Várhatóan megnyitják a harmadik klasztert az európai uniós csatlakozási folyamatban a jövő év elején, valamint az Egységes Euró Fizetési Övezet, azaz a SEPA pénzügyi átutalási rendszer része lesz Szerbia, amely megkönnyíti a határokon átnyúló tranzakciókat - nyilatkozta Aleksandar Vučić Brüsszelben, az EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozója után.
A következő napokban pedig érkezhet a pénzügyi támogatás egy része a Növekedési Tervből, a többit pedig januárban - tette hozzá a szerb elnök. A harmadik klaszterrel kapcsolatban Vučić azt mondta, hogy minden feltétel teljesült annak megnyitásához. A kedvező légkör megvan hozzá, de ugyanakkor elég csak egy országnak nemet mondania, és kútba eshet az egész eddigi törekvés – véli az államfő.
Fotó: Aleksandar Vučić Facebook-oldala
Vučić továbbá hozzátette, hogy teljesítették az egyetemi hallgatók követeléseit, és többet már nem fogadnak el.
Andrej Plenković horvát miniszterelnökkel pedig a szerb olajtársaság ellen bejelentett amerikai szankciókról tárgyalt az államfő. Horvátország készen áll az együttműködés folytatására, és a kőolaj további szállítására Szerbiánk.
Az államfő szombaton bemutatja a fiataloknak szóló új jelentős programot, hogy hazatérjenek a külföldön élők.
Forrás: Pannon RTV