home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Martonosi tervek, remények
Tóth Tibor
2016.02.15.
LXXI. évf. 6. szám
Martonosi tervek, remények

Martonost az utóbbi időben a májusi borzalmas gyilkosság és a migránsáradat miatt emlegette leggyakrabban a sajtó. A faluban még emlékeznek ezekre az időkre, az idő kereke azonban forog tovább, újabb és újabb kihívások, feladatok várnak mind a település vezetőségére, mind a lakosaira.

Az áldatlan anyagi helyzet rányomta bélyegét a tavalyra tervezett beruházásokra is. A főutcát a múlt évben szerették volna felújítani, a pénz egy része rendelkezésre is állt, a közbeszerzési pályázatok vontatottsága miatt azonban ez a munkálat az idei esztendő tavaszán kezdődhet meg.


Szabó Attila felvételei

— A Kishomokon lévő tanyasi iskolára új tetőcserepek kerültek, amiért köszönet jár a Potisje Tondach vállalatnak, valamint zúzott kővel szórtuk le az Ivan Milutinović utcát. A labdarúgópályánál vizesblokkot hoztunk létre, 500 méter hosszan gyalogjárdát javítottunk a faluban, befejeztük a helyi közösség épületének szigetelését, legutoljára az épület bal szárnya maradt, de tavaly ezzel is végeztünk. A főutcán és a réten lévő csatornát kitisztítottuk, a faluban négyszáz fát ültettünk el. Harminchárom utcánk van, melyből kevés van aszfaltozva. A korábbi törvény — mely szerint a határ menti településekbe valamikor nem volt szabad beruházni — levét isszuk még ma is. Több utcán állami vállalatok hatalmas munkagépei közlekednek, melyek feltörik a betont, de nem tudunk velük mit csinálni. Hétmillió dinárból gazdálkodunk, ebből próbáljuk megoldani a gondokat. A helyi közösség belső renoválása tavaly teljesen befejeződött, csupán a homlokzat felújítása maradt, melyet már tavaly szerettünk volna elvégezni, de anyagiak hiányában nem sikerült. Remélem, az idén több pénzünk lesz, és sor kerül rá, ahogy a kishomoki iskola homlokzatának felújítására is, majd pedig az utcák aszfaltozása következhet. Erre nagy szükség van Martonoson és Kishomokon is. Megkérném a lakosokat, hogy a saját háza előtt mindenki egyengesse el a zúzott követ, tömje be a lyukakat, és az esővizes árkokat is tartsa karban — mondta Horváth Gergely, a martonosi helyi közösség tanácsának elnöke.

Sajnos Martonosról is elvándorolnak a fiatalok, így a település jelenleg mintegy 1700 lelket számlál. A faluban öt nagyobb paprikafeldolgozó működik, ahol a helybeliek közül valamennyien munkaviszonyban vannak. A martonosi földek harmad-, negyed- és ötödosztályúak, így a földművesek sem nagyon gazdálkodhatnak. Korábban a magyarkanizsai gyárakban sok martonosi dolgozott, akkor a helyi járulékból befolyt összeg is jóval nagyobb volt a mostaninál. A tanácselnök elmondta, hogy rengeteg a munkanélküli, de sokan nem is akarnak dolgozni, mivel a szociális segély majdnem annyi, mint amennyi a fizetés lenne, és még dolgozni sem kell érte.

Új köntösben a székház

A helyi közösség épületének bal oldalán kapott helyet a Šaran-Ponty Horgászegyesület. Az ízlésesen berendezett klubhelyiség jelentős változáson esett át 2015-ben: teraszt építettek, közmunkával bevezették a padlófűtést, bútorzatot készítettek. A klubtagok számára házibajnokságot rendeztek, teljesen ingyen és bérmentve, sőt a versenyzőknek reggeli, ebéd és ital is járt. Az egyesület több eseményt szervez a faluban. Ilyen például az augusztusi Nemzetközi halászléfőző verseny, az ötnapos és az egynapos Festőtábor, a Körömpörköltfőző verseny. A Festőtábor keretében az idén egy szobrászt is szeretnének vendégül látni, akinek az alkotása a helyi közösség épülete előtti parkban kapna helyet. A festményeket pedig eladnák, hiszen valamiből pénzt kell szereznie az egyesületnek. Guti János, a horgászegyesület elnöke elmondta, hogy csak úgy lehet gazdálkodni, ha önerőből tesznek valamit ezért, hiszen a kiadott horgászengedélyek után az országos szövetség olyan kevés pénzt juttat vissza, hogy az a villanyáram költségeinek fedezésére sem elég.

— Egyesületünk száz tagot számlál. Mindössze tizenkét 18 év alatti tagunk van, a fiatalságot ugyanis lefoglalják a modern technika vívmányai. Próbálkoztunk már tömegesítéssel, az iskolában előadást tartottunk, de nem volt érdeklődés a fiatalok részéről. A halállomány csökken, mindannyian tudjuk, mi folyik, de nem tudunk mit tenni ellene. Hobbiszinten működünk, de az a lényeg, hogy létezünk. Készülünk a festőtáborokra meg a többi idei rendezvényre, és tovább szépítgetjük, csinosítjuk a székházunkat, bővítjük a bútorzatot — vázolta a terveket Guti.

Összefogva több érhető el

A Testvériség Művelődési Egyesületet fél éve Szél János irányítja. A helyi közösség és a község segítségével a korábbi adósságokat sikerült törleszteni, úgyhogy az intézmény tiszta lappal kezdhette meg a 2016. évet.

Az egyesület több csoportból áll, az összlétszám 60-100 tag. Aktívak a néptáncosok (a Pitypang kiscsoport, a Gyöngyvirág középső csoport és az egyetemistákból álló Ördögszekér), a Tiszavirág kézimunka-szakosztály, a Hagyományőrzők, valamint a Búzavirág leánykórus. Az asszonykórus újra működik, három próbán már túl is van, jelenleg az oromhegyesi Gazdag Ág elnevezésű szemlére készül.

— Fontosnak tartjuk, hogy minden csoportot hozzáértő szakemberek vezessenek. Próbálunk citera- és hangszerkészítő csoportot is indítani. Bemutatnánk a gyerekeknek a hangszerkészítést, abban reménykedve, hogy majd elnyeri néhányuk tetszését. Főleg az általános iskola és az óvoda felé fordulunk, hiszen középiskolás korukban már nehezebb összehozni a fiatalokat. Főleg lányok látogatják az egyesületet, a fiúk kevésbé aktívak. Számukra is ki kellene találni valamilyen Martonossal kapcsolatos foglalkozást. A művelődési házunk egy kissé lepusztult állapotban van, de használható. Van udvarunk, egy nagytermünk és egy próbatermünk, fűthető helyen tartjuk a próbákat — mondta Szél János.

Az egyesület tagjai rendszeresen fellépnek a falu rendezvényein, a többi közt az I. Néptáncfesztiválnak adtak otthon, de a környék jelentősebb eseményeire is ellátogatnak, például a kispiaci Nemzetek Főzőversenyére, az oromhegyesi Traktorfesztiválra, sőt, a hat testvértelepülés rendezvényeire is. A Búzavirág leánykórus és az Ördögszekér néptánccsoport Záhonyban a nemzeti összetartozás napján képviselte a községet. A Tiszavirág kézimunka-szakosztály szép eredményekkel tért haza a MIRK-ről, a közelmúltban a magyarkanizsai városházán nyílt meg egy kiállítása. Az egyesület vezetői fontosnak tartják, hogy a többi civil szervezettel közösen valami maradandót alkossanak, hiszen úgy tartják, kevés ember munkája nem látványos, összefogva viszont sokkal több érhető el.

— Tavaly nagy sikert aratott a Kölyökklub, mely a jelenleg Maradékon dolgozó Losonc Szintia tanítónő ötlete alapján jött létre. Rendkívül kedvező fogadtatásra talált mind a szülők, mind a gyerekek részéről, így a nyáron mindenképp lesz ismét Kölyökklub. Terveink szerint kéthetes nyári tábort szerveznénk, melyen a gyerekek többféle foglalkozással ismerkednének meg. Önkéntes előadókat keresünk, akik szeretetből vagy hobbiból eljönnének, és a gyerekeknek átadnák a tudásukat. A tábor pontos programja még nem alakult ki, hiszen csakis olyasmivel szeretnénk foglalkozni, ami érdekli a gyerekeket. A tábor keretében lehetne gyalogtúrázni a Tisza mentén, festeni, horgászni, tartalmasan eltölteni az időt — mondta az elnök.

A falu vezetői a községgel való kiváló együttműködés mellett nagy figyelmet fordítanak a hat testvértelepüléssel való minél szorosabb kapcsolat ápolására is. Bátorkeszivel várhatóan az idén írják alá a testvértelepülési szerződést. Ezzel a felvidéki faluval egyébként az Európa a polgárokért pályázat keretében az Egység a sokféleségben elnevezésű projektummal már sikeresen szerepeltek közösen.     


Kattintson az alábbi képre, és olvassa el a szerző adatlapját is:
Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..