home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Megújul Kolozsvár jelképe
MTVA
2020.08.29.
LXXV. évf. 35. szám
Megújul Kolozsvár jelképe

Régi fényében bukkan majd elő az állványzat mögül Kolozsvár jelképe, a Szent Mihály templom.

Trianonról a nemzeti összetartozás jegyében lesz szó Benkei Ildikó műsorvezető kalauzolásával a Határok nélkül szombati adásában.

Megújul Kolozsvár jelképe. Másfél éve állványzatok mögé bújt a kolozsvári Szent Mihály templom kívül-belül megújul. Szilágyi Szabolcs összeállításából megtudhatjuk, hogy mikor bontják le a templom körüli állványzatot.

Trianonról a Nemzeti összetartozás jegyében című sorozatunk következő részében a legnagyobb elszakított terület, Erdély román uralom alatti első huszonkét évéről lesz szó. Az előadó, Szász István Tas, Leányfalu egykori háziorvosa, a hajdan, a kolozsvári szülőházban szülei által megalapított és működtetett Hitel folyóirat szellemi és tárgyi örököse.

Történelmi és kulturális látnivalók, városrészek, kastélyok és parasztporták — jól megférnek egymás mellett a Mini Erdély-parkban. A Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn Orbán Balázs alussza örök álmát. A településen máris nagy népszerűségnek örvend az a majd' egy hónapja megnyílt miniatűr park, amely segít jobban megérteni az erdélyi történelem összefüggéseit az idelátogatóknak. Geréb Krisztina járt a helyszínen.

Nagybecskereken bemutatkozott egy új együttes, amely az Új-Barcelona nevet kapta. A zenekari tagok száma harminc fő, a zenészek zöme nagybecskereki, néhány vendégelőadóval kiegészítve. Kónya-Kovács Otília járt hangversenyükön.  

 

Adás: Kossuth Rádió 2020.08.29.(szombat) 18.01-18.30.


A fotón a Kolozsvár főterén álló gótikus stílusú Szent Mihály templom barokk szószéke 2002. január 28-án (MTI Fotó: Oláh Tibor)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..