A szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ ügyvezető igazgatója kitartó munkája eredményeként a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségtől Plakett elismerésben részesült a magyar kultúra napja alkalmából.

— Szüleim és nagyszüleim mindig nagy tisztelettel fordultak a magyar hagyományok felé, és ezt a szemléletet adták át nekem is. Egy összetartó, nagy családban nőttem fel. Szinte minden vasárnap tizenhat-tizenheten ültük körbe az asztalt. Az ebédeket sokszor nótázós, mesélős délutánok követték, ahol mindenki előadta a kedvenc dalát vagy egy-egy régi történetet. Anyukám és keresztapám fiatalon a Népkör néptáncosai voltak, később pedig szüleim a Népkör népzenei szakosztályában tevékenykedtek. Így számomra teljesen természetes volt, hogy én is e falak között találom meg a helyem. Gyerekként először a néptánc ragadott magával Lackó Illés jóvoltából, majd dr. Szöllősy Vágó Lászlónak és Veronikának köszönhetően a népzene is egyre közelebb került hozzám. Később a kézművesség is fontos részévé vált az életemnek. A Népkörben találtam meg a legjobb barátaimat. Mondhatni, életem minden fontos eseménye valahogyan a Népkörhöz kötődik. Ahogy telt az idő, a vezetőség bizalmat szavazott nekem, és egyre többször kaptam lehetőséget gyermektánccsoportok vezetésére. Ez természetesen hatással volt a pályaválasztásomra is: a pedagógia mellett döntöttem, és ezenkívül néptáncpedagógusi képesítést is szereztem. Hogy még jobban elmélyüljek a kulturális szervezői munkában, továbbképeztem magam a Szegedi Juhász Gyula Pedagógusképző Karon, ahol regionális művelődésszervező-menedzser szakon végeztem. Idővel a szervezés egyre nagyobb szerepet kapott az életemben. Bár az aktív táncos és oktatói munka háttérbe szorult, a közösség- és programszervezés pedig előtérbe került, a cél mindig ugyanaz maradt: értékeket teremteni és közösséget építeni.

* Mint meséled, a Népkör Magyar Művelődési Központ meghatározó az életedben. Ott nőttél fel, később ez az intézmény lett a munkahelyed.

— Számomra a szabadkai Népkör sokkal több mint egy művelődési központ. Inkább egy nagy család, és ez nem közhely. Aki egyszer népkörös volt, az mindig annak érzi magát, bárhová is sodorja az élet. Itt tanultam meg, milyen közösséget építeni, hogyan lehet az embereket a kultúra által összekapcsolni, és milyen értéket képviselnek hagyományaink. Hiszem, hogy a kulturális értékeket nem készen kapjuk, hanem ki kell érdemelnünk, vágynunk rájuk, és tenni értük, hogy tovább éljenek. Pályám kezdete óta folyamatosan tanulok. Nyitott vagyok az új tapasztalatokra, és mindig nagy tisztelettel hallgatom azok bölcs tanácsait, akik már sokat letettek az asztalra. Kezdőként kaptam egy tanácsot, mely mélyen megérintett: Az életünk jelentős részét a munka tölti ki, ezért akkor lehetünk igazán elégedettek, ha szeretjük, amit csinálunk. Ha még nem találtuk meg, keressünk tovább — érezni fogjuk, amikor rálelünk. Én úgy érzem, megtaláltam azt a hivatást, amelyben igazán kiteljesedhetek. Egy ilyen intézményt vezetni hatalmas felelősség és megtiszteltetés. Nap mint nap az motivál, hogy olyan közösségért dolgozhatok, amely a magyar kultúra megőrzéséért és továbbadásáért fáradozik — nemcsak itt, Vajdaságban, hanem Magyarországon is.

A sikereket és elismeréseket nem saját eredményemként élem meg, hanem a Népkör egész közössége közös munkájának gyümölcseként. Mindig csapatban szerettem dolgozni, mert hiszem, hogy az igazán nagy dolgok együtt születnek meg. Több mint tíz éve, amikor a Népkör életében jelentős változások történtek, ugyancsak érkezett egy tanács, melyet azóta is szem előtt tartok. Mindig azokra a hiteles személyekre építek, akik igazán elkötelezettek a közösség iránt. Azokra, akik értéket teremtenek, önzetlenül tevékenykednek, és nem a saját érdekeiket, hanem a közös célokat tartják szem előtt. Mindig arra törekszem, hogy a saját területemen a lehető legjobb legyek, és olyan kiváló szakemberekkel dolgozzak együtt, akik a saját szakterületükön még nálam is jobbak. Ez a szemlélet segített abban, hogy olyan csapatot építsünk fel, amely képes szembenézni a kihívásokkal, és együtt álmodni. Szeretnék szívből köszönetet mondani közvetlen munkatársaimnak: Polyákovity Izabellának, Rumenyákovity Szilviának és Pfajfer Erikának, akikre mindig számíthatok. Külön hálás vagyok a férjemnek, Bodrogi Bélának, akivel nemcsak a munkában, hanem az életben is tökéletes összhangot találtunk. Köszönöm a művészeti vezetőknek, a szakcsoportvezetőknek és a Népkör teljes vezetőségének is, hogy együtt gondolkodunk, dolgozunk. Jó érzés velük haladni ezen az úton!

* Pillanatnyilag hány szakosztályban, korcsoportban foglalkoztok gyerekekkel, fiatalokkal, valamint felnőttekkel?

— A néptánc, a színjátszó kör, a kézműves-foglalkozások, a citera- és vonószenekarok, a különféle művészeti csoportok mind hozzájárulnak a Népkör színes kulturális palettájához. A legkisebbektől kezdve a felnőtt korosztályig mindenki megtalálja a helyét, és részt vehet a közösségi életben. A magyar kultúra nemcsak a néphagyományokra épül, hanem a polgári értékek is szerves részei. Fontos számunkra, hogy programjainkban mindkét terület megjelenjen, hiszen így teremthetünk egyensúlyt a hagyományok és a modern világ között.

* A rendkívül népszerű Interetno Fesztivált is a Népkör szervezi.

— Az Interetno amellett, hogy kulturális esemény, egy igazi találkozási pont. Amikor év közben egy-egy külföldre költözött ismerős azt mondja, a fesztiválra hazajövök, mert akkor Szabadka igazi fényében pompázik, ez mindig megerősít abban, hogy érdemes csinálni. Bármennyi kihívás is adódik, évről évre meg kell szervezni, hogy ez az élmény tovább élhessen.

* A magyar kultúra napja alkalmából a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Plakett elismerését vehetted át. Hogyan fogadtad, és mire ösztönöz a díj a továbbiakban?

— Óriási megtiszteltetés számomra ez a díj, hiszen nemcsak az én munkámat, hanem azokat is elismeri, akikkel együtt dolgozom a közösségünk kulturális életének gazdagításán. Megerősít abban, hogy amit csinálunk, annak értéke van, és további lendületet ad. Célom, hogy minél több emberhez eljuttassam kulturális értékeinket, és támogassam azokat a fiatalokat, akik ezen az úton szeretnének járni. Fontos számomra, hogy mellettük álljak, bátorítsam őket, és segítsek nekik megtalálni a hivatásukat. Kodály Zoltán szavait nem szeretném üres frázisként ismételgetni, de mélyen igaznak érzem: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” Ez pontosan kifejezi azt a munkát, amelyet nap mint nap végzünk — nemcsak az intézmény falai között, hanem azokon túl is. Hiszem, hogy a kultúra nemcsak a múlt megőrzéséről szól, hanem egy állandóan formálódó, megújuló folyamat, melyet minden generáció máshogy él meg. A díj azonban felelősség is: arra sarkall, hogy még nagyobb lelkesedéssel és elhivatottsággal folytassam a munkámat, hogy hagyományaink és közösségi értékeink a jövő nemzedékei számára is élők maradjanak. Az igazi erőt és motivációt a családom adja — a férjem, a szüleim, de legfőképp a gyermekeim. Ők azok, akik inspirálnak, és emlékeztetnek arra, miért érdemes ezt a tevékenységet szívvel-lélekkel végezni. Hatalmas öröm látni a lelkesedésüket, ahogy alig várják a fesztivált, hogy a barátaikkal együtt önkénteskedjenek. De az is erőt ad, amikor látom, milyen hatással vannak a rendezvényeink a közösségre. Ezek mind olyan pillanatok, amelyekért igazán érdemes dolgozni.