home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Megfeleződik a Mozaik Televízió szerkesztősége?
Tóth Lívia
2012.10.31.
LXVII. évf. 44. szám
Megfeleződik a Mozaik Televízió szerkesztősége?

Az újvidéki Mozaik Televízió Függetlenség Szakszervezete értesítette a nyilvánosságot, hogy október 23-án megegyezés született a szeptember 3-án megkezdett sztrájk befejezéséről.

Mint arról a munkabeszüntetés kezdetén mi is beszámoltunk, a szerkesztőség követelései között szerepelt a tavaly októberben húsz százalékkal csökkentett béreik visszaállítása az eredeti szintre, a levont részek utólagos folyósítása és az elmaradt útiköltségek kifizetése. Emellett szorgalmazták a munkaidőre és a teljesítményre vonatkozó szabályzatnak a meghozását, valamint követelték az igazgató lemondását. Az eltelt majdnem két hónapban nem sok minden történt, miközben az illetékesek keresték a megoldást, két útiköltséget folyósítottak és leköszönt Horváth Tibor igazgató.
Aztán gyors egymásutánban két közlemény is napvilágot látott. Az egyikben a Mozaik Alapítvány Kuratóriuma adta tudtára a nyilvánosságnak, hogy a sztrájkbizottság minden feltételére kielégítő megoldást találtak, de a dolgozók nem hajlandóak folytatni a munkát, mert követelik a munkabeszüntetés idejére is a meg nem keresett fizetésüket.
„A kuratórium tagjai, tekintettel a mostani nehéz gazdasági helyzetre, feladataikat térítésmentesen végzik, és a sztrájkoló munkásoknak ezt a követelését a nézők és a közvélemény semmibevételének tartják, amivel megvonják az újvidéki és a környéken élő magyar ajkú nézőktől az anyanyelven való tájékoztatásra való jogot” -- olvashattuk a sajtóhoz eljuttatott dokumentumban.
Ennek folytatásaként érkezett meg még aznap a Mozaik Televízió bejelentése a sztrájk befejezéséről, de egyben a leírtakra is reagáltak. Elmondják, hogy az elmaradt bérek és útiköltségek kifizetéséről addig nem született megállapodás, a vezetőség továbbra sem ismeri el a szerződésben szereplő fizetéseket, a munkabeszüntetés idejére pedig a bérek 30 százalékának a kifizetését fogadták el.
A Mozaik Alapítvány Kuratóriumának az a megoldása az általuk öröklött problémákra, hogy a dolgozók számát a felére csökkentik, az elmaradt járandóságokat pedig részletekben folyósítanák -- olvashatjuk a közleményben, melyet a következő mondattal fejeztek be: „A sztrájk végét jelentő megegyezést a szakszervezet legfőképpen azért írta alá, mert úgy mérte fel, fennáll annak a veszélye, hogy megszűnik létezni a Mozaik TV mint az Újvidéken és a környéken élő magyar ajkú nézők tájékoztatását szolgáló tévéállomás”.
Vagyis a szakszervezet nem igazán elégedett a kuratórium döntésével, de felvették a munkát, mert úgy ítélték meg, hogy veszélybe került a televízió léte.
Hoffmann Artúr, a Mozaik Televízió megbízott igazgatója és Király Károly, a kuratórium elnöke napilapunknak adott nyilatkozatában megerősítette a létszámcsökkentést -- az új munkaügyi szabályzat értelmében megfeleződik a szerkesztőség, ugyanis nyolcan maradnának állandó munkaviszonyban --, a 2011 októberétől 201


Összeállította: (Tha)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..