2006. november 17-én, reggel szíven üt a rádióhír: ,,Hetvenkilenc éves korában, a Kútvölgyi Kórházban elhunyt Puskás Ferenc, minden idők legnagyobb magyar labdarúgója.'
Igen: mint koporsófödélre a fagyos göröngyök, úgy kopognak a kíméletlen szavak. Puskás Öcsi hosszú évek óta nagybeteg, de köztünk volt, ám most végleg átköltözött az égi futballpályára, legendás társai, Bozsik József, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán, Hidegkuti Nándor és a többiek mellé. Magára hagyva Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt. És árvaságra minket, több millió magyar embert szerte a világon, akik csodáltuk és szerettük. Meg titkon reménykedtünk benne: amíg Puskás Ferenc él, nem halhat meg az egykor világverő magyar futball sem egészen.
Nem sokkal a magyar labdarúgás napja előtt ment el, amelyet az Aranycsapat szenzációs 6:3-as győzelmére emlékezvén tartunk számon, s ahol a ,,száguldó őrnagy' fantasztikusan játszott és két feledhetetlen gólt rúgott.
A legismertebb magyar távozásával most zárul le egy korszak igazán: egy csodálatos korszak, amelyben az embert és nemzetet próbáló szörnyűségek ellenére még tudtunk és mertünk nagyok lenni. És együtt lenni: tizenötmillió magyart töltött el boldogsággal a londoni 6:3, és tizenötmillió magyart borított gyászba a berni világbajnoki döntő tragikus elvesztése. Amit az Aranycsapat egyetlen tagjának - így Puskás Ferencnek sem - sikerült soha kihevernie. Valljuk be: nekünk sem igazán.
,,Ha az ötvennégyes világbajnokságot megnyerik', mondja erről Szepesi György, a legendás sportriporter, az Aranycsapat krónikása, ,,akkor diadalmenetben járják még évekig az országot, s akkor nem létezik, hogy bárki is elhagyja Magyarországot. Akkor romantikus hősökké válnak. És a hősök nem szoktak hátat fordítani a romantika hazájának...'
Puskás (Purczeld) Ferenc, az Aranycsapat belösszekötője és kapitánya 85-szörös magyar és 4-szeres spanyol válogatott volt, Magyarország színeiben 84 gólt rúgott, klubja, a Bp. Honvéd tagjaként 349 mérkőzésen 358-at, a Real Madrid színeiben pedig 179 mérkőzésen 154-et. A magyar válogatottal 1952-ben Helsinkiben olimpiai bajnok lett, 1954-ben Svájcban világbajnoki ezüstérmes, a Real Madriddal háromszoros BEK-győztes, kétszeres gólkirály, edzőként a görög Panathinaikosszal 1971-ben BEK-döntős volt... 1991 óta a Halhatatlanok Klubjának tagja, 2004-tôl a Nemzet Sportolója, s neki ítélték a XX. század legjobb magyar sportolója címet is... A Gazetta dello Sport olasz lap összeállítása å a XX. század legjobb góllövője, a BBC portugál nyelvű honlapjának szavazói szerint Puskás Ferenc a labdarúgó-világbajnokságok legnagyobb alakja, megelőzve Pelét, Garinchát és Maradonát...
E búcsúsorok írójának abban a kivételes megtiszteltetésben volt része, hogy újságíróként, szerkesztőként több alkalommal is együtt lehetett a világ legismertebb magyarjával, interjúkat készíthetett vele, délvidéki látogatása alkalmával pedig a vendéglátója lehetett. Első alkalommal még 1971-ben, amikor sikercsapatával, a görög Panathinaikosszal Belgrádban járt, aztán 1981 nyarán, amikor Öcsi huszonöt évnyi távollét után először látogatott haza, s a teltházas Népstadionban (amely azóta már az ž nevét viseli) az Öregfiúk-mérkőzésen megcsodálhatta három gólját, majd utánozhatatlan társalgási stílusát, a kilencvenes évek vége felé pedig amikor súlyos helyzetben levő hetilapunknak segített: becses kézjegyével ellátott futballabdákat ajándékozott a Szabad Hét Napnak, s Grosics Gyulával, Buzánszky Jenővel, Szusza Ferenccel, Gyarmati Dezsővel, Várhídi Pállal együtt részt vett élőújságunkon.
Köszönünk mindent, Öcsi bácsi, nyugodj békében.