A múlt hét elején tartotta meg Pécsett tisztújító közgyűlését a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ). Az összejövetelen harmadszorra is Szöllősi Györgyöt, a Nemzeti Sport főszerkesztőjét választották meg a szakmai szervezet elnökévé.
Az eseményt dr. Schmidt Ádám, a HM sportért felelős államtitkára nyitotta meg, aki beszédében a nívós újságírói munka fontosságát hangsúlyozta. A kongresszust köszöntötte még Fábián László, a MOB főtitkára, dr. Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora, Szirmák Botond, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója, Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke.
A tagság újabb öt évre Szöllősi Györgyöt, az AIPS Europe alelnökét, a Nemzeti Sport főszerkesztőjét választotta meg az MSÚSZ elnökének. Az első alelnök Mravik Gusztáv, a Nemzeti Sport képszerkesztője, a második alelnök pedig Csisztu Zsuzsa, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) alelnöke maradt. Az elnökségbe újra bekerült Deák Zsigmond, Moncz Attila, Sörös Jenő és S. Tóth János.
Fotó: MSÚSZ/Cseh Péter: Az összmagyar bizottság (balról jobbra): Kádár Zoltán, Szőcze Árpád, Szöllősi György MSÚSZ-elnök, Dunda György, Aczél Péter László, Szalai Attila, Duducz Tibor. A képről hiányzik a clevelandi Csibi Lóránd
Először jött létre a határokon túli tagokból álló összmagyar állandó bizottság, melynek elnöke Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója, a két alelnöke Aczél Péter László (Erdély) és Szőcze Árpád (Toronto—Berlin—Budapest) lett, tagjai Csibi Lóránd (Cleveland), Duducz Tibor (Felvidék), Kádár Zoltán (Erdély), valamint Vajdaságból Szalai Attila karikaturista, a Hét Nap munkatársa. Az MSÚSZ köztudomásúan kiemelten kezeli és nagyon jelentősnek tartja a külhoni nyitást, így a lassan 800 fős tagság egy részét az elszakított nemzetrészekben élő kollégák alkotják. Megfogalmazódott az az ajánlás, hogy ebben az elnöki ciklusban az egyik közgyűlés helyszíne valamelyik külhoni terület legyen.
Ugyancsak az alapszabályzat módosításával alakulhatott meg szintén állandó jelleggel a szolidaritási bizottság, melynek elnöki tisztségét Kopeczky Lajos, a Telesport nyugalmazott riportere tölti be.
A Magyar Sportújságírók Szövetsége tisztségviselői Eszékre, az NK Osijek új, felavatás előtt álló stadionjába látogattak. A horvát klubnak az akadémia pályáit, öltözőit és irodáit is befogadó otthonát a Magyarrétfalu nevű eszéki városrészben a korábbi mocsaras terület feltöltésével építették, magyar cégek bevonásával. A Kárpát-medence legújabb impozáns futballstadionja 13 500 fő befogadására képes.
A program részeként mutatták be Bodnár Zalán „romantikus, tényfeltáró kalandregényét”, mely a Szerelem és halál Irapuatóban címet kapta. A Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla-programjának támogatásával megjelent könyv az 1986. évi labdarúgó-világbajnokság előtti napokban és alatt játszódik Mexikóban, ahol a magyar válogatott 6:0-s vereséget szenvedett a Szovjetuniótól. Ezt az eredményt lassan négy évtized elmúltával is számtalan mítosz, legenda övezi. A könyvbemutatón részt vett Sallai Sándor, az 1986. évi válogatott játékosa, Disztl Péter, a csapat akkori kapusa pedig videóüzenetben jelentkezett be.
A rendezvényen átadták az MSÚSZ szakmai díjait, és a megszokott sportversenyek sem maradtak el. A sportújságíró-kongresszus jövő évi helyszíne Gyula lesz.