home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Már csak hét kilométer
Tóth Lívia
2020.01.29.
LXXV. évf. 4. szám
Már csak hét kilométer

A Szabadka—Zenta regionális vasútvonal felújítását tavaly áprilisban kezdte meg a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra Vállalat, és azóta a már megszokott piros sínbusz helyett ezen a szakaszon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

A kivitelezők Bogarasig jutottak el, tehát mintegy 7 kilométer maradt hátra Zentáig. Az új vasútvonal várhatóan április elejére készül el.

Az építkezés a szabadkai vasútállomásról indult és a Tisza-parti város felé halad. A munkálatok központja már Zentán van, az ottani vasútállomáson raktározzák és szállítják ki ugyanis a terepre a rekonstrukcióhoz szükséges beton talpfákat, síneket és más kellékeket. A beruházás az utas- és teherszállítás szempontjából egyaránt rendkívül jelentős.


A Pannon RTV felvételei

A Szabadka és Zenta között ingázók minden bizonnyal annak örülnek majd, hogy míg eddig a 38,5 kilométeres távot a régi síneken másfél óra alatt küzdötte le a közkedvelt „sinó”, a menetidő a jövőben a felére, vagyis 40-45 percre csökken. Természetesen az sem utolsó szempont, hogy a közlekedésnek ez a fajtája korábban is a legolcsóbb volt, hiszen a buszjegy egy irányba körülbelül 500 dinárba, a vonatjegy viszont alig 200 dinárba került. Ha lesz rá igény, az illetékesek az új járatok bevezetésétől sem zárkóznak el.

A korábbi lassúságnak az volt az oka, hogy a rendkívül rossz állapotban levő vasúti pályán, melyet legutóbb száz évvel ezelőtt újítottak fel, a vonatok csak 10—30 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedtek, a tengelyterhelhetőség pedig mindössze 16 tonna volt. A munkálatok befejezése után az óránkénti sebesség 80 kilométer, a tengelyterhelhetőség 22,5 tonna lesz. Ez hatalmas előrelépésnek számít, hiszen néhány évvel ezelőtt már arról is beszéltek, hogy ezen a szakaszon teljesen megszüntetik az utasforgalmat. Hogy ez nem következett be, az az érintett községek összefogásának és támogatásának köszönhető.

Zenta is azok közé az önkormányzatok közé tartozik, amelyek kiálltak a vonatközlekedés megtartásáért és fejlesztéséért. A folyóparton elhelyezkedő településnek ez a közlekedési forma az ipar szempontjából is nagyon fontos, hiszen a tengelynyomás növekedésével ez lesz a legolcsóbb áruszállítási lehetőség. A Belgrád—Szabadka—Budapest vasútvonal elkészülte után pedig a leggyorsabb is. A szakemberek között arról is folyik az egyeztetés, hogy a nagyobb teherbírású sínpár az ipari zónába is eljusson, hiszen ezáltal a zentai kikötő jelentősége is felértékelődne.

Az ígéretek szerint Belgrád és Újvidék között 2021 őszére készül el a vasútvonal, melyen 25 percig tart majd az utazás a szerb főváros és a tartományi székváros között. Az Újvidéket Szabadkával összekötő gyorsvasút létrehozásának megkezdését az idén tavaszra tervezik, a Belgrád—Budapest vasútfejlesztési program befejeződése viszont legkorábban 2024-re várható. A témához tartozik az a hír is, hogy a Magyar Államvasutak Zrt. közlése szerint 2022 nyarára villamosított, modern pálya kötheti össze Szegedet és Szabadkát.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..