home 2024. április 17., Rudolf napja
Online előfizetés
Még a takarásban várakozás is élvezet
Bíró Tímea
2023.01.29.
LXXVIII. évf. 4. szám
Még a takarásban várakozás is élvezet

Nem túlzás azt állítani, hogy angyali szépségével gyorsan magára vonja a néző tekintetét. A bácskertesi Dienes Blanka jelenleg a Soproni Petőfi Színház deszkáin próbálgatja a szárnyait. Szurkolunk neki, várjuk haza, és ha már nem látjuk, legalább olvassuk őt.

* Ruhamodellező szaktechnikusnak tanultál, majd következett a színművészet az újvidéki akadémián. Szerettél varrni, de a színház elcsavarta a fejed?

— Gyerekkoromban nagyon sok minden érdekelt. Amikor tizennégy éves voltam, fogalmam sem volt, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek. Már kislányként is szerettem szerepelni, színpadon állni, de soha nem volt egyértelmű számomra, hogy ott kell lennem. Nagyon örülök, hogy végül lett egy ruhamodellező végzettségem is. Hiszen azt a tudást végül kamatoztathattam az akadémián, a Tanyaszínházban is, és bármilyen helyzetben, amikor elszakad a cérna. Mindig lesz mihez nyúlni az életben, csak tű és cérna kell. Tizenkilenc éves koromban még nem tudtam, mi a színház. Hittem róla valamit, ami aztán folyamatosan alakult át az akadémián töltött évek alatt, sőt azután is. De azt hiszem, engem a kíváncsiság hajtott, amikor beiratkoztam a színész szakra: Mi történhet ott bent? Hogy nyúl hozzá a színész egy szerephez? Emlékszem az akkori gondolataimra. Végül is igen, a színház nagyon csábító volt számomra.

* Most mit hiszel róla? Hogyan éled meg a színházat, miért fontos?

— Azt hiszem, hogy rengeteget tanulok tőle. Helyzetekről, kapcsolatokról, figurákról, emberekről, állapotokról, érzésekről, magamról, egy csomó mindenről. Nagyon hosszú a lista. Olyan dolgokat fedezek fel magamban a színpadon, amelyekről nem tudtam, hogy bennem vannak. Minden alkalommal kihívások elé állít, melyekbe van, hogy fejest ugrok, olykor pedig félek beléjük mászni. Az, hogy miért fontos, nagyon nehéz kérdés, mert mindenki számára más, és más értelmet ad neki. Időről időre nekem is változik, hogy miért. Folyton találok benne valamit. Persze van, hogy nem azt, amit kerestem, de kapok tőle mindenfélét. Mindig fontos volt, ma is az, és fontos is lesz. Mindig kap tőle az ember valamit, amit aztán el tud tenni magában.

* Hogy érezted magad az Újvidéki Színházban?

— 2018-ban kaptam az első szerepemet az Újvidéki Színházban. Akkor voltam harmadéves az akadémián. Hadar Garlon Mikvéjében Tehilát játszottam, az volt az egyik kedvenc szerepem. Szerintem egy nagyon jól sikerült női darab lett. A kolléganők egytől egyig remekül alakítottak benne. Sok nagy és szép feladatot kaptam az előadásokban. Szerencsésnek érzem magam, hogy lehetőségem volt több rendezővel is együtt dolgozni már akadémistaként is az Újvidéki Színházban, és szakmailag fejleszteni magam. Mindig egy meghatározó időszak marad számomra az ott eltöltött három év.

* Nagyon szép alakításod volt az Anna Kareninában Kitty karaktere. A nézőtérről úgy tűnt, hogy élvezed ezt a szerepet. Jól éreztem?

— Köszönöm szépen! Igen, nagyon a magaménak éreztem. Eddigi munkám során talán az volt a legjobb próbafolyamat, amelyben részt vettem. Minden színészkollégámnak kívánom, hogy legyen részük hasonlóban. Kőkemény próbák voltak. Igazi érzelmi hullámvasút. Emlékszem, voltak olyan próbanapok, amikor hullafáradt voltam, de mégis annyira feltöltött, hogy alig vártam a folytatást. Örülök, hogy megismerhettem a rendezőt, Dejan Projkovskit, és együtt dolgozhattunk. Magát a regényt is kedvelem, Kittyt pedig a megtestesítése közben szerettem meg igazán. Imádtam létezni az előadás díszletében, nagyon jól éreztem magam a jelmezekben. Sokszor játszottuk mindenfelé. Minden egyes alkalommal belesajdultam, a szó legjobb értelmében, hiszen nem tudtam, és szerintem nem is lehetett nem teljes szívvel és lélekkel, mindent beleadva eljátszani. Egyik alkalommal, amikor az Újvidéki Színházban játszottuk, már nem tudom, hányadjára, az egyik jelenetben nyílt színen kiugrott a vállam. Ijedtemben gyorsan kirohantam a színfalak mögé, és abban a hatalmas adrenalinban visszarántottam a helyére. Az egész csak egy pillanat volt, és már szaladtam is vissza a következő koreográfiára. Fel sem fogtam az egészet, amíg ki nem mentem az öltözőbe, ott viszont össze kellett kapnom magam, mert az előadás folyt, és hátravolt még egy egész felvonás. Hál’ istennek, nem lett utána semmi gond a vállammal, és sikeres volt az aznap esti Anna Karenina is. Élveztem minden percét, még a takarásban való várakozást is. Szeretem bentről figyelni az éppen színen lévő kollégákat. Hallgatni a közönség reakcióját. A legjobb a fagyott csend volt, amikor harapni lehetett a levegőt. Olyan energiákat mozgattunk meg a teremben, hogy mindenki magáénak érezte a történetet. Ezt éreztem, és egy csomó hasonló visszajelzést kaptam az előadásról. Ez óriási elismerés, ha hatással vagyok egy-két emberre a játékommal.


Fotók: Szita Márton 

* Hogyan lépett az életedbe a Soproni Petőfi Színház? Jól fogadta a társulat a fiatal vajdaságit?

— Tavalyelőtt nyáron a barátommal úgy döntöttünk, hogy Sopronba költözünk. Munkát kerestem, és a Soproni Petőfi Színház szerződtetett. Így lettem a legfiatalabb társulati tag. Eleinte még minden idegen volt számomra, rengeteg új embert ismertem meg, de a társulat megkönnyítette a beilleszkedést. Igyekszem itt is a legjobbat kihozni magamból a munka során.

* Miben más a soproni színjátszás, mint az itthoni?

— Ami például más, vagy nemigen tapasztaltam otthon, és éppen most aktuális is, hogy napi többször is előadunk egy darabot. Nemrég a Lúdas Matyit mutattuk be, napi háromszor játsszuk. Már több ezer gyerek látta, nagyon hálás közönség, és mondhatom, hogy a legkritikusabbak, de ők tudnak örülni ennek a varázsnak a legjobban. Minden alkalommal feltöltődve megyek le a színpadról, nagyon sokat tudnak adni nekem. Imádni valóak! Színes a repertoár: mesejáték, dráma, zenés darabok, komédia. A próbák ugyanúgy kemények. Mindannyian egy közös célért dolgozunk, hogy összehozzunk egy szerethető, élvezhető, jó előadást, és továbbra is legyenek telt házas estéink.

* Van kedvenc színházi műfajod, olyan, amelyben leginkább Blanka lehetsz?

— Az a helyzet, hogy nem tudnék kiemelni egyetlen műfajt sem, mely a kedvencem. Néhányat már kipróbáltam, és mindegyikben igyekeztem nem Blanka lenni. Mindig azzá akarok válni, akit a szerep megkíván. Azt tudom, hogy a tánc- vagy a mozgásszínházat nem nekem találták ki. Nagyon rá tudok feszülni egy koreográfiára, és ha szemben találnám magam ilyen feladatokkal, inkább az jönne le, hogy Blanka küzd a lépésekkel és az emelésekkel, nem pedig a karakter létezése a lényeg a színpadon. De igyekszem fejleszteni magam ezen a téren is. Ha nem szerepet kell építeni vagy figurát megformálni, akkor egészen komfortosan tudom magam érezni a színpadon, akkor, amikor Blanka énekel. Főleg Disney-t! Nagy álmom, hogy egyszer magyar szinkronhangja legyek egy Disney-karakternek. Ebben a műfajban még nincs tapasztalatom, de nagyon boldoggá tenne egy ilyen lehetőség.

* Láthatunk még téged a vajdasági színpadokon?

— Őszintén remélem, hogy igen. Szerintem lesz még erre alkalom. Nem tudom pontosan, milyen formában, de összehozható. Egyébként a Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház koprodukciója, a Két úr szolgája látható lesz Zentán, ebben én alakítom Clarice kisasszonyt. Úgyhogy lehet, nem is olyan sokára nyomom majd az otthoni deszkán is.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..