home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Mégis drágul az áram és a gáz
Markovics Annamária
2022.12.08.
LXXVII. évf. 49. szám
Mégis drágul az áram és a gáz

A nyáron még azt ígérték, Szerbia teljesen felkészülten várja a telet, és az energiahordozók drágulására sem kell számítani, most viszont kiderült, január 1-jétől az áram 8, a gáz ára pedig 11 százalékkal növekszik a háztartások számára.

Hiába kezdődött a fűtési idény sok helyen október közepe helyett csak november elején, nem lehet nagy spórolásokra számítani. A Szerbiai Energetikai Ügynökség szerint a legkevesebbet azok fognak költeni a következő időszakban, akik gázzal fűtenek. Ők körülbelül 45 000 dinárból „úszhatják meg” a szezont, ám ez a számítás még nem vette figyelembe a 11 százalékos drágulást. Azzal együtt körülbelül 50 000 dináros költségre számíthatnak a jó idő érkezte előtt azok, akik gázzal melegszenek. Legrosszabbul a fűtőolajat használók járhatnak, nekik legalább 188 000 dinárt kell(ett) félretenniük a téli hónapokra. Fával és szénnel fűteni még mindig megéri, a téli időszakot így 63—75 000 dináros költséggel lehet kihúzni, míg aki áramot, például hőtárolós kályhát használ — ha olcsó áramon tölti a kályhát —, 64 000 dináros költségre számíthat. Illetve a tervezett 8 százalékos emeléssel 69 000-re. Nem csoda, ha a számológép is megzavarodik, hiszen az illetékesek mondtak valamit, most meg teljesen más van már érvényben, és mindenféle százalékokat is figyelembe kell venni.

Egy év alatt a fa 50, a szén pedig 60 százalékkal drágult meg. A villanyáram ára tavaly október óta 15 százalékkal növekedett, a legutóbb szeptember 1-jén 6,5 százalékkal. A gáz ára is emelkedett, a legutóbb augusztustól 9 százalékkal, de a mérés módszertana is megváltozott, és már nem köbméterenként mérik a fogyasztást, hanem kilowattóránként, ami szintén módosította a kiadásokat.

Januártól mindehhez jön a gáz 11 százalékos emelkedése, tehát kilowattóránként ezentúl 4,5 dinárt kell fizetni, míg az áram 8 százalékos drágulásával egy kilowattóra 14,4 dinárba fog kerülni. 

Dubravka Đedović energiaügyi miniszter szerint a gáz ára jelenleg az ipari fogyasztók számára európai viszonylatban Szerbiában a legolcsóbb, a háztartások számára pedig az európai országok tekintetében a harmadik helyen áll. Azt is közölte, hogy az állam továbbra is támogatja a nehéz helyzetben lévő háztartásokat.

A drágulások egyik legfontosabb következménye pedig az, hogy valójában semmissé teszik a szintén januárra ígért fizetés- és nyugdíjemelést. A költségvetési törvény javaslata szerint ugyanis a nyugdíj 12,1 százalékkal, a közszférában dolgozók bére 12,5 százalékkal emelkedik a jövő évtől, míg a minimálbér összege 14,3 százalékkal növekszik. Mindehhez csatlakozik a gáz árának 11 százalékos emelkedése, az áram 8 százalékos drágulása és a körülbelül 15 százalékos infláció, mely például az élelmiszerek árára is kihat.

A szakemberek továbbra is azt kérik, aki teheti, spóroljon. A Szerbiai Villanygazdaság például kedvezményt ad azoknak a háztartásoknak, amelyek a tavaly ugyanezen időszakban használtnál kevesebb áramot fogyasztanak. Emellett más országok stratégiáit is alkalmazni lehet.

Franciaországban és Németországban nagyobb odafigyelésre intik a lakosságot, arra kérik az embereket, hogy mindent húzzanak ki az áramból, amit nem használnak, fürödjenek hidegebb vízzel, minél ritkábban kapcsolják be a sütőt, és ne fűtsék fel a lakásokat 19 foknál melegebbre. Emellett Németország újra az atomenergia felé fordulna, Románia pedig — mely 2032-ig le akarta állítani a szénkitermelést — ismét szénnel fűti az erőműveit. A takarékoskodás érdekében több országban a télre bezárnak a múzeumok, a színházak, kikapcsolják a díszkivilágítást és a kirakatok fényeit, az egyetemeken az előadásokat nem a nagyobb termekben tartják, és a vizsgákat is úgy időzítik, hogy minél gazdaságosabban használják az épületek kapacitásait.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..