKÜ-Hajógyár

Az exkluzív felvételek a debreceni Lovarda Hallgatói Kulturális és Konferenciaközpontban, a Tankcsapda 2023. december 29-i, telt házas koncertjén készültek. Ez a helyszín különösen fontos a debreceni banda számára. „Sehol nincs olyan koncert, mint Debrecenben. Itt más a rezgése, az aurája. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy erre a koncertre nagyon sokan jönnek az ország más városaiból, Dunántúlról, külföldről” – mondja Lukács László, a Tankcsapda frontembere.

Amikor szakad a húr

A koncertfilmben 18 dal hangzik el, többek között A világ posztol, a Fiúk ölébe a lányok, a Félre a tréfát vagy a Nem hagylak el, de olyan ikonikus Tankcsapda-slágerek is, mint az Adjon az ég, az Örökké tart vagy az Ez az a ház. A nézők megtudhatják, hogyan készülnek a zenészek a koncertekre, hogyan reagálnak arra, amikor a kezdésre várakozó tömeg a zenekar nevét skandálja, és miért mondják magukról azt, hogy „meghalni mennek a színpadra”.

Kulisszatitkokra is fény derül: Sidlovics Gábor, vagyis Sidi például ragaszkodik ahhoz, hogy a színpadon mindig legyen legalább négy tartalék gitár, sőt a hangszereinek nevet is ad. „Elég gyakran előfordul, hogy szakad a húr, és akkor – mint a Forma-1-es kerékcserénél – gyorsan gitárt kell cserélni, hiszen a koncert nem állhat le” – mondja a filmben, megmutatva például Bébé, Everest és Féreg névre keresztelt gitárjait.

Koncertet csak a legvégső esetben mondanak le – volt, hogy Fejes Tamáshoz mentőt akartak hívni, ám a dobos ragaszkodott ahhoz, hogy előtte végigjátssza a dalokat, de Lukács László és Sidlovics Gábor is állt már színpadra törött lábbal, frissen műtött állkapoccsal.

Melyik a Tankcsapda kedvenc dala?

Rockzenét csinálunk, de ennél jobban nem szoktuk definiálni magunkat. Én azt gondolom, hogy három hangszerrel lehet csinálni keményebb, lágyabb, melankolikusabb, kiabálósabb, bulizósabb és lassabb dolgot is, és a Tankcsapda elmúlt 35 évére ez kiválóan jellemző is. Ha valaki a zenekar dalai közül random meghallgat néhányat öt, tíz vagy tizenöt évvel korábbról, akkor – a saját stílusunkon belül – találhat mindenféle hangulatút” – mondja Lukács László, aki a koncertfilmben azt is megemlíti, hogy mit szeret a legjobban a zenélésben.

Hajógyár YouTube-csatornáján található koncertfilmből kiderül az is, hogy mennyire sokszínű a közönségük, van-e kedvenc Tankcsapda-daluk, és mekkora kihívást jelent 35 év után megújulni – megtartva közben azt a Tankcsapda-képet, amit az emberek kialakítottak róluk.

A most bemutatott Tankcsapda-koncertfilmet megelőzően 2022-ben a Carson Comával, 2023-ban pedig Azahriah-val forgott exkluzív koncertfelvétel.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..