home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Megoldások
Fehér Márta
2019.12.01.
LXXIV. évf. 48. szám
Megoldások

Sofőrhiány — Kétévente tesztelnék a kisdiákokat — Még 10 000 influenza elleni vakcina érkezik

Sofőrhiány 

8000 gépjárművezetőre lenne szüksége az országnak, legalább 2000-re az autóbuszok és még mintegy 6000-re a teherautók volánja mögé. A fuvarozók egyesülete szerint évről évre egyre nagyobb lesz a probléma, hiszen ez a gond nemcsak Szerbiát, hanem egész Európát sújtja. Kezdeményezik, hogy meghatározott feltételekkel csökkentsék a korhatárt a D kategóriájú jogosítvány megszerzéséhez, ez a javaslat lesz a közlekedésbiztonság törvénymódosításának az egyik témája. A jelenlegi törvény szerint autóbuszt az vezethet, aki betöltötte a 24. életévét, kamiont pedig közlekedési középiskolai végzettséggel, hároméves oktatás után már 18 évesen hajthatnak a fiatalok. A diákok tanulmányaik alatt nem dönthetnek a mellett, hogy autóbuszsofőrök legyenek, C kategóriát szereznek, és majd csak öt év elteltével vizsgázhatnak D kategóriára — magyarázta az egyik illetékes. Az egyesület elképzelése szerint azt szeretnék elérni, hogy azok, akik befejezik a hároméves szakközépiskolát, próbajogosítvánnyal öt évig autóbuszt vezethessenek. Licenciás utasszállítónál kötelező egyéves gyakorlaton vennének részt, ez alatt az idő alatt csak üres busz volánja mögé ülhetnének, legalább ötéves tapasztalattal bíró sofőr kíséretében — vázolta az illetékes. Szerbiában 90–100 000 hivatásos sofőr van, buszt mintegy 16 000-en hajtanak. (Večernje novosti)

 

Kétévente tesztelnék a kisdiákokat 

Újratervezi a kisérettségi rendszerét Belgrád, Mladen Šarčević oktatási miniszter bejelentette, a tanulók tudását kétévente mérnék fel átfogóan. Tehát nem a nyolcadik osztályban találkoznának először a vizsgateszttel, hanem a kisérettségihez hasonlóan már másodikban, majd negyedik és hatodik osztályban, így mire „élesben” megy majd a tudáspróba, nem lesz számukra ismeretlen a szituáció, és az iskola is időközben képet kap arról, hogy mit és mennyit tudnak a gyerekek, milyen hiányosságokat kell pótolni. „Így teljes betekintést nyerhetünk a tanuló tudásába, hiszen a tesztek teljesen függetlenek lesznek az iskolában kapott osztályzatoktól” — fogalmazott a miniszter. Azt mondta, egy olyan erős modellen dolgoznak, amelyet Európában még senki sem készített el. (Blic)

 

Még 10 000 influenza elleni vakcina érkezik

A szerbiai egészségházakban szinte minden védőoltás elfogyott, ezért újabb adagokat rendeltek — tudta meg a Tanjug az egészségügyi minisztériumból. Az influenza elleni vakcinát október 15-e óta lehet felvenni az országban, az idén 300 000 dózist rendeltek Belgrádban, 50 000-rel többet, mint tavaly, az érdeklődés viszont óriási, újabb adagokra lesz szükség — közölte a Batut Közegészségügyi Intézet megszólaltatott járványügyi szakorvosa nemrégiben. Az ország mindegyik egészségházában sokan kérték a vakcinát, többen, mint az előző években, és az orvosok szerint ebből arra lehet következtetni, hogy a védőoltások hatékonyságában és biztonságában megingott bizalom helyreállt, a polgárok végre a szakmának hisznek, nem pedig a közösségi oldalakon keringő álhíreknek. Ingyenes influenza elleni védőoltásra a krónikus betegek, az anyagcsere-, a szív- és érrendszeri problémákkal küszködők, a vesebetegek, a túlsúlyos személyek, a várandós nők és a tüdőbeteg gyerekek jogosultak. Fontos, hogy azok is beoltassák magukat, akik a munkájuk végzése során sok emberrel találkoznak, ez különösen az egészségügyi dolgozókra vonatkozik. Szerbiának hivatalosan 7 millió lakosa van, ennyi emberre bizonyult kevésnek a 300 000 adag vakcina — ez egyébként a régióban nagyon jó aránynak számít. Az influenzavírus jelenlétét hivatalosan nem állapították meg az országban, ám az évszakhoz képest szokatlanul meleg idő miatt megnőtt a légúti fertőzések száma, minden héten 3-5000 beteget regisztrálnak. (Szerbiai RTV)


A nyitókép illusztráció: Pixabay.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..