Krnács Erika és kislánya, Judit

Verebes Ernő, aki ha nem dolgozik, komponál, verset vagy prózát ír

Egyikük zeneszerző, zenetanár, író és költő, a másikuk előadóművész, szerkesztő. A hivatásuk valahol összefonódik, akárcsak a magánéletük. Verebes Ernő és Krnács Erika 1993-ban kötöttek házasságot, s e frigyből született meg kislányuk, Judit, aki most 12 éves.
- A lányunk egy csodálatos gyermek - áradozik róla az édesanyja, aki az Újvidéki Rádió irodalmi műsorának társszerkesztője, s egyben előadóművész is. - Ő az, akitől mindig elfogadom a kritikát, és akivel meglehetősen nehéz megértetni, ha valamit nem jól csinál. Ő is szaval, és én szoktam őt felkészíteni egy-egy fellépésre, versenyre. Bizonyos megnyilvánulásaiban önmagamra ismerek, amint kislányként túlságosan is a lelkemre veszem, ha a hibámra hívják fel a figyelmemet. Judit rendkívül öntudatos emberke, aki pontosan tudja, mit és miért akar. A szavalás mellett zongorán és fuvolán is játszik, de a lovaglás is nagyon közel áll hozzá. Két évvel ezelőtt, amikor Zentán megkezdte működését a lovasklub, az elsők között volt, akik kipróbálták ezt a sportot. Azóta is szívvel-lélekkel hódol a paciknak.
- Állandó rohanásban vagyunk, és ez érezhetően rányomja bélyegét a mindennapjainkra - kapcsolódik a beszélgetésbe Verebes Ernő, aki a szabadkai Zeneiskola tanáraként dolgozik, emellett mint zeneszerző, szövegíró, író és költő is jelen van a művelődési életben. - Vegyésznek készültem, de csakhamar rádöbbentem, hogy a zene az, amely igazán közel áll a szívemhez. Szarajevóban végeztem el a Zeneakadémiát zeneszerzői szakon. A szabadkai Zeneiskolában három elméleti tantárgyat adok elő: formatant, ellenpontot és zeneszerzést. Ez a munkahely egy biztos megálló az életemben, de nem az egyetlen elfoglaltságom. Szabad időmben dalszövegek írásával, zeneszerzéssel is foglalkozom, de megjelent már verses-, illetve prózakötetem is. Én egy rendkívül tevékeny ember vagyok, és azt hiszem, ez játszott közre abban is, hogy a feleségemmel egymásra találjunk. Ő hasonló gondolkodású, szintén aktívan élő és alkotó ember, ebből adódóan meglehetősen kevés időt tud együtt tölteni a család. Én naponta utazom Zentáról Szabadkára, ő pedig Újvidékre. Emellett számos más elfoglaltságunk akad, ezért kénytelenek vagyunk néha egy-egy ,,mesterséges szabadnap'-ot beiktatni az életünkbe. A magánéletünk tulajdonképpen átszűrődik a munkánkon, és én nem is sokat gondolkodom azon, hogy mikor mire van időm. A lényeg, hogy mindig legyen feladatom, és ha hatalmába kerít az ihlet a komponáláshoz, biztosítva legyenek számomra a feltételek e munka elvégzéséhez. Jelenleg Beszédes István szövegére írom a zenét a Szabadkai Gyermekszínház Gábriel és Gabriella című darabjához, amelyet Hernyák György rendez. Várhatóan januárban kerül majd bemutatásra, és most vagyunk a dolgok sűrűjében. Zajlanak a próbák, és szinte minden szabad időmet lefoglalja a munkám és a darab elkészítése, de remélem, megéri, és sikert arat majd.
Erika Bajsán született, de családjával Zentán él. Ő az, aki jól tudja, hogy egy nőnek - a társadalomban, a közéletben vállalt szerepén kívül - a magánélet biztonságát, a házasság sértetlenségét és a gyermeknevelés szentségét is fel kell vállalnia. Határozottan és rendíthetetlenül óvja, őrzi a családi fészek melegét.
- Nagyon fontosnak tartom, hogy minden ember igyekezzen megtalálni a maga helyét a nap alatt. Én az újvidéki Magyar Tanszéken végeztem, és egy ideig Szabadkán tanítottam magyar nyelvet és irodalmat. Igaz, előtte már voltak ,,szárnypróbálgatásaim' a színjátszás terén, és Vicsek Károly jóvoltából még szereppel is megbíztak. Én akkor úgy éreztem, hogy a színjátszás nem nekem való, mert gondjaim voltak az énekléssel. Aztán jöttek a háborús évek, a szabadkai Népszínházat Ristiæ tönkretette, és én elálltam a színészi próbálkozástól. Azóta tudom már, hogy egy színésznek nem kötelező mindenben remekelnie. Aztán egy napon Vajda Tibor, az Újvidéki Rádió rendezője - akivel véletlenül futottam össze egy szabadkai kis üzletben - felkért, hogy vállaljam el a dramaturgi állást az Újvidéki Rádióban. Kapva kaptam az alkalmon, hiszen a tanári szerepkör nem igazán tette teljessé az életemet. Valami hiányzott, amit azóta már megleltem. A rádiós munka és a gyermekműsoraim, amelyekkel a kisdiákokat ajándékozom meg, azok a számomra nemes feladatok, amelyeknek köszönhetően ma már teljesnek mondható az életem. Igaz, hogy nagyon elfoglaltak vagyunk Ernővel együtt, és ez hosszú távon rendkívül fárasztó fizikailag és pszichikailag egyaránt, de ettől függetlenül igyekszünk mindig megtalálni az egyensúlyt a munka, az elfoglaltság és a szabad idő között. Ez bizony nem könnyű feladat, hiszen mindkettőnk hivatása egész embert igényel, és akkor még nem említettem a háztartást, a gyermeknevelést, a kellemes, meleg otthon megteremtését. Ebben ugyan van segítségem a szülők részéről, akiknek ezért nagyon hálás vagyok. Az ő segítségük nélkül biztosan nem tudnék mindenütt hiánytalanul helyt állni. Pedig annak, aki megtalálta azt az elfoglaltságot, amelyet szívvel-lélekkel művel, abban remekelnie is kell. Én úgy érzem, hogy az, amit csinálok, jó, színes és érdekes. Természetesen megtörténhet, hogy ezt nem mindenki látja így, de ha én jól érzem magam ebben a szerepben, akkor nekem mint embernek máris nyert ügyem van. Szeretem azt, amit csinálok, és úgy érzem, a férjem is megtalálta a munkájában és egyéb elfoglaltságaiban ugyanezt az érzést. Tulajdonképpen szerencsés embereknek vallhatjuk magunkat, hogy ilyenre sikeredett az életünk - zárja a beszélgetést Krnács Erika.