Múltunk dicső és fájdalmas pillanatai egyaránt bennünk élnek, meghatározva nem csak a jelenünket, hanem a jövőnket is. A ma megértéséhez és a holnap tervezéséhez tudnunk kell, mi történt tegnap. Csakúgy, mint ahhoz, hogy sem ma, sem holnap ne ismétlődhessenek meg azok a tragikus események, amelyek a múltban történtek.

Az ötvenegy honvéd sírhelyét, akik 1945 nyarán a zentai laktanya hadifogolytáborában hunytak el a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. több mint ötmillió forintos támogatásának köszönhetően újították fel. A munkálatok során a régi kőkeresztek helyére fekete gránit keresztek kerültek, amelyeknek elkészítését Sass Tamás moholi kőfaragó vállalta magára.

A feljegyzések szerint a sírokkal hosszú évtizedeken át senki sem törődött, hiszen a temető félreeső, elhanyagolt részében helyezkedtek el. Sokan a létezésükről sem tudtak, és talán éppen ezért sikerült átvészelniük a történelem viszontagságait.   

A 90-es évek közepén Szloboda János publicista lebbentette fel a titok fátylát erről a történetről a Zentán történt 44-ben című könyvében, majd 2003-ban Molnár Tibor helytörténész Zenta és Magyarkanizsa községek II. világháborús hősi halottai című könyvében részletesen foglalkozott a zentai hadifogolytáborral. A legyengült, beteg emberek halálát járvány okozta, amely az alapvető higiéniai körülmények nélkülözése, a silány élelmezés és az egészséges ivóvíz hiányában tört ki a rabok között.

A megemlékezésen jelen volt dr. Menyhárt Attila, Magyarország szabadkai főkonzulátusának vezető konzulja, Pawel Sokolowski, Lengyelország belgrádi konzulátusának vezető konzulja, Horváth Lajos, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóságának igazgatója és munkatársa, Bacsa Péter hadnagy, Hangácsi István, a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke és munkatársai, valamint az elhunyt hadifoglyok hozzátartozói közül is eljöttek néhányan. 

Az egybegyűlteket Czegledi Rudolf, Zenta Község polgármestere köszöntötte, aki többek között a következőket mondta:

--Ha nem is ismertük azokat, akik itt nyugszanak, annyit mindenképpen tudunk róluk, hogy bizonyára ők is szerető férjek, szülők, fivérek voltak, emberek, akik talán akaratuk ellenére fogtak fegyvert embertársukra.  Amikor itt voltak a táborban, arra gondoltak, megvan-e még az otthonuk, ahol hazavárják őket.

Mint ahogyan Radnóti Miklós írta a Hetedik ecloga című torokszorítóan szép versében: „megtöretett testünket az álom, a szép szabadító oldja fel, és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.”

Molnár Tibor, a zentai Történelmi Levéltár főlevéltárosa egy levelet olvasott fel, amelyben az egyik túlélő, a Fejér megyei M. János 1945. október 31-ei keltezéssel bajtársa, az 51 éves Kurali József bakonyszentiváni lakos elhunytáról tájékoztatja annak özvegyét. Ebben azt is megírja, hogy 1200 kilométert tettek meg, mire Zentára érkeztek.    

Hangácsi István, a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke elmondta, azt tűzték ki célul, hogy felkutatják az első és második világháborúban eltűnt honvédeknek a végső nyughelyét szerte a Kárpát-medencében, és azon túl is. A Zentán elhunyt hadifoglyok többsége Tolna és Baranya megyéből származott, de nyugszik itt erdélyi és ungvári katona is, valamint két lengyel munkaszolgálatos.  

--Az önök jóindulatába ajánlom ezeket a sírokat, és kívánom, hogy méltósággal tudjanak itt megemlékezni, és reménnyel tekintsenek a jövőbe – hangsúlyozta Hangácsi István. 

A sírok felszentelésének szertartásában részt vett Ft. Szakály József atya, címzetes főesperes, Dolinszky Márta evangélikus esperes asszony és Orosz Attila református esperes úr.

Az esemény a kegyelet virágainak az elhelyezésével fejeződött be. Az alkalmi műsorban közreműködött a Cor Jesu Kamarakórus Miklós Réka vezetésével, Sőregi Anna népdalénekes és Ágó Gergely hangszerszólista.

HERÉDI Krisztián felvételei