Mivel Vajdaságban még legalább tizenöt önkormányzati tulajdonban lévő rádió, illetve televízió van, mely magyar nyelven is sugároz, megkérdeztünk néhány szerkesztőt, hogyan vélekedik a magánosításról. Riportunk végén a Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottságának elnöke egy esetleges megoldás lehetőségét is felveti.

A Lukijan Mušicki Művelődési és Tájékoztatási Központot (MTK) művelődési intézményként 2006-ban alapította a temerini községi képviselő-testület. Az intézménynek, ahogyan az elnevezése is mutatja, két „szektora” volt, a művelődési és a tájékoztatási. Az utóbbi az 1971 óta létező Temerini Rádió tevékenységét és vagyonát ölelte fel.

A privatizációs, illetve a tömegtájékoztatási törvény sem ad választ arra a kérdésre, hogyan magánosíthatóak ezek a központok, amelyek a jogállásukat tekintve művelődési intézményként tevékenykednek. Mindenesetre ez lehetővé tette, hogy a temerini MTK magánosítási indítványát ne adják be a megszabott határidőben, vagyis 2014. szeptember 15-éig.

Mivel időközben megváltozott a temerini községi vezetőség összetétele, az alapító új jogi személyt hozott létre, a Temerini Művelődési Központot, melyhez a művelődési hatáskör került, így a Lukijan Mušicki MTK jelenleg kizárólag rádióként működik. Azaz most már privatizálható — derül ki Ágoston Mária leveléből.

A Temerini Rádió a 93,5 MHz-en, ötven kilométeres vételkörzetben juttatja az éterbe a magyar és a szerb nyelvű adását. A napi hatórás magyar műsort négy újságíró (közülük kettő állandó, kettő pedig határozott időre szóló szerződéssel dolgozik) és egy műszaki munkatárs készíti, valamint nyolc bedolgozó kolléga segítségére is számítanak. 

Milovan Balaban, a temerini községi tanács oktatási megbízottja a Magyar Szónak elmondta, a község irányítói azt szeretnék, ha a Temerini Rádió a magánosítás után is kétnyelvű maradna, és mindent megtesznek, hogy az ott dolgozók megőrizzék az állásukat. Ágoston Mária viszont azt állítja, hogy „a jelenlegi községi vezetőség semmit sem tesz azért, hogy a rádió megmaradjon kétnyelvűnek, sem azért, hogy munkaviszonyban maradjanak a szerkesztőségek alkalmazottjai”. Hozzáteszi azt is, hogy az alapító semmilyen formában sem működik együtt a privatizálás előtt álló intézménnyel, az új tulajdonosnak pedig nyilvánvalóan nem lesz érdeke a magyar nyelvű közszolgálati műsor fenntartása. 

— Viszont úgy gondolom, hogy az MNT-nek, illetve a megfelelő bizottságának nem arra kellene helyeznie a hangsúlyt, hogy mi történik majd a magyar nyelvű szerkesztőségekkel a privatizációs eljárások lezárása után, inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy miképpen privatizálják e médiumokat. Arra van szükség, hogy a Magyar Nemzeti Tanács minden törvényes lehetőségével élve hatékonyan segítse a magyar műsorokat is sugárzó rádiókat most, a július 15-éig tartó időszakban. Ezt a támogatást a Magyar Nemzeti Tanács részéről eddig sajnos nem érzékeltem, de remélem, ez önöknek köszönhetően változni fog — írja levelében a temerini művelődési és tájékoztatási központ igazgatója.

A lelkes mindenes

Zséli Ágnes a törökbecsei rádió magyar adásának mindenese: ő a szerkesztő, a fordító, a hírolvasó, a hangmérnök, ő válogatja a zenét... Sőt, még az eseményeken is ő vesz részt, hogy hírt adjon róluk a hallgatóinak. Emellett a helyi lapnak és a kábeltelevíziónak is készít beszámolókat.

— A magánosítással kapcsolatban pesszimista vagyok — nyilatkozta. — Sok hallgatóm van Vajdaság-szerte, ők egy nagy család, mely felbomlana, ha a magyar nyelvű adás elhallgatna. Ezt az állításomat arra alapozom, hogy a kétórás élő műsorba gyakran negyven hozzászólót is bekapcsolok. Úgy tudom, vevő vagy érdeklődő még nem jelentkezett, egyelőre mindenki teszi a dolgát, senki nem beszél semmiről, talán abban reménykedünk, hogy valamilyen csoda folytán túléljük a magánosítást.

A Törökbecsei Rádió magyar adása a 106,1 MHz-en fogható heti tizenkilenc órában: hétfőtől csütörtökig 20 és 24 óra, vasárnap pedig 16 és 19 óra között.

— Mindenről beszámolok, ami a kis közösségünkben történik. Igyekszem a munkámat a lehető legjobban végezni. Műsoridőben a stúdióban dolgozom, de egyébként is sokat vagyok bent a rádióban, hogy kitöltsem a teljes munkaidőmet. A szabadságomat nem veszem ki, és beteg sem lehetek, mert nincs, aki helyettesítsen. Véletlenül kerültem a médiába, 2012-ben vettek fel határozatlan időre a Törökbecsei Rádióba, és itt is szeretnék maradni. Leginkább attól félek, hogy senkinek sem kellünk majd, és az ajtónkra lakat kerül. Egy tulajdonos pedig azt csinálhat velünk, amit akar. Tudom, hogy öt évig nem változtatható a műsorséma, de mi lesz utána?

Aggodalom és bizakodás

A topolyai helyzetről Huszár Attila, a helyi tájékoztatási közvállalat megbízott igazgatója beszélt nekünk:

— A Topolyai Tájékoztatási Közvállalatot 2001 decemberében alapította Topolya község képviselő-testülete. Előbb helyi jellegű újságokat adott ki, majd 2003-ban elindította az Express Channel kábeltelevízió kísérleti adása. 2004-ben a Tartományi Tájékoztatási Titkárság pénzügyi segítségével és Kishegyes Község társalapításával megkezdte működését a Közép-Bácskai Regionális Rádió, vagy röviden a Régió Rádió. 2006-ban a törvényi rendelkezések értelmében a cég abbahagyta az újságkiadást. A 2008-ban kiírt frekvenciapályázat nem irányzott elő regionális rádióadót a topolyai község területére, így a rádió helyi jellegű műsorsugárzóként, csak a Régió Rádió nevet használva folytathatta tovább a tevékenységét.

A rádió szerb és magyar nyelven sugározza műsorait, heti harminc-harminc perc erejéig pedig szlovák és ruszin nyelvű adása is van. A tévével közös szerkesztőségben négy újságíró heti negyvenórányi magyar műsort készít, mely elsősorban tájékoztató jellegű, de szerepelnek benne szórakoztató tartalmak is. A közvállalat pénzelésének nagy részét Topolya község vállalja, a többi saját bevételből (reklámból, fizetett riportokból stb.) és pályázati forrásból származik.

— Ami a privatizációt illeti, várhatóan egy 7-8 éve húzódó folyamat végéhez érkezünk az év folyamán. Az eddig végbement magánosítások nem sok jót hoztak a médiával foglalkozó cégek számára, ezért némi aggodalommal tekintünk az elkövetkező időszakra. A törvényben szereplő garanciáknak elegendőeknek kell lenniük a magyar műsorok fennmaradásához, kivéve ha az új tulajdonos valamilyen módon nem játssza ki őket. Reméljük, az MNT és Topolya község mint az eddigi tulajdonos figyelemmel kíséri majd az ügyet, hogy az esetleges nehézségek felmerülésekor még idejében intézkedni tudjon.

A falusi emberek rádiója

A Nagybecskereki Rádió (103,6 MHz) napi egyórás magyar adását faluhelyen hallgatják a legtöbben.

— Nem tudjuk, mi lesz a rádiónkkal, de a hiánya mindenképpen érezhető lenne, mert Közép-Bánátban rajtunk kívül csak az Újvidéki Rádió szól magyarul — vázolta a helyzetet Molnár Aranka szerkesztő. — Az utóbbi években gyakran váltottunk igazgatót, a mostani alig egy éve van nálunk, és tőle szinte semmilyen információt sem hallunk arról, hogy érdeklődik-e valaki irántunk. A rádiónk egyébként a szerben és a magyaron kívül szlovák és román nyelvű műsort is sugároz.

A magyar adást két újságíró szerkeszti, a bedolgozó munkatársaink lassan elhagytak bennünket, mert nem tudtuk fizetni a tiszteletdíjukat. Nem tudom, ezt a napi egy magyar órát mennyire lehet még leépíteni, de mi folytatni szeretnénk, mert úgy érezzük, szükség van rá. Gyakran szembesülünk vele, hogy ez a műsoridő kevés, hiszen sok településről kell tudósítanunk. Egy kis jóakarattal, összefogással talán meg lehetne menteni a magyar műsort, hiszen akár egy civil szervezet is üzemeltethet rádiót.

Van megoldás?

Németh Ernő, az MNT Tájékoztatási Bizottságának elnöke úgy véli, az elektronikus média már most megérett az újraszervezésre. És mi lesz a privatizáció után?

— A legégetőbb kérdés jelenleg az önkormányzati rádiók és tévék magánosítása. Hivatalosan még meg sem kaptam a kinevezésemről szóló végzést, amikor már elkezdtem a témával foglalkozni. Elsősorban az érdekelt, hogy önkormányzati tulajdonban lévő tájékoztatási eszközökben hol van még magyar adás, milyen időtartamban, és hány fős szerkesztőségek készítik a műsort. Tizenöt ilyen rádiót és tévét találtam. A legtöbbjükkel sikerült kapcsolatba lépnem. Elkészítettem egy kérdőívet, melyet mindenhová elküldtem, hogy átfogó képet kapjak. Elmondhatom, hogy sajnos lesújtó adatok érkeztek. A legtöbb rádióban egy ember készíti az adást külső munkatársként, jobb esetben fő állásban. Még a magyar önkormányzatokban sem sokkal jobb a helyzet: a szerkesztőségekben 3-4 főnél sehol sincsenek többen. Nincsenek külön szerkesztők, újságírók, zenei munkatársak. A Szabadkai Rádió kivétel, mert ott papíron, a vidéki tudósítókkal együtt, a munkatársak száma tizenegy. Az elektronikus médiát valójában már most újra kellene szervezni az alapoktól, pedig a privatizációra még nem is került sor.

Hogy mi marad a magánosítás után? Tartok tőle, hogy pusztaság. A kollégák még egyetlen médiumban sem tudják, pontosan mi vár rájuk. Megveszi valaki a médiavállalatukat, vagy ők kapják meg a részvényeket? Fennmaradhat-e tartósan a magyar nyelvű adás, vagy az ötéves moratórium után utcára kerülnek? Esetleg még korábban? Egy országban, ahol a gazdaság romokban hever, hogyan éljen meg a piacon egy kisebbségi szerkesztőség? Például Temerinben a kollégák arra panaszkodnak, hogy nemhogy segítséget nem adnak nekik, inkább olyan döntéseket hoznak, amelyek miatt még kilátástalanabb helyzetbe kerülnek.

Rengeteg gond van tehát, de látok megoldást. Szerintem a stúdiók önállóságát megőrizve magyar körzeti rádiók hálózataként kellene újjászervezni az elektronikus tájékoztatásunkat. Együttműködve erősebbek és hatékonyabbak lennénk. Készítek egy dokumentumot, melyben megoldási javaslatokat sorolok fel, hogy hogyan lehetne egy jól szervezett tájékoztatási hálózatot viszonylag olcsón működtetni. Talán egy tanácskozásra is sor kerülhetne ebben a témában az MNT égisze alatt. Remélem, hogy lesz fogadókészség, és sikerül megoldást találnunk a gondra, hogy ne szűnjön meg a helyi tájékoztatás, és a magyar hang ne némuljon el a vajdasági éterben.