home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Megújult a templomtorony
Zséli Ágnes
2021.12.10.
LXXVI. évf. 49. szám
Megújult a templomtorony

Befejeződtek az 1809-ben épült törökbecsei Assisi Szent Klára-templom tornyának felújítási munkálatai. A torony bádogborításának teljes cseréjét tavaly júliusban, Mária Magdolna napja után kezdték meg. A beruházáshoz szükséges pénzösszeg jelentős részét egy németországi alapítvány adományozta.

A 212 éves, műemlékvédelem alatt álló templomtorony bádogjának cseréjére már szükség mutatkozott, hiszen fél évszázada nem újították fel. Egyébként a bánáti falu hívei soha nem hagyják cserben Isten házát. Az elmúlt időszakban több tatarozást is elvégeztek, így öt éve annak, hogy a falak új szigetelést, 2018-ban a templom sekrestyéje új tetőszerkezetet kapott, négy év alatt a szigetelt fal téglái is kiszáradtak, aminek köszönhetően tavaly a belső falakat is bevakolták.

Kürti Magdolna tizenegy éve segédkezik a parókián, így szinte mindennap szemtanúja annak, hogy az épület visszakapja régi varázsát. Véleménye szerint a torony felújításának befejezése ilyenkor, karácsonykor, Jézus születésére várva, mindenkit külön örömmel, boldogsággal tölt el.

Mellár József, a törökbecsei Assisi Szent Klára, valamint az aracsi Szent István király templom egyházközösségének plébánosa elmondta, a templomtorony felújításának befejezését korábbra tervezték, a munkálatok során azonban több gond is felmerült. Újra kellett cseréltetni az elkorhadt faszerkezetet, be kellett vakoltatni a bádog körüli falazott részt, mindemellett pedig a fagyos időben lehetetlenné vált a bádoglemezek megfelelő hajlítása is.

— A törökbecsei templomtorony felújítását 2020-ban, Mária Magdolna napja után kezdtük meg, de a téli időszak miatt a munkálatok elhúzódtak, melyeket a tavasszal, majd pedig a nyár folyamán folytattunk, amikor is sikerült a rézbádogot felszereltetni, továbbá az alatta lévő faszerkezetet is teljes egészében kicseréltettük.

A plébános úr hangsúlyozta, a tervek szerint a jövőben a templombelső felújítási munkálatait folytatják majd.

— El kell végeznünk a meszelést, mivel a szigetelés felett teljesen leszedték a vakolatot, glettelni, majd festeni kell, amihez jelentősebb összegre van szükség, és erre is gyűjtjük a pénzt.

Mellár József esperesplébános a szeretet ünnepe alkalmából azt üzeni, hogy az Assisi Szent Klára-templom új ruhába öltöztetett tornyában lakozó négy harang hangja a híveket arra szólítja, jöjjenek el Isten házába, ünnepeljék meg közösen a Megváltó születését.

Fényképezte: Zséli Ágnes

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..