Hornyik Miklós - Szécsi Ilona felvétele

Tavasszal, az Ünnepi Könyvhétre jelent meg Hornyik Miklós új könyve, amely a szerző műfaji besorolása szerint esszéket, tollrajzokat és beszélgetéseket tartalmaz. A Fénykörben negyven év írásaiból ad válogatást, a magyar irodalom és a magyar kultúra egy-egy jelenségére összpontosítva az olvasók figyelmét.
- Új könyvének százötven év az időkerete: egy elveszett Petőfi-kézirat történetével kezdődik, s egy vendégszöveg közreadásával a jelenkori magyar írótársadalom meghasonlásának krónikájával zárul. Nem szellemi folyamatokat ábrázol, hanem irodalmi és kulturális problémákra világít rá.
- A magyar irodalomról szóló rövidebb terjedelmű írásaimból állítottam össze ezt a kötetet. A szellemi folyamatok és az irodalmi problémák kettéválasztásához annyit azonban hozzáfűznék, hogy a magyar szellemi élet jelenkori gondjai nem új keletűek. Ezt az elveszett, majd napfényre került Petőfi-kézirat különös utóélete és Szabó Dezső önéletírásának budapesti és bukaresti megcsonkítása éppúgy igazolja, mint például a Magyar Írószövetség szétzúzására irányuló közelmúltbeli kísérlet, vagy akár a magyar népi mozgalom meghamisításának meg-megújuló szándéka.
- Eredetileg hol kerültek közlésre ezek az írások?
- Jórészt délvidéki magyar lapokban, kisebb hányaduk pedig magyarországi folyóiratokban. Egy esszét és egy jegyzetet kéziratból közöltem, s a könyvben helyet kapott az a Németh Lászlóról szóló írásom is, amelyet negyven éve a Hídnak írtam, de akkor, politikai okokból, nem jelenhetett meg.
- Sajnálatos, hogy a mi lapjainkban csak elvétve olvashatjuk az írásait.
- Ezt én magam is sajnálatosnak tartom, mert Budapestre való átköltözésem, 1991 szeptembere óta a délvidéki magyar lapoktól nem kértem és nem fogadtam el tiszteletdíjat, s mert számomra érzelmileg fontosabb, ha a szabadkai Aracsban vagy a Hét Napban lát napvilágot valamelyik munkám, mint ha a budapesti Kortárs vagy a Magyar Szemle sorolna a szerzői közé. Készülő könyvemből mutatványt küldtem több vajdasági lapnak, a Hét Nap kivételével valami okból nem közölték, sőt válaszra sem méltatták a kísérőlevelemet. Most úgy érzem magam, mint egy szemrevaló, ám csalódott örömlány, aki önfeledten felkínálta a bájait, de a kuncsaftok nem tanúsítanak iránta érdeklődést. Beszéljünk inkább irodalmi dolgokról.
- Miért nem publikál gyakrabban?
- Az olvasást és a gondolkodást fontosabbnak tartom, mint az írást. Ha egy nyugtalanító kérdést megválaszolok a magam számára, már nem igazán érzem szükségét annak, hogy másokkal is közöljem a végkövetkeztetésemet. Vagy ha mégis, inkább csak beszélgetés formájában. Közösségi értelemben ez haszontalan, mert meddő magatartás, de hogy az ember igazi közösségi lénnyé váljék, befogadó társadalmi közegre van szüksége. Önelmarasztaló anekdotaként a kiváló szerkesztőnek, Réz Pálnak a Németh Andorról írt sorait idézném: ,,... élete vége felé [Németh Andor] azt mondta egy ízben, hogy a kritikusnak csak annyit kellene megüzennie kisfiával a szerkesztőnek: ez a könyv tetszett, ez nem; a lap csupán ennyit közölne: az ítéletet. Az indokolás, érvelés érdektelen.'
- Minden író maga teremti meg a befogadó közegét...
- Hogy a mentségemre is mondjak valamit: lapszerkesztőként és televíziós műsorok szerkesztőjeként talán sikerült hasznosítanom a tapasztalataimat és a felismeréseimet tágabb közösségünk szolgálatában. Az elmúlt évtizedek során, amikor erre lehetőségem nyílt, szellemi műhelyeket igyekeztem létrehozni azokban a körökben, ahol éppen mozogtam, s ez Újvidéken és Budapesten többnyire sikerült is.
- Könyvének egyik, nyomatékosan megismételt Németh László-látlelete az, hogy ,,folyamatban van a magyar irodalom leváltása egy magyar nyelvű irodalommal'.
- Elgondolkodtató, hogy Németh László már 1965-ben fölfigyelt erre a jelenségre. A korabeli magyar irodalmat vizsgálva óhatatlanul is az 1965-ben alapított Új Symposion ideológiai irányultságára kell gondolnunk, amelyet Sinkó Ervin programadó tanulmányai és egyetemi székfoglaló beszéde nyomán Sinkó tanítványai és követői jelöltek ki, szerkesztőként Tolnai Ottó, ideológusként és szerkesztőként pedig Bosnyák István és Bányai János. A jugoszlávság illúziója táplálta ezt az ideológiát, ezt a hamis tudatot. Nem kérdéses persze, hogy az első Symposion-nemzedéknek olyan jelentős alkotóegyéniségei is voltak - a költő Domonkos István és a regényíró Gion Nándor például -, akik nem kergettek efféle ábrándokat, ám az sem kétséges, hogy a nemzeti irodalmunktól való eltávolodás a hatvanas években a Symposion és az Új Symposion háza táján kezdődött el.
- Könyvében nem tért ki ezekre a délvidéki vonatkozásokra.
- A nemzeti és az irodalmi identitászavar ma már az egész magyar nyelvterületre kiterjedt. Jellemző módon először a határon túli nemzetrészeink gondolkodásmódját és írásbeliségét fertőzte meg, napjainkban pedig a nemzetközi gazdasághatalom támogatásával a nyíltan nemzetellenes liberalizmus vértezetében Magyarországon is jelen van, hideg polgárháborút gerjesztve.
- Visszatérve a mi körülményeinkre: a jugoszlávság illúziója ma már a múlté.
- Szeretném, ha így volna. A délszláv államközösség alkotóelemeire hullott szét, csakhogy továbbra is itt élnek közöttünk a magyarul beszélő és magyarul író jugoszlávok, durva szójátékkal élve: a szétesett egykori állam klónjai és klaunjai. Tolnai Ottó ma is a szívgödréhez szorítja a volt Jugoszlávia autótérképét, mert ez az ő posztmodern bibliája, Költő disznózsírból című, összevissza csapongó könyvében pedig azt panaszolja egy megbántott napközis szomorúságával, hogy valaki ellopta tőle az egyik Tito-szobrocskáját. A másik még megvan neki, szerencsére!... Magyarországon még ma is őszinte nosztalgiát éreznek az emberek a volt Jugoszlávia iránt, adriai nyaralás háromévente, ellenzéki marxista filozófusok korčulai találkozója alkalmanként, kishatárforgalmi szabadkai rumpuncs, amerikai farmernadrág az üzletekben és Beatles-lemezek minden mennyiségben, édes jó istenem, mekkora bőség!, meg a nagyszerű Tito marsall, aki bátran szembeszállt a ruszkikkal, aztán persze kiszolgáltatta nekik Nagy Imrét és a magyar forradalom vezetőit, de hát nem tehetett mást, ugye, így aztán díjazzák az efféle önvallomásokat.
- Ma már nem a jugoszlávság illúziója a délvidéki magyarság legfőbb gondja, de hogy megkerülhetetlen kérdés, irodalmi vitáink is bizonyítják.
- Délvidéki nemzetrészünk legfőbb gondja a szórványosodás. A kedvezőtlen demográfiai mutatók mellett tudatos asszimilációs politika áldozatai a délvidéki magyarok. Az új Balkán-háborúk óta belgrádi irányítással tervszerűen folyik a magyar falvak és kisvárosok idegen ajkú jövevényekkel való betelepítése, a korábbi etnikai arányok végleges felszámolása. A szórványmagyarság már nem teremthet magának önvédelmi közigazgatási rendszert, területi autonómiát, s így védtelenné, kiszolgáltatottá válik. A délvidéki magyar politikai pártok első számú feladata az kellene legyen, hogy a nemzetközi fórumokon szóvá tegyék végre: az Egyesült Nemzetek Szervezetének hatályos döntése nyomán a háborús menekülteket a természetes szálláshelyeikre, vagy ha ez valami okból nem lehetséges, a többségi nemzet szállásterületeire kell visszatelepíteni, illetve telepíttetni. Persze, a liberális jogvédők erre nyomban azt fogják mondani: ez nem humánus megoldás! Attól tartok azonban, a nyugati világ leggyalázatosabb terrorcselekedete, az észak-amerikai indiánok hidegvérű kiirtása még kevésbé volt humánus megoldás. Az őshonos bennszülöttek védelmét ma már nemzetközi dekrétumok szavatolják mindenütt a világon, Ausztrália sivatagaitól kezdve az Amazonas folyó torkolatáig. A Délvidék miért lenne kivétel? Mert mi mégiscsak valami módon, bizonyos tekintetben, ilyen vagy olyan szempontból ,,jugoszlávok' vagyunk? Fordítsuk le ezt a szerbhorvát megjelölést az anyanyelvünkre, és nyomban ki fog derülni, hogy szemfényvesztés áldozatai lettünk. A magyarok nem délszlávok. A név intő jel: kíváncsi vagyok, hogyan vélekedik erről kishegyesi szociológusunk, a multikulturalizmus rendületlen híve, Szerbhorváth György.
- Messzire kanyarodtunk az irodalmi kérdésektől.
- Ellenkezőleg, Szenteleky Kornél kifejezésével élve egyre közelebb jutottunk a mi irodalmunkhoz, a ,,helyi színek' szövevényes világához. Hogy ez teljesen világossá váljék, újra fel kellene lapoznunk a nyolc éve elhunyt Varga Zoltán Indiánregény című méltatlanul elfeledett művét, amely nemzeti létünk ijesztő távlatait vázolta, s újra el kellene olvasnunk Domonkos István Kormányeltörésben, Németh István Avar lelet és Tari István Előttünk a múlt című versét is: olyan, egy bordában szőtt, maradandó alkotásokról van szó, amelyek a sorskérdéseinket fogalmazták meg írói eszközökkel.
- A Révai Új Lexikona egy kötetében szócikket írt a jugoszláviai magyar irodalomról, amelyben Domonkos István Kormányeltörésben című poémáját remekművűnek nevezte.
- Utasi Csabától Balassa Péterig igen sokan vélekedtek így Domonkos szóban forgó művéről. Én tehát nem mondtam semmi újat, csupán összegeztem a szakmai ítéleteket.
- Lexikoncikkét azért említettem meg, mert nemigen szokott ilyen jelzőket osztogatni, meg azért is, mert nemrégiben jelent meg Budapesten Domonkos YU-HU-Rap című modern balladája, amelyet az első kritikák a nagy mű párjaként említenek. Mi a véleménye az új Domonkos-kötetről?
- Már az is elkedvetlenített, hogy a címlapján kiváló költőnk neve így szerepel: Domonkos Domi István. Mi magyarok nem szoktunk a nevünk mellé partizán becenevet biggyeszteni. Elkedvetlenített a szerzői előszó is, ez a teljességgel magánérdekű és szánni valóan együgyű bevezető. Nem tudom, mi történt Domonkos Istvánnal. A Könyvjelző című pesti folyóiratban Ladik Katalin nagyon szép méltatást írt látszólag erről a könyvéről, valójában azonban a korábbi költészetéről. A YU-HU-Rap érdektelen rigmusok laza egymásutánja, a Kormányeltörésben és a Kuplé didaktikus és ügyetlen paródiája. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, mert továbbra is Domonkos Istvánt tartom a legjobb költőnknek - a régi versei alapján.
- Befejezésül a szokványos záró kérdés: min dolgozik most?
- Szaniszló Ferenc Balkáni ösvényeken című, nagy terjedelmű háborús naplóját rendezem sajtó alá. Meggyőződésem, hogy ez lesz a legjobb magyar könyv a Balkánról, a balkáni népek és a magyarok történelmi kapcsolatairól, és az új Balkán-háborúkról. Ezen kívül őszre vagy a karácsonyi könyvvásárra jelenik meg Budapesten a Timp Kiadónál, a topolyai Solymosy Lajos kiadójának gondozásában Tari István verseinek reprezentatív gyűjteménye, Bella István válogatásában. Ehhez készülök utószót írni.
- Új könyvre nem gondol?
- Természetesen gondolok, de előbb meg kellene írni.