home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Mesékkel ünnepelik a mesemondás világnapját Moholon
Fehér Márta
2022.03.18.
LXXVII. évf. 11. szám
Mesékkel ünnepelik a mesemondás világnapját Moholon

A mesemondás világnapja van március 20-án – ebből az alkalomból mesél majd Aranyos Boglárka moholi születésű, Budapesten élő mesemondó szülőfalujában, mégpedig szombaton 11 órától a Csobolyó Művelődési Egyesület székházában. Előtte, 9.30-tól kézműves-foglalkozásra várják a gyerekeket.

A Kárpát-medence tizenkét településén szól a meseszó a világnap alkalmából az anyaországi Meseszó Egyesület szervezésében. Vajdaságból Ludas és Mohol került fel a mesetérképre – Ludason szerdán meséltek a mesemondók, lapunk következő számában olvashatnak az eseményről beszámolót. A hétvégi moholi rendezvényre pedig Aranyos Boglárka invitál mindenkit.

– Moholon nőttem fel, nyolc éve élek Budapesten. 2017-ben végeztem el a Hagyományok Háza Magyar népmese - hagyományos mesemondás. A szövegfolklór tanulása és tanításának módszertana című képzését. Azóta mesélek gyerek-, felnőttközönségnek egyaránt. Fejből, eszköztelenül, ahogyan régen tették. Fontosnak érzem a mesékben rejlő szellemi-kulturális érték továbbadását a ma emberének. Itthon és otthon. Határon innen és túl. Sosem szakadtam el a szülőföldemtől, törekszem a „kettőslét” megtartására. Szeretek Moholon mesélni. Igényt és érdeklődést érzek, ami öröm számomra, és még inkább motiválttá tesz, lelkileg feltölt az élmény. Ehhez általában a moholi Csobolyó Művelődés Egyesület biztosít teret, amiért hálás vagyok. A mesék előtt kézműveskedésre hívnak minden gyermeket! A meséknél nincs korhatár, a rendezvény ingyenes! Szeretettel várunk mindenkit!

Fotók: @MeseszoEgyesulet

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..