Ma délelőtt valóra vált a noszai és a környékbeli polgárok régóta dédelgetett álma, hiszen átadták rendeltetésének a művelődési házat, melynek falai között megkezdi működését a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény noszai kihelyezett tagozata.
A művelődési ház Magyarország Kormányának hathatós segítségével és anyagi támogatásával épült meg. A noszaiak álmát a kezdetektől fogva támogatta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és a VMSZ képviselőcsoportja. Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ alelnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy a Vackorban minden bizonnyal olyan fiatalok nevelkednek, akik onnan kikerülve a vajdasági magyar közösség értelmiségi rétegét fogják gazdagítani.
— Noszán ma azt ünnepeljük, hogy lehet és szabad nagyot álmodni. Az elmúlt hónapokban többször azt hallottam, hogy a művelődési házat sokan irigylik a noszaiaktól a vajdasági magyar közösség tagjai közül, én viszont azt gondolom, nem irigylik, hanem a csodájára járnak. Ha az elkövetkező hetekben, hónapokban Bácska, Bánát és Szerémség különböző településeiről vagy az anyaországból, Erdélyből, Felvidékről bekopognak a művelődési ház ajtaján, akkor mutassák meg nekik, hogy egy ilyen pici falunak milyen gyönyörű művelődési háza van. A noszaiak több évvel ezelőtt megtették az első lépést, hiszen a zsebükbe nyúltak, és biztosították a telek megvásárlásához szükséges eszközöket. A gyönyörű épület öt fázisban épült meg az elmúlt tizenöt év során. Az első fázisban a Tartományi Nagyberuházási Alap karolta fel az elképzelést, a következő két fázisban Szabadka Városa, az utolsó két fázisban pedig Magyarország Kormánya állt az elképzelés mellé, és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásának köszönhetően elkészült az épület. Az évek során több akadályt kellett leküzdenünk. Amikor a velünk együtt élők látták, hogy milyen csodálatos épület készül Noszán, akkor különböző módon ők is megpróbáltak jogot formálni rá. Az utolsó napokig kérdéses volt, meg tudjuk-e közösségi célokra őrizni az épületet, meg tudjuk-e oldani a rengeteg jogi gubancot. Mindez a tegnapi napon a szerződések aláírásával megoldódott — mondta dr. Pásztor Bálint, majd a noszaiaknak azt kívánta, hogy lakják be, töltsék meg tartalommal az épületet, minél több rendezvényt és eseményt tartsanak benne.
A mintegy 800 négyzetméter alapterületű művelődési ház keretében megnyílt bölcsődében 14 kisgyermek kapott elhelyezést. Emellett az épületben a helybeli művelődési egyesület, a nyugdíjas- és az ifjúsági szervezet, valamint a mezőgazdasági szövetkezet közösségi eseményei és rendezvényei is meg lesznek tartva. Kovács Elvira, a Nosza Civil Szervezet elnöke köszönetet mondott a Hinga Művelődési Egyesület alapító tagjainak, hogy mertek nagyot álmodni, Pásztor Istvánnak, a VMSZ elnökének, hogy végig támogatta a noszaiak elképzelését, és a magyar kormánynak, mely anyagilag segítette a művelődési ház építését.
Az átadóünnepségen a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói és a Vackor óvodáskórusa lépett közönség elé.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Délvidéki és Diaszpóra Főosztályának vezetője, Pálinkás Gábor, Magyarország belgrádi nagykövetségének első beosztott ideiglenes ügyvivője, dr. Kaizinger Tibor, Magyarország szabadkai főkonzulátusának első beosztott konzulja, dr. Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti képviselőcsoportjának frakcióvezetője, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke, a VMSZ alelnöke, Kovács Elvira, a VMSZ és a Szerbiai Képviselőház alelnöke, Fremond Árpád, az MNT elnöke, Szakállas Zsolt, a Tartományi Kormány alelnöke, tartományi jogalkotási, közigazgatási, nemzeti kisebbségi — nemzeti közösségi titkár, Kern Imre, Szabadka alpolgármestere, valamint a VMSZ államtitkárai, tartományi, nemzeti tanácsi és önkormányzati képviselői.
Fényképezte: Tóth Tibor