Nemcsak Ukrajnában, hanem az egész világon odafigyelnek Julija Timosenko ügyére. A szőkefonatos asszony több mint két hónapja kénytelen ''élvezni” a börtönpriccset. A nem jogerős bírói verdikt ezt hét évvel hosszabbítaná meg. Ezek a csupasz tények, ám az egész Timosenko-ügy mögött sokkal több rejlik, nem túlzás, ha azt mondom, Ukrajna európai jövője a tét.
Bár sok argumentumot fel lehet sorakoztatni az ítélet jogossága mellett, de álszent dolog tagadni, igenis politikai motivációk rejlenek a háttérben. Márpedig egy demokratikus jogállamban, az európai értékeket, az alapvető szabadságjogokat hirdető országban ez megengedhetetlen. Nem hiába fújt riadót az Európai Unió, küldött nem is annyira rejtett ultimátumot Kijevnek. Mondván, vagy szabadon engedik az ellenzéki vezetőt és nem gátolják a jövő évi parlamenti választásokon való indulásban, vagy búcsút inthetnek az elmúlt időszakban némileg felgyorsulni látszó integrációs közeledés folyamatának.
Lássuk be, ha Timosenko mégis börtönbe vonulna, az nekünk, magyar nemzetiségű ukrán állampolgároknak is hátrányos lenne. Negatív következményekkel járna. Könnyen Fehéroroszország sorsára juthatnánk. Egyértelmű, hogy azt mi is, itt Kárpátalján megsínylenénk. Például nemkívánatos vendégekké válnánk az öreg kontinens boldogabb féltekén. No, nem mintha most annyira kérnének belőlünk, de lehet ez még rosszabb. Sokkal rosszabb. Miközben a schengeni határok lebontását, a vízumkötelezettség folyamatos eltörlését reméljük, ennek éppen az ellenkezője történhet, enyhülés helyett még fagyosabbá válhat a viszony. Emellett pedig gazdasági vonatkozásban is hátránya származna az országnak, s közvetve minden egyes honpolgárának, a határok közvetlen közelében ez ránk hatványozottan igaz lenne.
Ugyanakkor a kárpátaljai magyar emberben joggal mocorog ott a kisördög. Ha belegondolunk, joggal. Nehéz ugyanis elfelejteni, nem is lehet, amit Timosenko második kormányzása idején művelt a szaktárca a kisebbségi oktatási rendszerünkkel. Kormányának oktatási miniszterét, Szvjatoszlav Vakarcsukot valóságos ámokfutás jellemezte. Emlékezetünkben jól élnek a Vakarcsuk-rendeletek, mely a magyar oktatási rendszer teljes szétzilálást célozta, és sajnos, annak következményeit ma is tapasztaljuk. Timosenko kormányzása idején tettek durva kísérletet a magyar iskolák kétnyelvűvé tételére, gyakorlatilag teljesen leállt a nemzetiségi tankönyv-kiadás és megszűnt a magyar felvételi lehetősége. Emellett számos más negatív elképzelés is a tarsolyukban volt még, csak a kormány szétesése folytán szerencsére ott is maradt. Ezek egyike például kötelezte volna a nemzetiségek nyelvén megjelenő lapokat, hogy ugyanolyan tartalommal ukránul is megjelenjenek, ami a kisebbségi sajtó halálát okozhatta volna. S hiába távozott már bő másfél éve a kormány, bizony úgy ráijesztett magyarjainkra, hogy rengetegen ukrán iskolába íratták gyermeküket, s ez a folyamat még ma is tart, nehezen megállítható.
Az emberben tehát kettősség dúl, ha Julija Timosenkóról van szó. Egyrészt érdekeink azt kívánják, hogy szabadlábra kerüljön, hogy Európa ne mutassa fel előttünk a stoptáblát, másrészt viszont joggal félhetünk visszatérésétől, mert újra magával hozhatja kisebbségfóbiáját. Csak remélhetjük, hogy azt a rácsok mögött hagyja.
S akkor még arról nem is szóltunk, hogy éppen az ő hatalomgyakorlása idején erősödött meg a szélsőséges Szvoboda. S ebben a folyamatban is elévülhetetlen szerepe volt a forradalom hercegnőjének.