home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
„Maradj otthon, és vigyázz rám, óvjuk meg egymást!”
Tóth Lívia
2020.04.17.
LXXV. évf. 16. szám
„Maradj otthon, és vigyázz rám, óvjuk meg egymást!”

A magyarországi Hévíz város Maradj otthon! dalát a szabadkai származású Varga Endre fuvolaművész, pedagógus, művészeti vezető írta és hangszerelte. A szerzemény rendkívül népszerű, a Hévízi Televízió klipjét ugyanis alig két nap alatt több mint 3000-en látták a legnépszerűbb videómegosztó csatornán. Az ötlet adta magát, mondta szerző, hiszen most minden erről szól a médiában és az életünkben is.

Varga Endre Szabadkán született, ott járt zenei középiskolába is. Újvidéken, a zeneakadémián akadémiai zenész-fuvolaművész képesítést szerzett, magiszteri vizsgát tett, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán posztgraduális stúdiumokat végzett. 2001-ben a Pro Cultura Hévíz, tavaly pedig a Hévíz Város Kultúrájáért díjat érdemelte ki.

— A tanulmányaim után Tapolca, Keszthely és Hévíz voltak az életem állomáshelyei. Már jó ideje Hévízen vertem gyökeret, ahol 2002 óta a helyi Illyés Gyula Általános és Művészeti Iskola tanára, illetve a művészeti intézményegység vezetője vagyok. Emellett 1997-től, vagyis több mint két évtizede a nagy múltú, alaprepertoárként reneszánsz és barokk zenét játszó Musica Antiqua Együttes művészeti vezetését és karnagyi szerepét is én látom el. A Musica Antiqua továbbra is aktív és népszerű, de most mi is az online térbe kényszerültünk. „Normális” helyzetben évi harminc-negyven hazai és külföldi koncertet tartunk, a többi közt Belgiumban, Németországban, Dániában, Franciaországban, Svájcban, Ausztriában, Angliában stb. is felléptünk, valamint az újvidéki és a belgrádi közönség is láthatott már bennünket. Az együttes a fennállásának több mint negyven éve alatt több CD-t jelentetett meg, számos elismerést, díjat érdemelt ki, 2014-ben például megkaptuk a Zala Megyei Príma díjat. A Late Night Jazz Bandhez fűződik az Éjjel a Balatonon című lemez, és van egy másik CD-m is, a Keszthelyi Jazz Fröccs. A város turisztikai egyesületének felkérésére egy relax zenei hanghordozóm is napvilágot látott, Hévíz, az élet forrása címmel. Alapítója voltam a Happy Dixieland Bandnek, mellyel nemrégiben Vajdaságban, Zentán és Szabadkán is bemutatkoztunk, de ezt a fajta zenét most egy kicsit félretettem, mert a saját projektumaimra szeretnék koncentrálni. A tanítás és a Musica Antiqua Együttes vezetése mellett nagyobb teret engednék a kreativitásnak és az alkotásnak, mert ez feltöltődést és valamiféle megelégedettséget ad nekem. Főleg, ha a tevékenységem megfelelő publikumra talál, ami nagyon fontos az előadónak. Az utóbbira pedig éppen a Maradj otthon, és vigyázz rám című új dalom a legjobb példa.

* Mint mondtad is, mostanság minden adva van ennek a szerzeménynek a megszületéséhez, de azért mesélj róla egy kicsit.

— A dalt a fiatal és tehetséges zalaegerszegi énekesnő, Bódis Bettina hangjára írtam, akivel már három éve dolgozom együtt. Vele és Schmidt Jánossal alkotjuk a Jazz&Dance együttest. Bettinával már korábban beszélgettünk arról, hogy kellenének neki saját számok is, melyeket elénekelhet. Egyik este kipattant az ötlet, odaültem a zongorához, leírtam, ami akkor eszembe jutott, másnap reggel pedig befejeztem. Szkeptikus voltam, de bizakodó is, hiszen ez a téma most mindenkit foglalkoztat és megérint. Éreztem, hogy elég jól sikerült, de nekem eddig csak hangszeres szerzeményeim voltak, ez az első, melynek nemcsak a zenéje, hanem a szövege is az enyém. A dal kivitelezése otthoni körülmények között, házi stúdióban történt, egy jó hangtechnikus segített, és két nap alatt fel is vettük, a videót a Hévízi TV készítette. Mivel engem a pedagógiai és a művészeti tevékenységem is Hévízhez köt, felajánlottam, hogy legyen ez a város Maradj otthon! dala. Ez az elnevezés barátságosabb, mint a karanténdal, habár nemrégiben én is tartottam karanténkoncertet a Festetics György Művelődési Központ által indított, naponta jelentkező „karantévében”. A szerzeményre sok visszajelzést kaptam, Vajdaságból is, hiszen most mi sem tudjuk meglátogatni az otthoniakat, csak telefonon tartjuk a kapcsolatot, mert nagyon fontos, hogy tudják, gondolunk rájuk. Hévízen is sok idős személy él, őket is megérintette a szöveg, különösen a következő strófa miatt: „Csöngesd meg a nagymamát, segítséget tőled vár / kérdezd meg, hogy van, s mit csinál / mire lenne szüksége, tele van-e a hűtője / mondd el neki, ne menjen sehová.” A szerzeményt az országos médiában is próbáljuk terjeszteni, remélem, sokak érdeklődését felkelti, és népszerű lesz. Nagy örömömre szolgál, hogy szülővárosomban a Szabadkai Magyar Rádió révén már hallható a dal.
 


 

* Milyen kapcsolatot ápolsz Vajdasággal?

— Rendszeresen járok haza, illetve jártam a zárlat előtt, sokszor megfordulok Szabadkán és Újvidéken. A növendékeimmel évente részt veszünk a Szabadkai Zeneiskola által szervezett Femus nemzetközi versenyen. A rendezvénynek szponzora vagyok, és kiállítóként is szerepelek, van ugyanis egy hangszerforgalmazással és -karbantartással foglalkozó cégem, a Media & Music Kft. Segítem és támogatom ezt a megmérettetést, mert nagyon színvonalasnak tartom, és igyekszem a magyarországi kollégák között is népszerűsíteni.

* Mit csinálsz most, amikor nincs iskola, szünetelnek a programok, fellépések?

— Az iskolában mi is online oktatást szervezünk. Egy héten egyszer Skype-órát tartok, olyankor látom és hallom is a gyerekeket. Elkészítem, majd elküldöm nekik a heti gyakorlási tervet, melyet számonkérek tőlük. Már hetek óta nincs fizikai kontaktus közöttünk, de azt tapasztalom, hogy lelkiismeretesen dolgoznak és nagyon szépen haladnak. Megpróbálom rábeszélni őket, hogy ügyesen és okosan osszák be az idejüket. Én pedig a kreatív munka mellett belekezdtem egy régi ház felújításába, és amit csak lehet, egyedül csinálok. Amióta bekövetkezett ez a vírusválság, valójában többet dolgozom, mint azelőtt. Mindannyian érezzük ennek a helyzetnek a drámaiságát, hiszen nem tudjuk, meddig tart, és mi vár még ránk. Ami biztos, hogy be kell tartani az intézkedéseket, és oda kell figyelni egymásra. Éppen ezért: „Maradj otthon, és vigyázz rám, óvjuk meg egymást!”

 

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..