TÁRGYALÁSOK ÉS KATONAI BEHÍVÓK. Hétfőn kezdődött meg a Bécs melletti Badenben a kosovói tárgyalások utolsó fordulója. A háromnapos tárgyalások kezdete előtt Slobodan Samardžić, Szerbia Kosovo-ügyi minisztere kijelentette: ,,Belgrád és Priština további párbeszédétől függ, hogy civilizá...
A katonai behívókat még november 13-án állították ki, s az áll rajtuk, hogy a címzetteknek december 3-án kell jelentkezniük az illetékes katonai ügyosztályon, ahol közlik velük új háborús beosztásukat. Pásztor István, a VMSZ elnöke a hír kapcsán azt nyilatkozta a Magyar Szónak: ami történik, az legalább pánikkeltésként könyvelhető el, habár abban sem biztos, hogy az illetékesek szerint csupán normális menetrendről van szó. ,,Nem lehet az, mert a védelmi miniszter az elmúlt napokban olyan nyilatkozatot tett, hogy nincs kizárva az összetűzés az ország déli részén. A belgrádi kormányzat talán azt fontolgatja, hogy esetleg fegyveres konfliktus is kialakulhat -- nyilatkozta a pártelnök, ugyanakkor igyekezett megnyugtatni a lakosságot. Az eset kapcsán közleményt adott ki a Magyar Polgári Szövetség, melynek kulcsmondata: A magyarokat ne mozgósítsák! A párt elnöksége követeli a hadügyminisztériumtól és a szerb politikai elittől, hogy a hadsereg tartalékos állományába tartozó, magukat magyarnak valló embereket hagyják ki a folyó mozgósítási műveletből. ,,Rossz tapasztalataink vannak ezen a téren, és nem hiszünk a magyarázkodásoknak. Milošević is így kezdte! 2000 óta nemegyszer tapasztaltuk, hogy a szerb hatalom megkülönböztetett módon ellenségesen viszonyult hozzánk -- olvasható az MPSZ elnökségének közleményében.
TARTOMÁNYI STATÚTUMJAVASLAT. A Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga kidolgozta a Vajdaság új statútumának javaslatát, melyet a múlt héten Belgrádban mutatott be a két pártelnök: Pásztor István és Nenad Čanak. A javaslat értelmében a tartománynak nemcsak képviselőháza, kormánya és ombudsmanja, hanem elnöke is lenne, és megalakulna a Tartományi Nemzeti Tanács, amelynek részarányos lenne az összetétele. A sajtótájékoztatón a VMSZ elnöke hangsúlyozta: alapfeltételként meg kell határozni, mi tartozik a tartomány tulajdonába, melyek a bevételforrásai, enélkül ugyanis az autonómia csak üres szó marad. Nenad Čanak szerint a statútumjavaslat lényege: beilleszteni Vajdaságot az állami és jogi keretbe, amivel Szerbiában megszűnne végre a centralizáció. Szerinte tarthatatlan az a helyzet, hogy az állam közvetlenül a helyi önkormányzatokkal, a községekkel tartja fönn a kapcsolatot. A tartományi hatalom nem törekszik centralizációra, ezért a statútum tervezete több közigazgatási központ létrehozását irányozza elő. Bácskában Újvidék, Szabadka és Zombor lenne közigazgatási központ. Bánátban Nagykikinda, Nagybecskerek, Pancsova és Versec, Szerémségben pedig Mitrovica.
KÖZÖS MAGYAR ELNÖKJELÖLT. A szerbiai elnökválasztással kapcsolatban Nagybecskereken tartott megbeszélést a négy magyar párt: a VMSZ, VMDK, VMDP és az MPSZ. A konstruktív légkörben zajlott tárgyaláson a megállapodtak abban, hogy a vajdasági magyar politikai pártoknak lesz elnökjelöltjük. Mégpedig közös elnökjelöltjük, annak választási kampányát pedig együtt vezetik majd. A jelölt személyéről nem esett szó, nevek nem hangzottak el, a négyek viszont eljutottak addig, ameddig ezúttal el akartak jutni: igenis kell magyar elnökjelölt, aki az ország lakossága előtt ismerteti a vajdasági magyarság által támogatott értékeket és álláspontokat, Szerbia EU-tagságának fontosságától az autonómiáig.
BELGRÁDBAN ÁLL A BÁL! A Balkán legnagyobb bevásárlóközpontjának megnyitója, a belgrádi Delta City avatója óta botrányok sorozata borzolja a kedélyeket. Čedomir Jovanović (LDP) parlamenti képviselő szerint a Delta-birodalom tulajdonosa Miroslav Mišković Szerbia tényleges ura, hiszen nemcsak az ország kereskedelmében van monopóliuma, hanem a politikusokat is a markában tartja. A 2001-ben elrabolt, majd váltságdíj fejében szabadon engedett üzletember, Mišković azzal vágott vissza, hogy Čedomir Jovanović is részt vett az elrablásában, most pedig ,,megint arra készül, hogy őt elrabolja és bedugja egy sahtba. Jovanović válasza: közvetítője révén Mišković felkínálta az USA-nak Kosovót egyetlen amerikai vízumért cserébe. Sőt még tovább ment: az LDP elnöke szerint Miroslav Mišković a vezetője annak a bűnszervezetnek, melynek tagjai -- saját érdekeiket szem előtt tartva -- durván megsértik a közérdeket és a törvényeket. Jovanović az illetékes belgrádi bíróságon átadta feljelentését, amelyben a Delta-birodalom tulajdonosa mellett a bűnszervezet tagjai közé sorolja Vojislav Koštunica kományfőt, Božidar Đelić kormányalelnököt, Dragan Jočić belügyminisztert, Predlag Bubalo kereskedelmi minisztert, Mlađan Dinkić gazdasági minisztert, Aleksandar Tijanićot, az SZRT igazgatóját is! S ezzel még nem teljes a névsor.
(o. i.)