E különleges eset „igazságtartalmának” a megítélésekor több tényezőt is figyelembe kell vennünk. Például a csodák lehetőségét, az evangéliumok állításait, valamint azok valódi jelentését, és nem utolsósorban a szövegeket értelmező tudósok vallási álláspontját.

Máté szerint Mária a Szentlélektől fog gyermeket foganni (Mt 1, 18—20), Lukács pedig azt mondja Jézus leendő anyjának: „a Magasságbeli ereje borít be árnyékával” (Lk 1,35). Némely értelmezés szerint e kijelentések egyike sem zárja ki a természetes nemi érintkezés lehetőségét, hiszen az evangélisták csupán azt akarták jelezni, hogy Isten jelen volt Jézus fogantatásakor. Ezt az álláspontot részben hitelesíteni lehet egy ószövetségi idézettel: Éva, miután megismerte Ádámot, és megszülte Káint, így szólt: „Isten segítségével embert hoztam a világra” (Ter 4,1).

Egyszersmind több meggyőző bizonyíték szól amellett, hogy a két evangélista valóban szó szerint értette Jézus szeplőtelen, vagyis emberi közreműködés nélküli fogantatását. Sokan talán a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy az evangéliumokban szereplő görög parthenosz szó, melyet többnyire szűznek fordítanak, eredetileg olyan lányra vonatkozik, aki már ivaréretté vált, de nem jelenti azt, hogy még soha nem volt nemi kapcsolata. A szöveg összefüggésből azonban egyértelmű, hogy az evangélisták a szó általánosan elterjedt értelmében használják a szűz megjelölést. Például amikor Gábriel arkangyal bejelenti Máriának, hogy gyermeke lesz, akkor ő csodálkozva megkérdezi: „Hogyan válik ez valóra amikor férfit nem ismerek?”(Lk 1, 34)

Lukács szűznek nevezi Máriát, aki Józsefnek a jegyese (Lk 1, 26). A judaizmusban az eljegyzést könnyűszerrel felbonthatták, ha kiderült, hogy a menyasszony már nem szűz. Ezért József is el akarta bocsátani Máriát, amikor megtudta, hogy várandós, és csak akkor állt el a szándékától, amikor az angyal a tudtára adta, hogy a menyasszonya szeplőtelen (Mt 1,18—20).

A judaizmusban a szűznemzés fogalma ismeretlen. Ennek a jelenségnek még a lehetősége sem merül fel azokban a bibliai legendákban, amelyek meddő anyák csodálatos gyermekáldásáról szólnak. Ezek a történetek minden bizonnyal hatottak a Jézus születéséről szóló evangéliumi elbeszélésekre. A szűznemzés gondolata meglehetősen el volt terjedve a görög—római világban. Több földi uralkodóról is úgy tartották, hogy egy földi anya és egy istenség nászából származik.

Az evangéliumok azonban egyértelműen kizárják bármiféle isteni antropomorfizáció lehetőségét, amikor a Szentlélek leszállásáról és Isten „erejéről” beszélnek, mely „beárnyékolja” Máriát, ráadásul minderről a héber szentírás nyelvezetéhez sok tekintetben hasonló stílusban írnak. Az említett szavak egyik előzményének tekinthető például a héber sekina szó által jelölt fogalom, mely Isten földi jelenlétére vonatkozik.

Tehát egyértelműen leszögezhetjük, hogy az egyház tanítása, a hagyomány és az erre támaszkodó korai keresztény tanítás alapján is Mária valóban „férfit nem ismerve” került áldott állapotba, és szülte meg Isten fiát, Jézust. Ezt egyértelműen alátámasztja Lukács evangélista leírása: „Hogyan válik ez valóra amikor férfit nem ismerek?” (Lk 1,34), továbbá az Angyali Üdvözlet „kegyelemmel teljes” sorai is. Az egyház szerint az emberiség Ádámban és Évában a bűnbeeséskor elvesztette a megszentelő isteni kegyelmet, és attól fogva Ádám és Éva minden utódja „örökölte” a „bűnözés” képességét. Aztán az idők kezdetekor Isten egyik angyala (Gábor) megjelent az akkor ismert világ egyik eldugott, poros helyén, és egy fiatal lánynak azt az üzenetet hozta, hogy „kegyelemmel teljes”. Ennek akkora a jelentősége, hogy a szeplőtelen fogantatást is mindenképpen magától értetődő dolognak tartja.