home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Mesebeli összefonódás
Szerda Zsófi
2021.02.18.
LXXVI. évf. 6. szám
Mesebeli összefonódás

A Szabadkai Kortárs Galériában jelenleg két kiállítás látható, az egyik Larisa Ackov Mesebeli nyelv című tárlata, mely január 29-én nyílt meg. Larisa először a 14. Kerámiatriennálén mutatkozott be a szabadkai közönségnek. A kiállítás kurátora Miroslav Jovančić.

Larisa Ackov 1971-ben született Pancsován. 1998-ban diplomázott a belgrádi Iparművészeti Kar kerámia szakán. 2001 óta az ULUPUDS tagja. Mesterdiplomáját is a belgrádi Iparművészeti Karon szerezte egyedi kerámiából 2004-ben. Független művész. A kerámia mellett festészettel és szerzői képregényekkel foglalkozik. Több önálló kiállítása volt már Kanadában, Svédországban, Montenegróban, Szerbiában, és több helyen is díjazták, például 2005-ben és 2010-ben az ULUPUDS neki ítélte évi díját, 2009-ben Belgrádban elnyerte a Kerámiatriennálé Nagydíját az Iparművészeti Múzeumban, 2013-ban pedig a 17. Kerámiabiennálé (RTS Galéria, Belgrád) Nagydíját.

A kiállításon az élénk színek a legszembetűnőbbek. Kékek, pirosak, sárgák. Talán a három, igen aprólékosan kidolgozott képe a kedvencem, de nem könnyű választani. Szép kontrasztot adnak a falra lógatott képeknek a kövekhez hasonlatos kerámiaalkotások, melyek mintha egy láthatatlan szálon lógnának az égből, összekötve vele a földet. Ha egy szóban kellene jellemeznem a kiállítást, azt mondanám: egybefonódás. Minden valahogy fonódik, kanyarodik, befordul, átfolyik és összekapaszkodik. Mint egy mesében. És mindig jelen van a szél. Mely néha szellő, néha orkán, néha pedig csak egy friss fuvallat.

— A mesebeli nyelv gyermekkorom óta az egyik kedvenc motívumom. Ez egy képesség, egy misztikus jutalom, melyet egy kíváncsi hős a jó cselekedeteiért, az ügyességéért és a bátorságáért kap. A jutalom egy különleges erő, melynek köszönhetően hallhatja és megértheti az összes élőlény beszédét, de a folyó, a tó, a szél szavát is. Így az ember megszerzi azt a képességet, hogy a természet és a vadon élő állatok nyelvét ismerje, mely az előrehaladó történetben útmutatója lesz. Ezt a motívumot már régóta, elmaradhatatlanul hangoztatják különféle alkotásaim, és gyakran jutott eszembe ez a kifejezés: nemušti jezik. Ez egy olyan nyelv, amelyet valójában nem is beszélnek, hanem hallgatnak. A gondolatokkal kommunikál, csupán a lét energiája által. A természet szellemei és élőlényei, élők és élettelenek, az emberek lelkével és lényével együtt, ezen az univerzális nyelven beszélgetnek. Ugyanabban az igazságban léteznek — vallja a szerző.

Merüljenek bele önök is Larisa világába, szerintem sokunkkal beszél „közös nyelvet”. A kiállítás létrejöttét a szerbiai művelődési, illetve tájékoztatási minisztérium, továbbá Szabadka Város Önkormányzata támogatja.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..