Ezt a feladatot csaknem negyed évszázada a Mara Amatőr Színház társulata látja el. A csoport múltjáról, jelenéről, előadásairól Sörfőző Károly alapító mesélt.   

— Talán egy kicsit csalóka lehet a kijelentés, amikor negyed évszázadról beszélünk. A Mara az idén a 25. előadását mutatta be, de két évben is két darabot készítettünk. Amikor 1980-ban Gombosról Topolyára kerültem, furcsának találtam, hogy itt nincs legalább egy amatőr színtársulat. A XX. század közepén Topolyán még hivatásos színház működött, Dimitrijević Lustig Marának, az egykori színház igazgatónőjének vezetésével, akiről a mi társulatunk is kapta a nevét. Amikor 2001 januárjában a művelődési ház élére kerültem, az egyik első dolgom volt, hogy amatőr társulatot szervezzek — persze ez nem történhetett meg egyik napról a másikra, de lassan sikerült. Egy topolyai, hivatásos rendezővel dolgoztunk volna együtt, aki végül elállt az ötlettől. Hosszú keresés után az akkor még szabadúszó Urbán Andrásra leltünk, aki az első, a Molière-től származó Kényeskedők című darabot rendezte. Az ő hatása, illetve a vele való munka óriási áttörés volt, olyan alapra helyezte ugyanis a társulatot, amely meghatározó volt annak életében. Munkaszokásokat, profi magatartást vezetett be a tevékenységünkbe. Erre talán a legjobb példa egy mára már vicces történet. Amikor súgót kerestem, azt a javaslatot kaptam, hogy ezt felejtsem el. Így a Marának a kezdetek óta nincs súgója. Amikor az egész elkezdődött, a művelődési ház keretében dolgoztunk. Azután 2005-ben községi javaslatra önálló amatőr színházzá váltunk, azóta így működünk. A társulat megalakulásakor a tagok háromnegyedét a fiatalok, főként középiskolások alkották. Az egykori tagjaink között van olyan, aki már sajnos nem lehet közöttünk, például Vojter Ilona halálával egy értékes tagját vesztette el a csapatunk. Számos rendezővel dolgoztunk a több mint két évtized alatt. Így például a nemrég elhunyt Péter Ferenc — Fecóval, akinek a fia a jelenlegi darabunkban játszik, de Mess Attilát vagy Krizsán Szilviát is megtalálhatjuk egy-egy darab rendezőjeként. Egyesek már többször dolgoztak velünk: Csernik Árpád négyszer, Körmöci Petronella háromszor rendezett nálunk. Azért jó több rendezővel dolgozni, mert mindenkinek más meglátása van, így mi is különböző tapasztalatokra tehetünk szert, és mindig tanulhatunk valami újat. A tagság folyamatosan változik, mintegy száz ember öltött valamilyen szerepet magára nálunk. A társulatban mindig is volt egy mag, melyre lehetett építeni. Hozzá csatlakoznak a fiatalok, akik új ismeretekkel bővíthetik tudásukat, hiszen ez a csoport tapasztalt, sokat segíthet nekik. Nagyobb korkülönbségek mindig voltak a tagok között. A jelenlegi darabunkban is húsztól hetvenéves amatőr színészek játszanak. Ennek a varázsa a színjátékokban is megmutatkozik, hiszen az élet is ilyen, és ha ennek a jeleneteit akarjuk bemutatni, szükség van a generációs különbségekre.

A csapat egykoron

* Milyen kihívásokkal kellett szembenézniük? Volt különösen nehéz, esetleg érdekes darab, vagy olyan, amely közelebb állt az ön szívéhez?

— Kihívások minden szervezet életében akadnak, de talán nem is a szellemi, inkább az anyagi nehézségekkel kellett szembenéznünk. Fennállásunk során nem mindig kaptunk megfelelő támogatást, hiszen ez nem mindenkinek egyformán fontos. Azok nehezebb idők voltak, de megbirkóztunk velük. Ami a darabokat illeti, egy kivételével mindig a rendezőkre bíztam a kiválasztásukat. Történt egyszer, hogy a moziban láttam egy szerb filmet, mely a Smrt čoveka na Balkanu címet viselte, és azt Szerbiában véleményem szerint senki nem játszotta, még szerb társulat sem. Felkértem Csernik Árpádot, hogy fordítsa le, ő pedig később megírta a szövegkönyvet, végül pedig meg is rendezte. Így készült el a Halál a Balkánon című darabunk, mely számomra talán a legérdekesebb volt. Kucsov Borisz A bánsági szamuráj című művét is előadtuk, melyet vidékünkön szintén kevesen dolgoztak fel. Legutóbb Tót szerepében is jól éreztem magam. Ebben már egy hónap múlva érződött, hogy a csapatban mindenki a helyén van, hiszen a szereposztás nagyon fontos. Az, hogy a premierre elfogytak a helyek, és az első ismétlésre is sokan voltak kíváncsiak, úgy érzem, megerősített engem és a többieket is abban, hogy ismét egy szép előadást sikerült elkészíteni. Ugyanakkora arányban adjuk elő a klasszikus darabokat, mint a kortárs szerzők munkáit. Háromszor játszottunk Molière-t, de műsorra tűztük Shakespeare alkotását, előadtuk a Csongor és Tündét, vagyis olyan darabokat is, amelyeket amatőr színházak ritkán visznek színre. Mi a műfaj- és a megközelítésbeli különbségekre is törekszünk, sőt szeretjük, ha változatos a repertoárunk.

A Mara társulata 2019-ben, a Svejk előadás után 

* Hol tart ma a Mara?

— Vajdaság minden körzetében, szegletében megfordultunk, valamint az anyaországba is eljutottunk, még Budapesten és Vasváron is sikerült bemutatkoznunk. Van egy álmom, hogy a társulat egyszer tájoló színházzá alakul. A szemléken már nincs olyan díj, amelyet legalább egyszer ne nekünk ítéltek volna oda. A legutolsó alkalommal is számos elismeréssel tértünk haza. 2023-ban Topolyán volt a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója, az általános vélemény szerint jól teljesítettünk a szervezésben, annak ellenére, hogy először voltunk házigazdái egy ilyen rendezvénynek.

* Miért jó a Mara előadásaira járni, mit vihetnek magukkal a nézők?

— Elsősorban továbbra is szeretnénk fejlődni. Én hetvenévesen sem bánnám, ha jómagam is fejlődhetnék. Remélem, hogy a nézők, akik rendszeresen járnak, ezt érzik, látják. Mindig előrébb kell lépni, javítani a színvonalon. Mi igyekszünk minél több embert szórakoztatni, s ha úgy adódik, akár el is gondolkodtatni, hiszen az előadásaink legnagyobb részének komoly mondanivalója van.

Sörfőző Károly az Üvegcipő című előadásban, 2021-ben

* Legközelebb milyen darabbal készülnek?

— Jelenleg nincs olyan, amelyet külön terveznénk. Jó lenne, ha továbbra is minél többen megszeretnék a színház világát, s belekóstolnának ebbe a hivatásba. Most is három egykori „marás”, Mendrei Zsolt, Nagy Evelyn és Pastyik Nóra folytatja a tanulmányait az újvidéki akadémián. Az a terv, hogy a jövőben eljussunk a környékbeli falvakba, s minőségi előadásokkal szórakoztathassuk a népet. Topolyának egyébként nagyon jó közönsége van! Van egy réteg, mely rendszeresen jár színházba, elvárásai vannak, s ezekhez igyekszünk is igazodni.

* Önnek mit adott a Mara, illetve miben változtatta meg a gyorsuló világ a csapatot?

— Harminc évig nőikézilabda-edző voltam, a sportban nőttem fel. Az első előadásban valójában azért szerepeltem, hogy így tisztelegjek Dimitrijević Lustig Mara előtt, aki a társulat vezetése mellett szintén fellépett a darabokban. Így kezdődött, és itt továbbra is jól érzem magam, hiszen lelkileg és fizikailag is feltöltődöm. A kérdés másik része nagyon fájó pontom. Annak idején megcsináltuk a darabot három, esetleg négy hónap alatt, de mostanában ez már fél évet is igénybe vehet. A hétköznapi életben természetesen mindenkinek akad hivatása, melyre muszáj elegendő időt szakítania, de a rohanó világban sajnos mindenki sok irányba szalad. Szeretném úgy látni a Marát, ahogy egykoron volt, s ahogyan neki éltünk: család, munka, Mara. Amíg egészségem engedi, csinálom, most még a szövegtanulással sincs gondom. Mara volt, van és lesz. Amíg én élek, addig biztos.

Fotók forrása: A társulat archívumából