home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Megemlékezések Vajdaságban
MTI
2019.10.06.
LXXIV. évf. 40. szám
Megemlékezések Vajdaságban

A Vajdaságban több településen is megemlékeztek a mártírhalált halt katonatisztekről

— A magyarság megmaradásának az a titka, hogy „a sok pusztítás, vész után nemzetünk mindig felül tudott kerekedni mindenen” — hangsúlyozta Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke vasárnap Eleméren, Kiss Ernő altábornagy szülővárosában, ahol a 170 évvel ezelőtt mártírhalált halt aradi vértanúkra emlékeztek.

Hajnal Jenő megfogalmazása szerint gyakran hallani, hogy fogy a nemzet, hogy elfogy a délvidéki magyarság, de még mindig vannak elegen, akik kitartanak, és bíznak a megmaradásban.

A napokban több vajdasági településen is megemlékeztek az aradi vértanúkról. Adán 2011-ben állítottak emlékművet Damjanich Jánosnak. Fenyvesi Zoltán, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke a helyszínen a Pannon RTV beszámolója szerint kiemelte: az aradi események jelentősége az, „hogy meg kell, hogy béküljünk néha egymással”. „Vannak ellentéteink, az ellentéteken felül kell emelkedni, és éppen Arad példája az, amikor lehet felemelkedni eseményeken” — fogalmazott. Elhangzott, a hősök példát mutatnak, azt láthatjuk, hogy a szabadságért áldozatokat kell hozni.

Zomborban megkoszorúzták Schweidel József mellszobrát, amelyet 2017-ben állítottak a honvéd vezérőrnagy szülővárosában. Zentán pedig Batthyány Lajos emléktáblájának tisztelegtek az emlékezők. Lázár Vilmos Nagybecskereken született, emlékét 2005 óta a Nagybecskereki Székesegyházban emléktábla őrzi, azóta minden évben koszorúzással és hangversennyel emlékeznek a magyar forradalom hőseire.


A nyitókép illusztráció (Hetnap.rs)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..