Ritkán adatik meg valakinek, hogy a templom padlásán fényképezzen, ugyanis az épületet általában kívül vagy belül fotózzák. Éppen ezért örülök a kivételes helyzetnek, hogy a csaknem 200 éves templom padlásán fotózhattam.
Hosszas előkészület után a törökbecsei Szent Klára egyházközség lecseréltette a 197 éves templom tetejét. Leszedték a régi cserepeket és a korhadt léceket is. Az új tetőlécekre speciális műanyag ponyvát helyeztek, hogy megelőzzék a beázást, ha esetleg eltörik a cserép. A tető mindkét oldalát nejlonnal vonták be, ezáltal átlátszó lett a tér, ami ritka lehetőséget kínált a fényképezéshez.
Először jártam a templom padlásán, és elmondhatom, érdekes volt. 51 lépcsőfokon kellett felmenni, ebből 21 vezetett a kórusig. Gyermekkoromból őrzöm azt a mesét, hogy a padláson denevérek tanyáznak. Nos, nem voltak denevérek, sőt görény nyomát sem láttam. A kilencvenes években mesélték, amikor az emberek éjfélkor sorban álltak a nyugdíjért a templommal szemben levő bank előtt, hogy görényt láttak bemenni a padlásra. Persze, ez már a múlté. Manapság csak néhány fél téglát meg lécdarabot találhatott az odalátogató.
Az volt az érzésem, hogy magas hegytetőn járok, mellettem és felettem rengeteg vastag gerendából épített fenyőfa áll. Ez a dombtető nem volt más, mint egy nagy formátumú, tömör téglából kifalazott boltíves félgömb. Négy ilyen félgömb tetején állhattam, míg annak alsó, homorú felén a templom mennyezetén díszelegtek a művészi képek Krisztus születéséről, keresztre feszítéséről, feltámadásáról és a Szentháromságról. Ezek a gyönyörű alkotások 1961-ben készültek, amikor Schwarz István volt a plébános, alkotójuk Mole Isidor ljubljanai festőművész.
A 46 évvel ezelőtti templom festés történetéhez tartozik az alábbi esemény. A festőművésznek ugyanis az volt a feltétele, hogy biztosítsunk neki legalább ötven évvel korábban beoltott meszet. Ezt a problémát a templom építői oldották meg. Gondolva a templom festésére, beoltottak egy nagyobb mennyiségű meszet, levermelték és földdel fedték be. Schwarz plébános úr megtalálta erről a feljegyzést és a helyrajzot a plébánia levéltárában.
Ahogy járkáltam a padláson a rengeteg beépített gerenda között, akaratlanul is lejátszódott a lelki szemeim előtt a templom építése. Megcsodáltam az akkori építészek mesteri munkáját. A fákon nem látszott az enyészet nyoma, most is olyan egészségesek, mintha a közelmúltban építették volna be őket. Nem szűkölködtek a faanyagban, amely a Maroson és a Tiszán, tutajként összekötve érkezett Erdélyből. Az épület alapkövét 1804-ben tették le, a munkálatok öt évig tartottak. A templom kegyúrnője Sisányi Klára helybeli földbirtokos volt, vagy ahogyan ma mondanák, ő volt a templom szponzora.
A beszámolóm teljességéhez tartoznak még az alábbi adatok: a beruházást 15 ezer cseréppel segítette a helybeli Polet-Nexe Cserép- és Csempegyár, amit 3200 darabbal egészített ki az ELCOM nevű, óbecsei magáncég. A helyi önkormányzat 200 ezer dinárt adományozott, a hiányzó összeget pedig a hívek adták össze. A kivitelezést a szabadkai Baupartner vállalkozó végezte. Nem szabad kifelejteni azt sem, hogy a tető cseréjét Ft. Sóti János plébánosunk szervezte meg és vitte végbe. 2002 tavasza óta teljesít nálunk szolgálatot, azóta ez a harmadik nagyobb beruházás. Előzőleg renováltatta a parókia tetejét is, az épületen megjavíttatta az ajtókat, ablakokat és a villanyhálózatot, valamint átmeszeltette belülről az épületet.