home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Még lehet pályázni!
VITKOVIĆ Aleksandar
2015.06.29.
LXX. évf. 25. szám
Még lehet pályázni!

A köztársasági agrártárca közvetlen támogatásai közül jelenleg a területalapú költségtérítés, valamint a gázolaj-, illetve a műtrágyavásárlás szubvencionálása a legfontosabb és a legidőszerűbb.

— A területalapú támogatás lényege, hogy az állam 6000 dinárt fizet a gazdáknak minden bejegyzett hektár termőterület után azzal, hogy csak 20 hektárra jár ez a térítés. Fontos kiemelni, hogy az illetékesek ezzel egyidejűleg jelentették meg a dízel üzemanyag és a műtrágya vásárlásának támogatását is. A gázolaj vásárlásával kapcsolatban tudni kell, hogy a gazdák hektáronként legfeljebb 60 liter üzemanyagra nyújthatnak be számlát, ami után a minisztérium 3000, azaz literenként 50 dinárt utal vissza a pályázó gazdaságnak. A műtrágya esetében hektáronként 300 kg után jár támogatás, mégpedig kilogrammonként 10 dinár. Így a három támogatás összege eléri a hektáronkénti 12 000 dinárt — mondta a lapunknak adott interjújában Ábrahám Csilla, a hajdújárási Ludaspuszta Térségi Társulás elnöke. Hozzátette, május 1-jétől lehetett pályázni, így azok, akik idejében jelentkeztek, már meg is kapták a pénzt.

— A területalapú támogatást június végéig igényelhetik a földművesek, vagyis még mindig van idő a kérelem benyújtására. Ezt azért emelném ki, mert most már nincs tumultus az Államkincstár ügyfélszolgálatán. Noha a jártas termelők tudják, a kezdő pályázó földműveseknek elmondanám, hogy a szükséges inputanyagokat csak akkor támogatja a minisztérium, ha van róluk számla. Fontos továbbá, hogy azok idei vásárlási elismervények legyenek. Tekintettel arra, hogy az újratermelési eszközök — műtrágya és gázolaj — költség-visszatérítését november 20-áig lehet igényelni, azt javaslom a gazdáknak, hogy az utolsó számla keltezése ne haladja meg a novemberi hónap közepét — figyelmeztet a civil szervezet vezetője.

A szakember szerint sok a hektáronkénti 300 kilogramm műtrágya alkalmazása, főleg azoknál a termelőknél, akik szerves trágyával fokozzák a talaj termőképességét. Már csak azért is vélekedik úgy, hogy a tárca indokolatlanul nagy mennyiségű műtrágya alkalmazását támogatja, mert egyre gyakrabban esik szó a környezetterhelés csökkentésének szükségességéről. Az állattartók az idén is számíthatnak a köztársasági agrártárcára.

— Az állam a sertéstenyésztőknek minden vágójószág után 1000 dinárt fizet, természetesen csak akkor, ha a hízósertés számlát kiállító vágóhídra kerül. A támogatás elnyeréséhez a pályázónak a megfelelő állat-egészségügyi igazolást is csatolnia kell az átvételi elismervényhez. Azt tapasztaljuk, hogy a szarvasmarha-tenyésztők számára még mindig ismeretlen a bikahizlalás támogatási mechanizmusa. A szubvenció elnyerésének alapfeltétele, hogy a vásárolt hízójószág a pályázás előtt legalább hat hónapig álljon a gazda tulajdonában. Természetesen ez nem vonatkozik azokra, akiknek saját borjaik vannak. Ők ugyanis azonnal kérhetik a támogatást. A gazdák 10 000 dinárra számíthatnak jószágonként, és a bikát ebben az esetben is vágóhídra kell adni, az erről szóló átvételi elismervényt — az állat-egészségügyi igazolással együtt — pedig a kérelem átadását követő tizennyolc hónapon belül el kell juttatni az illetékeseknek.

Fontos megemlíteni, hogy csak azok részesülhetnek állami támogatásban, akik nem tartoznak az agrártárcának.

— Lejárt tartozás szerződésszegésből alakul ki. Ilyen lehet például az évekkel korábban jóváhagyott nem visszafizetett hitel vagy az olyan célszerűen igényelt támogatás, amikor a gazda nem teljesítette a szerződésben foglaltakat. Az ilyen gazdaságokat kizárják a támogatási rendszerből. Ennek az értesítési mechanizmusa sajnos még mindig nem megfelelő, ezért vannak olyan termelők, akik nem is tudják, hogy a gazdaságuk zárolva van. Ez általában az állami támogatások kifizetésekor derül ki, hiszen a pályázó a korábbi vétsége miatt már semmilyen segítségben sem részesülhet. Kisebb vétségek esetén előfordult már, hogy a tárca lehetővé tette a tartozás záros határidőn belüli rendezését, de vannak olyan súlyos mulasztások is, amelyeket a gazdák már képtelenek a folyó évben jóvátenni, úgyhogy a következő esztendőig nem számíthatnak sem támogatásra, sem pedig a gazdaságuk életképességét igazoló okirat kiadására — mondta Ábrahám Csilla.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..