
Szombaton megkezdődik a népért és az államért létrehozandó új mozgalom megalakítása – ezt Aleksandar Vučić jelentette be.
A mozgalom kis kezdeményező bizottságának első ülését szombaton tartják, hogy annak megalakítása véglegesen lezárulhasson június 28-ig – tette hozzá a szerb elnök.
Fotó: Aleksandar Vučić Facebook-oldala
A szerb államfő a Pink Televízió műsorában elmondta, hogy „a mi feladatunk az igazság kimondása, és hogy az igazsággal és békés eszközökkel szálljunk szembe velük. És ezt fogjuk tenni. Szombattól elindulunk, megtartjuk a mozgalom kis kezdeményező bizottságának első ülését.”
Vučić továbbá hozzá tette: „ahogy korábban is mondtam, olyan embereket fogtok ott látni, akiket eddig még soha. Az alapító bizottság első húsz tagját, és akkor kezdünk el a néppel együtt dolgozni a népért és az államért létrehozandó mozgalmon, nevet választunk neki, és véglegesen létrehozzuk június 28-án.”
Körülbelül 5000 fős gyűlés várható ebből az alkalomból – mondta az államfő.