Megtölteni a néző szívét

Megtölteni a néző szívét

A brassói származású Sebestyén Aba ízig-vérig alkotó és előadó, aki mestere a színházcsinálásnak.

A szabadkai Népszínház Magyar Társulata abban a szerencsés helyzetben van, hogy ismét együtt dolgozhat vele. Ezúttal a Lila ákácot láthatja a közönség szeptember 28-án.

* Hogyan alakult ki az, hogy ismét Szabadkán rendezz?

— Miután befejeztük a Bolondok táncát — mely egy abszolút jó hangulatú és eredményes munka volt —, szóba került, hogy a jövőben is számítanak rám. Az idei évadban tudtunk sort keríteni az újabb közös munkára. Gyarmati Kata ajánlott néhány szöveget, és én a Lila ákácot választottam, mivel egy klasszikus történetről van szó, mely még mindig érvényes, aktuális témákat boncolgat. Az örök kérdésre keresi a választ, vagyis arra, hogy mi számunkra a boldogság. Nagyon hálás vagyok, hogy én rendezhetem az előadást.

* Megtartod a mű klasszikus vonalát?

— Vannak a szövegnek olyan jegyei, amelyeket nem lehet mellőzni, de szeretnénk a csapattal leporolni. Brestyánszki Boros Rozi dramaturg egy erős, szikár, korszerű szövegkönyvet hozott az olvasópróbára, mégis megmaradt Szép Ernő nyelvezetének a sajátos gyönyörűsége, abból nem lehet kilépni, és így van ez rendjén. Látványban (a díszlet- és jelmeztervező Kupás Anna) és játékban megpróbálunk a mából fogalmazni, bizonyos helyzetek kegyetlenségét jobban kiemelni, a kérdéseket élesen feltenni, minél mélyebbre menni a helyzetekben. A darab nemcsak a boldogságkeresésről szól, hanem a reménytelenségről, a remény és az ártatlanság elvesztéséről, a felnőtté válásról, az erkölcsös, illetve az erkölcstelen életvitel közötti vékony határról, a magunkkal és a másokkal szembeni hazugságainkról, a kiszolgáltatottságról, a szerelem törékenységéről. Két szeretetéhes, tiszta lélek vergődésének vagyunk tanúi. Csacsinszky Pál azonban észre sem veszi, hogy megtörténik vele a boldogság, és amikor elveszíti, a szemünk láttára válik felnőtté és férfivá. Az előadás a menni vagy maradni kérdést is feszegeti. Azt, hogy mikor cselekszünk helyesen: ha maradunk, és az itteni nehézségekkel megküzdve próbálunk boldogulni, vagy ha vállaljuk az idegenben való érvényesülés kockázatait.


Sebestyén Aba (a szerző felvétele)

* Mennyire áll hozzád közel az akkori budapesti élet?

— Nagyon szeretem civilként és színházi emberként is. Ráadásul a színészi pályámat egy Szép Ernő-főszereppel kezdtem, melyet a Vőlegényben játszottam Parászka Miklós rendezésében. Az egész csárdáskirálynős, operettes, sanzonos világ is nagyon közel áll hozzám, gyakran dolgozom ebben a műfajban színészként, rendezőként.

* Van rajtad plusznehezék, amiért évadkezdő előadást rendezel?

— Minden új próbafolyamat egy hatalmas kihívás, nem gondolom azt, hogy az évad eleje miatt nagyobb teher a rendezés. Azt érzem, hogy mindenki örömmel jön a próbára, fel van töltődve, és hatalmas boldogság, hogy a Jadran Színpadon dolgozhatunk majdnem az elejétől a végéig. Minden megvan ahhoz, hogy ezt ne szúrjuk el. Öröm minden próba, nagyokat röhögünk, és remélem, hogy érdemben meg tudjuk majd szólítani a nézőket.

* Könnyítés, hogy olyan társulattal dolgozol, amelyet ismersz?

— Persze, így nem kellett a nulláról kezdeni. Mögöttünk van egy nagyon jó közös munka, melynek szakmai és közönségsikere is volt, több fesztiválon megfordult az előadás. Egy igazi bizalmi állapotról indul a mostani történet, de az is nagy kihívás, hogy ezt ne veszítsük el. Kötelez ilyenkor a közös eredmény és siker.

* Azt látom rajtad, hogy nagyon vonzanak a hétköznapok hősei. Ez így van?

— Örülök, hogy így látod. Sok-sok hétköznapi hős ül a nézőtéren, aki olyan, mint mi, és többféle szemszögre kell gondolni, amikor az ember kibont egy történetet. Mindenkiben ott van a szorongás, a félelem, valamint a kíváncsiság, a jóra és a szépre való igény is. Fontos számomra, hogy a történetmesélés során megtaláljuk a nézőtéren ülőkkel ezeket a közös lelki kapcsolódási pontokat. Szeretnénk az ember gyomrára és szívére úgy hatni, hogy valami különleges érzéssel távozzon a színházból.

* Nehezen vagy könnyen engeded el az elkészült előadásokat?

— Nehezen, mert nagyon jó volna itt lenni, és folyamatosan követni minden egyes találkozást a nézőkkel, hiszen ez egy közös gyerek, akit együtt szültünk meg a társulattal, de az előadások alatt cseperedik föl, válik éretté. Sajnos nem mindig tehetem meg azt, hogy részese legyek ennek az érési folyamatnak. Otthon az előadások után leülünk a színészekkel megbeszélni a tapasztalatainkat, és gyakran változtatunk, újrahangolunk egy-egy jelenetet, mivel egy produkció legalább négy-öt játszás után találja meg a saját hangját és ritmusát.

* Rendezel, játszol, színészmesterséget és rendezést is tanítasz, emellett a Yorick Stúdió vezetője vagy. Könnyebb úgy rendezni, hogy színész is vagy?

— Egyértelműen. Ahhoz, hogy megadatott számomra, hogy rendkívül jó társulatokkal dolgozhattam rendezőként, kellett a húszévnyi színészi tapasztalat és az egyetemen végzett pedagógiai munka. Előny, hogy színészből is tudok fogalmazni. Nem tudnék a kettő közül választani. Mindkettőt nagyon szeretem, még mindig tanulok, igyekszem fenntartani a kíváncsiságomat, és próbálok továbbfejlődni.

* Vannak elvonási tüneteid, ha sokat rendezel és keveset játszol? Feltör belőled a színész, és követeli a szerepet?

— Ez a kérdés most nagyon érzékenyen érintett… Az utóbbi időben sokat rendeztem, amit örömmel csinálok, de talán ezért is mentek el mellettem bizonyos szerepek. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban megtartottam a színészi státusomat, emellett tanítok a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, menedzselem a Yorick Stúdiót, minden évben két-három produkciót hozunk létre. A legújabb projektumunk a kulturális párbeszédre épülő, kortárs költők szövegeire hangolt koncert, melyen román és magyar költők Cári Tibor által megzenésített verseit jómagam és egy román színész-énekesnő adjuk elő. Egy régi álmom valósult meg azzal, hogy húsztagú zenekarral énekelhetek egy nagyszínpadon. Ez egyedülálló projektum Romániában, hiszen az elhangzott versek fordításait kivetítjük.

* Jó látni, hogy mennyire otthon érzed magad nálunk. Ad egy pluszt az, hogy határon túli színészekkel dolgozol?

— Persze, és ez remek érzés. Nagyon szeretek az itteni emberekkel dolgozni, nagyon sok velük a közös vonás, hiszen a kisebbségi sorsba beleszületett mivoltunk összeköt bennünket, ez pedig a munkára is hat. A szabadkai társulat és köztem megvan az a bizonyos láthatatlan kötelék.

* Mit csinálsz, ha épp nem a színházzal foglalkozol? Négy kislány édesapja vagy, becsöngettek az óvodába, iskolába…

— Igyekszem a szabadidőmet a családommal tölteni, és ezt nagyon élvezem. Próbálom kimozdítani őket egy-egy külföldi rendezés során, így Budapesten is majdnem egy egész próbafolyamat alatt velem voltak, és Szabadkára is elhozom őket. Az ilyen utazások során mesélek nekik a magyarságról, a történelemről.

* Min fogsz dolgozni a szeptember 28-ai bemutató után?

— Október elején kezdődik az egyetem, ahol rendezőosztályt indítok, november 5-én pedig a budapesti Radnóti Színházban látunk neki egy próbafolyamatnak, melynek során Székely Csaba 10 című darabját állítjuk színpadra. Kegyelmi állapot, hogy a Radnóti Színházban dolgozhatok, melynek gyerekkorom óta nagy rajongója vagyok. December 22-én kerül sor a bemutatóra.

* Az a típusú rendező vagy, aki el tudja rejteni a rossz hangulatát a próba közben?

— Gyakran látszódik rajtam, ha valami szorongat és feszélyez, ennek palástolására pedig nincsenek trükkjeim. Van azonban bennem egy erős akarat, hogy átlendüljek a nehézségeken. Nem sikerül mindig ugyanazzal az energiával és derűvel dolgoznom, de igyekszem következetesen tartani magam a napi tervhez. Előfordul, hogy nem úgy áramlanak az energiáink, ahogy mások megszokták, hiszen emberből vagyunk, és ez így van rendjén. 
 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Színház rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink