Szerbia Kolping Társaságának szervezésében a szajáni Kolping-házban két napon át karácsonyi mézeskalácssütés volt. Kökény Gizella, a Kolping Társaság képzési referense hívott meg, aki már előre megjósolta, hogy meleg, családias légkörben sülnek majd a mézeskalácscsodák, és bőven lesz szeretet, ami csak adventi időben élhető át. Ezt pedig szó szerint belesütik a mézeskalácsokba, hogy karácsonykor átadják a Kolping Társaság gyerekeinek.
Kökény Gizella nem mondta, hogy már az utcán megérinti az embert a szegfűszeg illata és a mézeskalácsoké. A Kolping-házban pedig szól a karácsonyi muzsika, az asszonyok énekelnek, s felelevenítik a régi, kemencemeleg karácsonyokat. Megérkezésem után sorra kerültek ki a sütőből a sötétsárgán csillogó hal, csillag, virág, lóhere, csengő, gomba, kis és nagy szív, fenyő és hold alakú mézeskalácsok. Még melegében megkenik őket tojássárgájával, hogy erőteljesen ragyogjanak a karácsonyi terítéken, majd díszítés kerül rájuk átszitált porcukorból és keményre vert tojásfehérje keverékéből. A díszítés valójában mestermunka, amely a lélek mélyéből fakad. Cikáznak, hullámoznak, göndörödnek, majd pontocskákba futnak össze a hófehér cukros vonalak. Ötletben nincs hiány. Míg a fehérnép alkot, Bach karácsonyi dalát hallom.
A második napon ugyanez a pompás karácsonyi hangulat fogad. Az asszonyok elmondják, hogy eddig még sohasem sütöttek ilyen mézeskalács-csodákat. Régen Szajánban a mézes puszedli és a mézes pogácsa sütése volt szokás. Sokan mézes lapokat sütöttek, és vaníliás krémmel ragasztották őket össze.
A két napon át a következők szorgoskodtak: Krizsán Szokol Erzsébet, Bóka Rozália, Budai Franciska, Micsíz Rózsa, Berki Jolán, B. Varga Viktória, Lukity Annuska és Tószegi Elvira. Végül Krizsán Szokol Erzsébet egy aranyhal formájú mézeskalácsot nyújtott át nekem. Azt mondta, nagyon sok pikkelyt rajzolt rá, hogy az új esztendő sok pénzt sodorjon felém.