Az egykori Jugoszláviában sem volt ritka a labdarúgó-szurkolók közötti leszámolás. Általában a különböző nemzetiségű csapatok leghűségesebb követői között folytak ádáz harcok, melyek 1990. május 13-án csúcsosodtak ki igazán, amikor a zágrábi Maksimir stadionban néhány perc elteltével megszakadt a Dinamo és a Crvena zvezda összecsapása.
A két tábor egymásnak esett, a Dinamo-drukkerek felgyújtották a jugoszláv zászlót, a Zvezda fenegyerekei pedig mindent összetörtek, ami a kezük ügyébe került. Sokak szerint ez az esemény volt az ország szétesésének előszele.
Szerbia önállósulásával is folytatódtak az ekkor már azonos nemzetiségű drukkerek közötti leszámolások, melyek gyakran halálos áldozatokat követeltek. 1999-től napjainkig csaknem húsz szurkoló hunyt el a különböző erőszakos cselekmények következtében. Időközben sokukról kiderült, hogy nemcsak egyszerű szurkolók voltak, hanem az alvilágban közismert egyének, akik igencsak otthonosan mozogtak a kábítószer, a fegyverek és egyéb törvénytelenségek világában.
A szurkolótáborok hatalma egyre csak nőtt, és a vezetők szép lassan megpróbáltak beszivárogni a mindenkori hatalom köreibe is. Letartóztatásokról, enyhének nevezhető börtönbüntetésekről hallottunk ugyan, viszont úgy tűnik, hogy a szurkolótáborok erejét ezek az intézkedések egy cseppet sem tépázták meg. Október 13-án a Partizan csapatának egyik, egyébként a rendőrség számára már ismert, korábban kábítószer-kereskedelem és jogtalan fegyverbirtoklás miatt ötéves börtönbüntetésre ítélt, de a büntetést állítólagos betegségére hivatkozva soha le nem töltő vezérszurkolója vált maffialeszámolás áldozatává.
Szerbiában bevett szokás, hogy a meggyilkolt szurkoló arcképét ábrázoló mezben futnak ki a játékosok a soron következő bajnoki mérkőzésen. Így tettek a Partizan focistái is a Voždovac ellen játszott találkozó előtt, holott ők is, illetve a klub vezetői is tisztában voltak vele, valójában kinek a fotóját hordják a szívük alatt. A csapat egyik játékosa kijelentette: utasítást kaptak, hogy a pólót magukra kell húzniuk.
Sajnos vannak olyan erők, amelyeknek a klub vezetősége sem mer nemet mondani; amelyek a gyenge teljesítmény miatt egyszerűen letépik a játékosokról a mezt; amelyek az igazi szurkolók közé vegyülve életről-halálról döntenek. Egyelőre még csak a stadionokban, illetve azok környékén... Az a legszomorúbb, hogy valaki(k)nek ez az állapot tökéletesen megfelel. És ezek nem mi, igazi szurkolók vagyunk.
Kattintson az alábbi képre, és olvassa el a szerző adatlapját is:
Tóth Tibor
