— Ennyire látszik rajtam? Igen, az egyetlen gyermekem, az egy szál fiam… De nem akarok a helyzetünk majdnem végkifejletétől indulni — mondja visszafogott idegességgel. — És ne haragudjon, ne kérdezzen tőlem semmit, óriási kínnal összeraktam ugyanis életem történetét, és meghatároztam benne a fiam helyét. Nem várom el, hogy mintaanyának tartsanak, csak azt szeretném, hogy a fiam végre boldog, elégedett legyen. Úgy érzem, nem kérek sokat.

Fiatalon mentem férjhez, alig töltöttem be a tizennyolcat, de a férjem már nyolcadikos koromban szemet vetett rám. Ő abban az évben fejezte be a szakközépiskolát, én pedig akkoriban kaptam „kimenős” engedélyt a szüleimtől. Azt mondják, szemrevaló fruska voltam, a fiú nem volt szépség, de volt a benne valami ellenállhatatlan báj, jókedv. Az esküvő után az anyósomékhoz költöztünk, pontosabban anyósomnak volt egy udvari öröklakása, ahol özvegyen nevelte a fiát és a szellemileg kissé sérült lányát. Jóravaló, de nagyon érdekes család voltak. Anyósomnak volt egy idősebb fia, aki középiskolás korában eltűnt, és sohasem találták meg. Anyósom valósággal a fia keresésének élt. A környéken nem volt olyan jósnő, aki nem húzott le róla néhány bőrt. Az volt a rögeszméje, hogy a fiát valahol fogva tartják, és váltságdíjat követelnek érte. A lakásukból minden érték zálogházba vándorolt, de eredmény nem lett. A figyelme a két élő gyerekéről az eltűntre irányult, így a férjem úgy nőtt fel, hogy nem nagyon törődött vele senki. Autószerelő volt szakmája szerint, a város legjobb autóit ő tartotta karban.

Terhes maradtam. Az volt anyósom kívánsága, hogy ha fiú lesz, az elveszett fia nevét adjuk adni. Én nem akartam, de a férjem nagyon tisztelte az anyját, így a fiam az eltűnt nagybácsi nevét kapta. A párom ekkor kezdett inni. Gyorsan megrögzött alkoholistává vált. Olyan, aki részegen ütött, józanul pedig bocsánatért könyörgött. Gimnazista volt a fiam, amikor elváltunk. Azóta is tele vagyok lelkiismeret-furdalással, mert a válás után három évvel a férjem öngyilkos lett. Anyósom eladta a lakását, a fiammal albérletbe költöztem, és rengeteget dolgoztam, hogy egyetemi oklevelet szerezzen. Gyermekkori álma volt, hogy állatorvos lesz — és sikerült. Öt évig udvarolt egy lánynak, aki gyűrűs menyasszonya volt. De a lány beleszeretett valakibe, a gyűrűt visszaadta a fiamnak, férjhez ment, és szült egy kislányt. A kislány még egyéves sem volt, amikor az anyja hirtelen meghalt. A fiam teljesen összetört. Örökbe akarta fogadni a gyereket, de a gyámságot a lány szülei kapták. A fiam pedig elindult egy úton, egyedül, cél és tervek nélkül.

Rengeteget dolgozott, és terebélyesítette a szarvasmarhafarmját. Nyitott egy mezőgazdasági gyógyszertárt, vett egy romos tanyát, melyet felújított. És csak dolgozott. Én is sokat segítettem neki. De nem szerette, ha munka közben volt valaki a közelében. Magányos farkas lett. Én pedig annyit sírtam miatta, hogy már könnyem sincs. De minden hiába. Aztán a múltkor, amikor kimentem hozzá a tanyára, azt mondta, van új munkása, most majd kevesebbet dolgozik, ne aggódjak. Istenem, olyan szép férfi! Alig negyvenéves, magas, talpraesett, szorgalmas. De azon a napon rájöttem, hogy esze nincs. Annak a helyén is egy darab szív van, ezt mutatják az események. Gondolja el, az alak, akit munkásnak felvett, három gyereket nevel: egy tizenöt éves lányt és egy hét-, illetve ötéves kisfiút. A férfinak nincs lakása, munkája, a felesége elhagyta a három gyerekkel. A fiam azt mondja, megesett rajtuk a szíve. Igen, de a munkásnak célja volt, és el is érte. Mindenekelőtt a lányát bedugta a fiam ágyába, és a fiam olyan szerelmes, mint egy ágyú. Az alak eddig eladta a gyógyszertárból a vegyszereket, de a fiam egyetlen dinárt nem látott a forgalomból. A farmról hét tehén is eltűnt, állítólag elpusztultak, de nem találták meg őket. Addig igyekeztem megmagyarázni a fiamnak a munkása céljait, mígnem végre szólt neki, hogy beszéljék meg a további együttműködést. Erre az alak feljelentette a fiamat, hogy elcsábította a kiskorú lányát. A tanyán már járt a rendőrség, az alak gyanús komái, akik az éj leple alatt félholtra verték a fiamat. Most azon fáradozik, hogy a lánnyal külföldre menjen, és itt hagy mindent a lány apjának. Úgy érzem, megbolondulok. Mert tudom, hogy a fiam egy csupa szív ember, akiben az érzések mindig elhallgattatják a valóságot. Mondja, mit tegyek, hogy ha a farmot nem is, de legalább az életét mentsem?