home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Megérkeztek az első szerbiai turisták Görögországba
Pannon RTV
2021.05.26.
LXXVI. évf. 21. szám
Megérkeztek az első szerbiai turisták Görögországba

Egyénileg és szervezetten, autóbusszal is át lehet lépni a görög határt. Teljes kapacitással dolgozik mindhárom határátkelő, ahol a szerbiai állampolgárok Görögországba léphetnek.

Jelentések szerint nem kell számottevő várakozásra számítani, amennyiben rendelkezünk a szükséges, már korábban kitöltött formanyomtatvánnyal, igazolással az oltakozásról vagy a negatív PCR-tesztről.

Szerbia athéni nagykövetségének tájékoztatása szerint a szerb állampolgárok három közúti határátkelőn keresztül léphetnek be Görögországba. Aki Bulgárián keresztül utazik a Promachonas és az Ormenio határátkelőkön teheti ezt meg, míg Észak-Macedónián keresztül az Evzoni határátkelőn tudnak Görögországba belépni. A Promachonas és az Ormenio határátkelők 0-24 várjék az utazókat, míg az Evzoni határátkelő 7-23 óráig tart nyitva.

Még nem véglegesített és hivatalos a döntés, de a Szerbiai RTV úgy tudja, néhány nap múlva Észak-Macedónia eltörli az autópályadíjat a szerbiai állampolgárok számára, így az áthaladás az országon olcsóbbá válik.


(Pixabay.com)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..