„Megvan az álmod”
Csermák Zoltán
2021.05.01.
LXXVI. évf. 17. szám
„Megvan az álmod”

A Dal, ahogy elkezdődött

Tizedik évadához érkezett A Dal március 13-án. Amikor ezeket a sorokat írom, az izgalom a tetőfokára hágott. Mégis a kezdetekre emlékszem vissza az írásban, az első évadban az MTVA munkatársaként a külhoni versenyzőknek is szurkolhattam.

2011 karácsonya előtt nagy izgalommal készültünk arra a sajtótájékoztatóra, amelyen bejelentették, hogy az eurovíziós dalfesztiválra kijutó versenyzőt egy új versenyszériával kívánják kiválasztani. A Dal lett az adássorozat elnevezése, jellemző volt a felfokozott érdeklődésre, hogy kétszáz „nótát” neveztek a megmérettetésre, még a tengerentúlról is érkeztek pályázatok. A döntő zsűrijében olyan „celebek” foglaltak helyet, mint Rákay Philip, az MTVA intendánsa, az akkor nagyon népszerű Csiszár Jenő, Wolf Kati, aki az előző évben képviselte hazánkat az eurovíziós dalfesztiválon, illetve Rakonczai Viktor zeneszerző.


Tolvai Reni (Fotók forrása: MTVA)

Az első elődöntő már meghozta a nézők játékkedvét, 32 országból érkezett sms, szám szerint 33 000 szavazat, és különösen sok voksot küldtek Erdélyből. Ekkor már külhoni énekesnek is szurkolhattunk, a sepsiszentgyörgyi származású Dancs Annamari sajnos nem jutott tovább.

Az Eurovízió második hazai elődöntőjén lépett fel a nagyváradi Tolvai Renáta és a dunaszerdahelyi Gyurcsík Tibor. A két tehetséges fiatal művész nagyon számított a határon túli nézők szavazataira, amikor beszéltem velük, igen bizakodóak voltak.


Gyurcsík Tibor

„Remélem, hogy jól fogok szerepelni szombaton, és az emberek szeretni fogják ezt a dalt. Kívánom, hogy rajongóim se csalódjanak — fejezte ki reményét a partiumi énekesnő a Duna határon túli tematikájú műsorában. A felvidéki fiatalember hozzátette: — A dalom pontosan azt tükrözi, amiért itt állok, amiért küzdöttem, és amit szerettem volna évek óta. Azt sugallja, hogy megvan a célod, megvan az álmod, küzdesz, és nem adod fel soha!”

Jó előjelnek ígérkezett külhoni barátaink számára, hogy az est egyik sztárvendégeként a délvidéki énekes, Rúzsa Magdi lépett fel, aki 2006-ban volt az év hangja, 2007-ben pedig ő képviselte Magyarországot az eurovíziós dalfesztiválon. A műsorban az Aprócska blues című egykori versenydalát, sikerszámát adta elő. Nos, az esten Reni és Tibor egymás után léptek fel, a felvidéki srác a legmagasabb pontszámmal került a döntőbe a Back In Place című dallal, s az első elődöntőben sem akadt nála jobb. Reni tisztesen helytállt az Élek a szemeidben című számmal, de búcsúznia kellett.

A február 11-ei döntőben végül a Compact Disco vívta ki a győzelmet, eredménye alapján Bakuban képviselhette hazánkat. Amikor az azeri fővárosban jártam, magam is elzarándokoltam az Eurovízió egykori helyszínére.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Zene füleimnek rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..