home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Megújul a törökbecsei Glavaš-ház
Zséli Ágnes
2021.06.02.
LXXVI. évf. 21. szám
Megújul a törökbecsei Glavaš-ház

Felújítási munkálatokat végeznek a törökbecsei városi múzeumban, illetve a mintegy kétszáz éves Glavaš-házban. Az akció a helyi Idegenforgalmi Szervezet jóvoltából valósul meg.

A 2009-ben alapított városi múzeumban a tavasszal kezdték meg a felújítási munkálatokat, aminek köszönhetően az udvarban lévő kerti pavilon, valamint a melléképület is új esőcsatornával gazdagodott. Az akciót a régi borbélyműhelyben, valamint a társalgószobában folytatják, de nem marad el az udvar további szépítése sem. Az impozáns épület ugyanis Vladimir Glavaš törökbecsei ügyvéd tulajdona volt, aki a testamentumában az utókornak száz évre megtiltotta, hogy a házba nő lépjen be. Az épületet felújíttatták, majd pedig a tulajdonos kívánságát teljesítve, halála századik évfordulójának napján nyitották meg.

Kószó János tizenkét éve a múzeum gondnokaként dolgozik. Elmondta, a járványhelyzet miatt az elmúlt egy évben kevesebb turista érkezett, ettől eltekintve azonban a XIX. században épült polgári ház rendszeres gondoskodást igényel, amit évek óta szem előtt tartanak.

— Az udvarban lévő, kis épület, illetve a szaletli is új, minőségi műanyaggal bevont bádogcsatornát kapott, mely sötétbarna színű, és jól beolvad a környezetbe. A szaletlin ez idáig nem volt csatorna, ami miatt nagyobb esőzésekkor a tetőről lezúduló víz több esetben megrongálta a téglából kirakott járdát.

A régi borbélyműhely és a társalgószoba vakolata nem mindennapi festést kap, mivel az a valamikori piktorok technikájával, papírsablonos mintázással kerül a falra.

— Szeretem a régi mesterségeket, különösen a valamikori fortélyok alkalmazását. A falra kettes papírminta kerül, míg a társalgószoba mennyezetére hat színből álló virágfüzért festek. Az épület falai 70 cm vastagságúak, melyeket négyévente javítani kell, és mondhatom, hogy ez több időt igényel, mint maga a papírmintázás. Egyébként energiatakarékosság céljából a melléképületben és a fő objektumban a radiátorok helyett a jövőben cserépkályhákkal fűtünk majd.

Az udvarba gyümölcsfákat, szőlőtőkéket ültetnek, a Glavaš-házban kifőzött italokat az odalátogatók a borospincében kóstolhatják majd meg.

— Ezek a munkálatok a jövőben mindenképp hozzájárulnak az idegenforgalom újbóli fellendítéséhez — jegyezte meg Saša Dujin, a törökbecsei Idegenforgalmi Szervezet igazgatója. Hozzáfűzte, a pandémia előtt a legtöbb turistát 2019-ben jegyezték.

— A Glavaš-házba külföldről a legtöbben Magyarországról, Romániából érkeztek, voltak azonban szlovén, svéd és német látogatóink is. A vendégek a régi bútorokban, zongorában, ügyvédi szekreterben, konyhában, a Törökbecsén született, híres zeneszerző, Josif Marinković emlékszobájában gyönyörködhetnek, valamint megnézhetik a XIX. század kisiparosainak szerszámait, a mezőgazdasági eszközöket, a régi tűzoltókocsit és a borbélyműhelyt. Egyébként a felújítás befejezését az őszre tervezzük — hallottuk az igazgatótól.

A városi múzeum felújítási munkálataira a helyi Idegenforgalmi Szervezet mintegy félmillió dináros keretösszeget irányozott elő.

Fényképezte: Zséli Ágnes

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..