A magyarkanizsaiak és a környékbeliek megtöltötték a sportcsarnokot

Március 10-én, három nappal a 65. születésnapja után, az önkormányzat szervezésében a magyarkanizsai gyógyfürdő sportcsarnokában vendégszerepelt a magyar könnyűzenei élet egyik legismertebb előadója, a Kossuth- és Príma Primissima Díj-as Koncz Zsuzsa. Az énekesnő természetesen nemcsak ezekkel az elismerésekkel és kitüntetésekkel büszkélkedhet, hiszen egyebek közt a Francia Becsületrend Lovagja is. A hatalmas termet megtöltő, több mint ezer létszámú közönségnek - melynek soraiban a helybelieken kívül szép számban akadtak a környező községekből valók is - bizonyára eszébe jutott, hogy Koncz Zsuzsa a távoli 1962-ben tűnt fel először a Ki mit tud? vetélkedőn, de annak teljesen felesleges volt utánaszámolni, hány év is telt el azóta. Akik ott voltunk a fellépésén, bizton állíthatjuk, hogy a művésznő hangja, eleganciája és dalainak hatása semmit sem változott az elmúlt évtizedekben. åt és zenekarát (Lengyelfi Miklós basszusgitár, Tiba Sándor dobok, Maróthy Zoltán gitár, Závodi Gábor billentyűs hangszerek, zeneszerző, szövegíró) hallgatva a lelkünk megtelt örömmel, boldogsággal, de megnyugvással is. Itt vagyok, és önök is eljöttek - mondta, mi pedig úgy éreztük, valóban ilyen egyszerű minden, és azon az estén nem kell mással foglalkoznunk, másra gondolnunk.
Sorjáztak a jól ismert régi dalok, például a Jelbeszéd, az Ég és föld között, Valahol egy lány, Kertész leszek, A város felett, de az új zeneszámok is a tavaly megjelent Koncz Zsuzsa 37 címet viselő 37. lemezéről. Ez utóbbiról megtudtuk, szintén a körülöttünk lévő világról szól, a dilemmáról, hogy mi lehetne, mi lehetett volna, és a helyünkről, amelyet mindannyian keresünk. Hogy ez valóban így van, arról meggyőzött minket a Még itt vagyok, a Volt egy jó napom, az Ahogy állnak a csillagok vagy éppen a Hópelyhek című szerzemény.
''Meglátod, rendbe jönnek majd a dolgaink, lesznek még szép napjaink” - énekelte Koncz Zsuzsa, majd a következő szavakkal próbált meg elköszönni a közönségtől: Csak megérjük! A szűnni nem akaró vastaps azonban még kétszer a színpadra szólította, és a jelenlévők búcsúajándékként megkapták a Ha én rózsa volnék és a Miért hagytuk, hogy így legyen? című közismert melódiákat is.

A művésznő és zenekara búcsúzik a közönségtől - Szabó Attila fotója

A koncert utáni sajtótájékoztatón kiderült, a művésznőt elsősorban az emberek szeretete és megbecsülése tartja még mindig a pályán, ami - véleménye szerint - semmivel sem helyettesíthető. Azt is elárulta: vágyott már egy új lemezre, és nagyon örül, hogy a közönség ugyanolyan szeretettel fogadja ezeket a dalokat is, mint a régieket.
- Az utolsó ilyen típusú CD-m 2002-ben jelent meg Ki nevet a végén címmel, de közben készítettem egy verslemezt is. Úgy éreztem, az eltelt nyolc esztendő nagyot fordított az életünk kerekén: ez már egy érettebb világ, amelyhez másképpen kell szólni. Remélem, sikerült.
A beszélgetés során szóba került a bulvársajtó is, pontosabban az, hogyan sikerült Koncz Zsuzsának elérnie, hogy a média a magánélete helyett csak a művészetével foglalkozzon.
- Én egy olyan világban kezdtem énekelni, amelyben a bulvár még nem létezett. Viszont elég sokat jártam Nyugat-Európában, ahol megismerkedtem a sajtónak ezzel a szegmensével is. Amikor nálunk is megjelentek a bulvármagazinok és -televíziók, akkor anélkül, hogy összevesztem volna velük, a tudomásukra tudtam hozni, hogy erre nem vagyok vevő. Az életem az enyém, a dalaim viszont a közé. A dalokról bármikor szívesen beszélgetek bárkivel, de a hálószobatitkaimat nem osztom meg sem a sajtóval, sem a televízióval.
Arra a megjegyzésre, hogy magyar nyelvterületen a mondanivalójuk miatt nagyon jól szólnak ezek a dalok, és a kérdésre, hogy ugyanezt egy-egy fordítás szerint mennyire tudná visszaadni, a következő választ kaptuk:
- Két országban, Franciaországban és Németországban próbáltak a dalaimból lefordítani, és ez részben sikerült is. Franciaországban úgy nyertem meg egy fesztivált, hogy a Valahol egy lányt magyarul adtam elő. Van a daloknak egy olyan dinamikájuk, metakommunikációjuk, amelytől ha nem is az igazi tartalmukat, de valami nagyon lényegeset át tudok belőlük adni a közönségnek. De vannak olyan magyar dolgok is, amelyeket nem lehet átültetni idegen nyelvre. Ilyen például A Kárpáthyék lánya. Számtalan helyen próbálták lefordítani, de sem Kelet- és Nyugat-Németországban, sem Ausztriában nem boldogultak vele. Valószínűleg ezért nem jutott nekem eszembe soha, hogy ne az anyanyelvemen énekeljek. Nekem tetszik ez a kis kör, melyben ,,bennrekedtem”.
''De itt az a hely, hol nem tűnik el
az a dal, ami rólunk szól, ha rólunk szól.”
(Még itt vagyok)