Bájity Borisz, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője ünnepi beszédében hangsúlyozta, tanuljunk a múlt eseményeiből, hogy jobb jövő legyen előttünk, és ne történjenek ehhez hasonló tragédiák:

— Ma itt állunk együtt, hogy mély tisztelettel emlékezzünk múltunk legfájdalmasabb napjaira. E jeles alkalommal azoknak a polgároknak az emlékére gyűltünk össze, akik életüket vesztették a gyűlölet és a megtorlás sötét időszakában, amikor az emberiség és annak értékei teljesen elhomályosultak. Az ő történetük, sorsuk és áldozatuk nem csupán a múltunk része, hanem figyelmeztetés és tanulság is a jövő számára. Az 1944/45-ben Vajdaságban élő civil lakosságot brutális támadások érték, különösen a magyarságot. Az áldozatok, akikről ma megemlékezünk, sokszor névtelenek maradtak, jelöletlen tömegsírokban nyugszanak. Az ő történetük és szenvedésük sokáig a feledés homályába merült. Az 1944/45-ös magyarellenes népirtás áldozatai nemcsak méltatlan bánásmódban részesültek, de évtizedeken át a kegyeletet sem kapták meg, amely járt nekik. 1944. november elején ezen a nyugodt, bácskai településen brutális terror vette kezdetét, több mint 250 ártatlan ember esett áldozatul. Fontos, hogy 2013-ban ráléptünk a történelmi megbékéléshez vezető útra, amelynek során a VMSZ kiemelkedő szerepet játszott. Ma, nyolc évtizeddel a tragédia után mi, magyarok itt vagyunk, megfogyva bár, de megmaradtunk. Minden egyes csapás, nehézség csak még erősebbé tett minket, büszkék lehetünk a múltunkra, gyökereinkre és arra, hogy mindezek ellenére itt állunk — mondta Bájity Borisz.

A beszédeket gyászműsor követte, valamint dr. Mészáros Zoltán történész történelmi visszatekintését is hallhatták a jelenlévők:

— Azért jöttünk össze, hogy emlékezzünk az áldozatokra, azonban ahol vannak áldozatok, ott vannak elkövetők is, és ahol elkövetők vannak, ott van rossz erkölcs és rossz minőségű gondolatok tömege. A XIX. század reményteli századnak indult, úgy nézett ki, hogy az emberiség fejlődése végteleníthető, aztán kiderült, tovább nem osztható úgy, hogy mástól ne vegyenek el, és ezért az akkori nagyhatalmak olyan eszméket találtak ki, amelyek később gyilkos eszmékké váltak. A XX. század elejére az emberi élet olcsóvá vált, ezért történt az, hogy Európa népei egymás ellen háborúztak, majd a háború végén, amikor látták, hogy igazi győztes nincs, az úgymond győztesek egy rossz békét kényszerítettek rá a kontinensre, és ebből a rossz békéből még rosszabb erkölcsök és elképzelések származtak. Itt jutunk el az Akácfához és 1944-hez, hiszen akkor a gyilkosok úgy gyilkoltak, hogy meg voltak győződve arról, hogy jó dolgot cselekszenek. Az emlékezés azért fontos, mert nyugalmat hozhat. Ha az emlékezéseinket úgy szervezzük meg, hogy azok gyógyítják a sebeinket, akkor ezek a sebek begyógyulnak, és úgy tudunk emlékezni a múltra, ahogy kell. És a múltra miért kell emlékezni? Azért, hogy ilyen bűnös és gonosz gondolatok ne fogalmazódjanak meg a mi fejeinkben, hogy mi ne váljunk soha ilyen gonosszá, figyeljünk arra, ami körülvesz minket, és lássuk meg ezeket a dolgokat — hangsúlyozta Mészáros Zoltán.

A gyászmegemlékezés végén elsőként a hozzátartozók helyezték el a kegyelet virágait, ezután mások mellett Magyarország szabadkai főkonzulátusa nevében Balogh György konzul, Szabadka Város Önkormányzatának képviseletében Gyivánovity Dániel, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke, a Magyar Nemzeti Tanács részéről Fremond Árpád elnök, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség nevében pedig Sutus Áron elnök koszorúzott.