Megéri hűségesnek lenni

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Megéri hűségesnek lenni

TÁVOL az Adriától, a muravidéki falvak dáliáitól, Spanyolországtól, az őket ünneplő, tapsos nézőktől, csillagtávolságnyira legnagyobb - bár nem egyetlen - szerelmüktől - a színháztól. Szabadka, Schwalb Miklós utca, nem messze a Majsai hídtól - és nagyon közel egymáshoz múlatja a (hét)köznap...

TÁVOL az Adriától, a muravidéki falvak dáliáitól, Spanyolországtól, az őket ünneplő, tapsos nézőktől, csillagtávolságnyira legnagyobb - bár nem egyetlen - szerelmüktől - a színháztól. Szabadka, Schwalb Miklós utca, nem messze a Majsai hídtól - és nagyon közel egymáshoz múlatja a (hét)köznapokat az Albert házaspár, Mária - aki nekem a szikrázó Marika - és János, elszegényedett színházi világunk kiválóságai a beszélgetőtársaim s rögtön megállapítjuk: szép volt színésznek lenni Szabadkán...
- Nem mindenkinek - veti közbe azonnal Mária. - Drága gyermekünk, Árpád végső elkeseredésében azt mondta, hogy kiszúrja a színház autóbuszának a gumiját. Lázadt minden ellen, ami színház, az előadásokat sem látogatta. Mert a színház elrabolt bennünket tőle... s valóban... Azt is mondhatjuk akár, hogy a napnak 25 óráját a színháznak, a próbáknak, az előadásoknak, az utazásoknak áldoztuk...
Albert Mária és Albert János. Két jegenye a folyó partján. Mária - örömszínházban lubickolt a 60-as évektől 1985-ig s aztán következett az elviselhetetlen depresszió Ljubiša Ristiæ (rém)uralma alatt. Csodarepülőn repülhetett, mert rengeteget szerepelhetett: élni akart a nézők érzelmeiben. Mesebeli Tünde a Vörösmarty-darabban. Melinda a Bánk bánban, a színésznő, aki örömében elsírta magát Janikája vállán, amikor közölték vele, hogy felveszik színésznőnek, őt, aki az egyik szabadkai bankban a mezőgazdasági hitelosztályon tisztviselősködött. János... emlékképek a topolyai magyar színházból az őstehetség keresztjével. Ő volt akkor a leányszíveket megdobogtató szépfiú, amolyan ,,táncos-énekes' a fregolin, operettek, musicalek sztárja, akit Harag György a Tarlekin halála című drámában megszabadított az ,,egyéniségétől'. Új lett, más lett...
De hogy is volt az, drága kollégák?
- Az valahogy úgy volt - mondja János -, hogy az ember egykoron nem a jó és a rossz között választhatott, hanem a jó és a még jobb között. 1960-ban csatolták a topolyai társulat néhány színészét ide, a szabadkaiakhoz. Annyira helyt akartam állni, hogy eljárogattam a táncpróbákra is. Egy napon megakadt a szemem a sudár nagylányon. Ő táncolt a legügyesebben. Mágnesként vonzott magához... habár az én Máriám azt állítja, hogy kezdetben alig akartam észrevenni. A színház ablakából néztük koraeste az alattunk hullámzó tömeget. Verseghi Anasztázia, sztárszínészünk neje lemutatott az aszfaltra: ,,Ez a nagylány, látod... neki udvarolj!' - súgta. Én erre állítólag a következőt válaszoltam: ,,Ennek a csámpásnak?!'. Ezzel Máriát levettük a napirendről.
- Fáradt voltam a kimerítő próbáktól - magyarázza Mária. - Lapos sarkú cipőben slattyogtam hazafelé a korzón. De mit lehet csinálni? János akkor olyannak látott. De hát a szerelem vak, nem igaz? Tudod, szép volt a színházosdi, de nem volt könnyű. Ám már abban a pillanatban, amikor egy rendező - akkor mindössze 17 éves voltam - egyszerűen leszólított engem és a barátnőimet az utcán, hogy fáradjunk rá a világot jelentő deszkákra, nekünk ott a helyünk -, egy olyan világba éltem, amely megvalósíthatja a nagylányok legmerészebb álmait is... aztán... hm... hogy is mondták akkor?
- Elkezdtünk egymásnak udvarolni. Nem túl hevesen, nem túl szenvedélyesen, de ,,lekaptuk' egymást... s három hónapnyi mozizás, randevúzás, csókolózás - János az autóbuszban mindig fenntartott nekem egy ülőhelyet, valószínűleg azért, hogy egymás mellett lehessünk - és - holtomiglan-holtodiglan... csak hát az én szerelmem az esküvőn ,,összerúgta a port' az eskető pappal, mert nem akart letérdelni. Én római katolikus vallású vagyok, János bácsfeketehegyi református... jaj, meg aztán a nászutazás...
János, Abbáziába vitted a párodat?
- Ó, hogyne. Május 3-án végre kaptunk egy szabad napot - mindketten mindig nyakig voltunk a munkában - felültünk a vonatra és irány - nem, nem Abbázia, hanem egy szürke palicsi szálloda. Két nap boldogság egy hotelszobában... Persze kitettük a ,,Ne zavarj' táblát az ajtóra... Igen, akkor, amikor összezördültem az eskető pappal, az én Marim sírva fakadt, de aztán megvigasztalódott... 44 - képzeld el -, 44 év elválaszthatatlanul egymás mellett. Otthon ritkábban, a színpadon gyakrabban... sokfelé laktunk... ugye, Mari?
- Sokáig édesanyámnál húztuk meg magunkat, majd lakást kaptunk a sugárúton, onnan a Lenin Park mellé hurcolkodtunk és végül itt kötöttünk ki, nem messze a Majsai hídtól, hogy együtt, egy fedél alatt lehessen a család...
Színház?
- Játszunk még mindig..., de nem Shakespeare-tragédiát. János az unokáink legkedveltebb játszótársa, tele van a lakás, a ház örömmel és szikrázó boldogsággal, ha Réka és Yvett lerohanja az uramat. Se színház, se mozi, se hangverseny: az otthon édes melege, Árpád fiunk és a menyünk, Mónika... Néha olvasás, tévézés. A házi munkát pedig megosztjuk...
Mari, te vagy a ,,konyhatündér'?
- János egy levest sem tud megfőzni. Amikor kórházban voltam, felhívta a húgomat, hogy telefonon adjon utasítást neki, hogyan süsse meg a tojást... Szóval... én vagyok a konyhatündér. Hálás és szép munka, mert János nem válogatós. Igaz, felcsillan a szeme, amikor malacsült vagy gombás szelet szerepel az étlapon, de egyébként az asztalnál nagyon illedelmes...
- Marad számomra a bevásárlás, a piacozás. Nekem, a ,,művész úrnak' néhány dinárral olcsóbban adják az árut... nem felejtettek el...
Mari, nosztalgiáztok-e néha?
- Nem... Ami szép volt, elmúlott, ami csúnya, azt igyekszik az ember elfelejteni. Ma másként élünk... Mallorca ködbe veszett, Can Pastilla és az El Arenal homokstrandja, az Adria... ,,partnerek' voltunk sok mindenben az élet megpróbáltatásaiban és a színpadon, a Kaviárban, az Imádok férjhez menniben, a Honoluluban. Nagyon korrekt partner volt az én Janim... mindketten ,,stréberek', kiváló szereptudók voltunk...
János (halkan):
- Ezt a szót, hogy ,,voltam' és ,,voltunk', nem szeretem. Vagyunk, jól vagyunk. Mi mindig azt mondtuk: ,,A legegyszerűbb dalocska, tánc, versecske is képes áthatolni akár a legsűrűbb sötétségben... Több érdemtelen ember között is érdemes volt hevülni, hűséggel élni és szolgálni...

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Megéri hűségesnek lenni
Riport
  • ÜRMÖS Attila
  • 2013.12.24.
  • LXVIII. évfolyam 52. szám
Megéri hűségesnek lenni
Körkép
  • Đorđe DRAGOJLOVIĆ
  • 2012.08.15.
  • LXVII. évfolyam 33. szám
Facebook

Támogatóink