
Már az indulás előtt éreztem, hogy ez egy különleges út lesz, de őszintén meglepődtem, amikor Nyugat-Magyarország erdőit jártuk, hogy ilyen csodálatos helyek vannak Szabadkától mindössze 437 km-re. Ez nem távolság, ha más szemmel szeretnénk látni a világot.
A Hősök tornya
Már a Kelebiáról Budapestre, majd a Budapestről Szombathelyre tartó vonaton belénk költözött egy szelíd és komfortos érzés, mivel vagy minden kalauznak és jegyárusítónak jó napja volt, vagy Magyarországon valóban más viselkedéskultúra dominál, mint a szerb vasúttársaságnál. A barátaink a szombathelyi állomáson vártak bennünket, és a könnyű halvacsora után ágyba is bújtunk náluk, hogy másnap reggel feltöltődve hódítsuk meg a Kőszegi-hegység egyik kirándulóhelyét, az 589 méter magas Szent Vid-hegy tetején álló, fehéren tündöklő Szent Vid-kápolnát.
A Jurisics-vár
A reggeli kávé után neki is vágtunk az erdő kanyargós, kis patakkal körülölelt útjainak, és ahogy egyre mélyebbre jutottunk a zöldben, egyre több túrázóval találkoztunk, akik szintén a természetben töltődtek. Miután megkávéztunk a kápolnánál elhelyezett asztaloknál és padoknál, lefelé vettük az irányt, hogy bejárjuk egy kicsit Velemet, a Vas megyében található, mindössze 300 lakost számláló települést. A csendes kis utcákban a fenyőfák ontották gyantás illatukat, és gesztenyefákból is akad néhány, ezért a faluban minden évben megrendezik a Velemi Gesztenyenapokat, mely sok látogatót csalogat a településre. Az osztrák határhoz közeli falucska azon kívül, hogy egy természeti kincsesláda, arról is híres, hogy boltok híján becsületkasszás vásárlásra van lehetőség. Jó néhány ház előtt ott állt a házi termésekkel megrakott asztalka, feltüntetve a lekvárok, a zöldségfélék vagy a gyümölcsök árát, és egy ládika, ahova a pénzt kell dobni. Jól bevált rendszerről beszélünk, becsületben nincs hiány a környéken. Sokszor megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy ez vajon nálunk működne-e.
A Kőszegi Várszínház
Este a falutól 8 kilométerre fekvő Kőszegre vittek bennünket a barátaink, és csak ámultunk-bámultunk a hangulatos kisváros láttán. A leghíresebb és legnagyobb turisztikai látnivalója a Jurisics Miklós egykori híres kapitányról — akinek neve az 1532. évi török ostromkor aratott győzelme okán bekerült a történelemkönyvekbe is — elnevezett vár. A legrégebbi része a XIII. században épült. A történelmi emlékhely besorolású vár sokféle látnivalót kínál. Múzeumában állandó és időszaki kiállítás, művészeti időszaki kiállítás, földesúri asztal és konyha, fegyvertár, kilátótorony, játszóudvar, várbazár, büfé és fűszernövénykert is várja a látogatókat.
Az írott-kői kilátó
A színházkedvelők csodájára járnak a Kőszegi Várszínháznak, mely 1982-ben alakult, és rengeteg program színhelye. Az 1952-ben alapított Chernel Kálmán Városi Könyvtár 1984 óta működik jelenlegi helyén, az egykori Musser-féle házban. Napjainkban csaknem 60 000 dokumentumból álló gyűjteménnyel büszkélkedhet. A településen rengeteg a látnivaló, mint például a Jézus Szíve-templom, a Hősök tornya, a Szent Jakab-templom, a Szent Imre-templom, az Arany Egyszarvú Patikamúzeum, a városháza, a Sgraffitós-ház, a Városkút, a Fekete Szerecseny Patikamúzeum, a református templom, az Öregtorony, az izraelita zsinagóga, a Kálvária-templom vagy a Forintos-bástya. Hosszan lehetne még sorolni a nevezetességeket — noha már a hangulatos utcák is képesek megragadni az ember figyelmét. Naivan azt gondoltuk, hogy néhány óra elég a városra, de korántsem.
Kilátás az Írott-kőről
Másnap az írott-kői kilátó volt az úti cél, mely nemcsak a Kőszegi-hegység, hanem a Dunántúl, illetve Burgenland legmagasabb pontja is. A hegytetőn 1913-ban épült kilátó egyszerre két ország területén fekszik, mind Magyarország, mind Ausztria irányából látogatható. Velemből menet a fákra helyezett piros jelzést kell követni az erdőben végigfutó útvonalon, hogy az Írott-kőhöz érve lenyűgöző kilátás fogadja a kirándulót.
Két napra bezsúfolva mindez tömény gyönyör volt a szemnek és a szívnek, de azért ellátogattunk még a Velem község határában a keresztény magyar állam alapításának 1000. évében, 2001 októberében nyílt Novákfalva Millenniumi Emlékpark és Üdülőfaluba, melyet Novák Tamás alapított. Étterem, szállást adó házikók, minifarm és honfoglalás, illetve avar kori emlékek várják a látogatókat.
Nehéz szavakba önteni az élményeket, ilyenkor az a legjobb megoldás, hogy el kell menni Nyugat-Magyarországra, és saját szemmel megnézni a térség csodáit.
Novákfalva házikói (a szerző felvételei)