home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Méltányolva
Martinek Imre
2020.10.03.
LXXV. évf. 40. szám
Méltányolva

Tizenötödik alkalommal adták át a 2006-ban megalapított Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat Budapesten. Az október elejei ünnepségen Kraszulyák Zalánnak, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE) munkatársának eddigi tevékenységét is elismerték és méltatták.

A szenttamási fiatal szakember a rangos kitüntetést a közösségépítés terén felmutatott eredményeiért, kulturális és karitatív tevékenységéért, a határon túli magyarság anyanyelvi oktatásának minőségi fejlesztéséért, ezáltal a délvidéki magyarság megmaradásáért tett szolgálataiért kapta. A díjat ünnepélyes keretek között vehette át Budapesten Balog Zoltántól, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) elnökétől, valamint Kövér Lászlótól, a Magyar Országgyűlés elnökétől. Gratulációnkra válaszul Zalán egy nyílt köszönőlevelet küldött. Mindazoknak, akik hittek és hisznek benne. Ezt adjuk most közre. A díjazottunkat ábrázoló fénykép a távoli 2016. esztendő októberében készült. Zalán ugyanis akkortájt az ’56-os forradalom 60. évfordulója alkalmából rendezett, négy részre tagolt előadás-sorozat fő szervezője volt. Újvidéken, az Apáczai Diákotthon telepi fiúkollégiumában, a VMPE keretében.

— 2015-ben frissen diplomázott fiatalként kezdtem el dolgozni a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületében és az újvidéki Apáczai Diákotthonban. Abban az otthonban, ahol hallgatói éveimet töltöttem. Hamar felismertem, hogy igen fontos feladatokkal bízott meg a Jóisten, hiszen a vajdasági magyar anyanyelvű oktatás fejlesztéséért dolgozhatok, ami a közösségünk fennmaradásának egyik kulcsa. A tudást senki sem veheti el tőlünk, és csak azzal felvértezve rúghatunk labdába a mindennapokban. A tudásunk, ügyességünk és tettrekészségünk az, ami megkerülhetetlenné tesz bennünket. A jó iskola pedig mindezt megadhatja gyermekeinknek. Az Apáczai Diákotthonban csodálatos fiatalokkal dolgozhatok nap mint nap. Ők a szülőföldön való boldogulást választották azzal, hogy felsőfokú tanulmányaikat az Újvidéki Egyetemen kezdték el. Akadnak köztük kivételes tehetségek, akik előtt csodálatos jövő áll. Hiszem azt, hogy egy nap fontos tagjai lesznek a délvidéki magyar közösségnek. Az Apáczai Diákotthonban keresztény szellemiségben próbáljuk őket nevelni, felkészíteni az élet viszontagságaira. Már többször szerveztünk jótékonysági megmozdulásokat, hogy megtanulják, milyen fontos segíteni azoknak, akiknek nehéz sors jutott. Fontos élettapasztalat ez mindannyiunk számára. Elmondhatatlanul büszke vagyok arra, hogy a nevelőtanáruk lehetek. Leírhatatlan érzés volt, amikor megtudtam, hogy a Polgári Magyarországért Alapítvány engem talált méltónak erre a rangos díjra. Óriási megerősítése ez annak, hogy jó és a közösségünkért való fontos munkát végzek. Azt hiszem, ennél nagyobb megtiszteltetésben nem részesülhettem. Hálával és köszönettel a szívemben, hatalmas lendülettel megerősítve dolgozom tovább a délvidéki magyarságért.


A díjazott fényképe 2016. október 27-én készült Újvidéken, az Apáczai Fiúkollégiumában (Martinek Imre fotója)

Fényképezte: Martinek Imre

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..